Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-257
86 A Nemzetgyűlés 257. ülése 1921. évi ssept hő 24-én, szombaton, itt sokan, hogy a régi képviselőházban ezek a dolgok nem fordultak elő. Kuna P. András; Azt irták, hogy csak a kisgazdák idején! Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : Rámutathatok még más ilyen esetekre is. Talán emlékeznek régi képviselőtársaim, ha épen jelen joltak azon az ülésen, hogy báró Solymossy Ödön — azóta, azt hiszem, meghalt — az előadói székből egy beszédében — ez a munkapárti időben történt — az italmérési kijárásokat tette szóvá és erre a képviselők közül közbekiáltottak, hogy ez tilos, benne van világosan az összeférhetlenségi törvényben. Erre az előadó az előadói székből azt mondta, most is emlékszem egyes szavaira: »Tilos, tilos, de leider, azért csináljuk.« Ez a munkapárt idejében volt, tehát nem mondhatja senki, hogy talán most találta ki ez a Nemzetgyűlés, hogy egyes képviselők választókerületükből valakit ajánlanak. Ez épugy szokásban volt a régi képviselőházban, mint ahogy most is szokásban van. Azt hiszem, a képviselő urak velem együtt legjobban örülnének, ha lehetne olyan törvényt hozni, — s azt meg is lehetne tartani — hogy egyetlen képviselőnek sem szabad elfogadni semmit sem ajánlásra ós nem is szabad továbbítani. Usetty Ferenc : A legnagyobb jótevő volna ! (Ugy van ! Ugy van ! a középen és a baloldalon.) Benkő Gábor: Akkor nem választják meg többet ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister: Akkor a képviselő uraknak, de a minisztereknek a legnagyobb kellemetlenségei is elmúlnának. (Egy hang balfelől : Kijátszanak !) Tessék megpróbálni az összeférhetlenségi törvényt szigorúbban megcsinálni, ha lehet, szabatosabban meghatározni és azt be is tartani. De még arra is kérni kellene a Ház elnökségét, hogy a Házszabályokat legyen szives kinyomatni és minden képviselőnek kezébe adni. Itt ül ez a Nemzetgyűlés és talán egyetlenegy képviselőnek kezében sincs házszabály. Igen sok uj képviselő van, akinek szüksége volna arra, hogy lássa, mit rendelnek el a Házszabályok a képviselők részére és hogy a Házszabályok szerint hogyan kell eljárni. Mondom, a vizsgálatról tudnék beszélni, de nem akarok beszélni róla. Nekem olyan jelentéseim vannak és ezt maga a rendőrfőkapitányhelyettes is kijelentette előttem, hogy a rendőrség túlbuzgósággal jár el bizonyos irányban. Ezt én mir a párt körben mondtam és most is kijelentem, hiszen a rendőrfőkapitányhelyettes mondta, hogy túlbuzgóság volt a rendőrségtől az, amit csinált. En ezt a kérdést nem akarom a Nemzetgyűlésben feszegetni. Lehet, hogy erre még rá kerül a sor. Egyes kihallgatottak, akik már kijöttek, tiltakoznak a rendőrség vallatási módszere ellen, hogy a núnisternek magánélete után is kutatnak és más dolgok után is. Nem akarok most erről beszélni, majd később beszélünk róla. Biztosit hatom a t. Nemzetgyűlést és az országot, — nem. győzöm eléggé hangoztatni — hogy az országot kár nem érte. Taszler Béla : Hogyne ! (Zaj. Felkiáltások jobb felől : Dehogy érte !) Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : Az államvagyon rövidséget nem szenvedett és megkárosítás még kevésbé volt. Hogy egyes üzletemberek, vagy egyes emberek hogyan csapták be egymást ezeknek az engedélyeknek lebonyolításánál, arról én felelni nem tudok. Ha elkövettettek itt visszaélések, csalások, vagy akármilyen büntettek vagy vétségek, azok olyan helyen vannak, hol bizonyosan meg fognak toroltatni és aki azokat elkövette, a megtorlás alól nem tudja kivonni magát. Azt azonban mégis kérném, hogy szűnjenek meg azok a tendenciózus beállítások, amelyek a lapokban bizonyos ideig uralkodtak, (Ugy van ! ügy van ! jobbfelől.) amelyek alkalmasak arra, hogy az úgyis türelmetlen, zúgolódó, panaszkodó közvéleményt még jobban tüzeljék és azt még jobban a kormányzati rendszer ellen, vagy nem tudom mi ellen izgassák. Az ilyenek a legnagyobb helytelenségek és arra kell kérnem az illetőket, hogy az ilyeneknek ne üljenek fel. Talán mégis csak az első az ország békéje és a társadalmi osztályok között már nagyon is kiélezett ellentéteknek elsimitása, úgyhogy ha akár egyes egyének, vagy egyes pártok ellen akarnak valamit kihasználni ilyen értelemben, ezzel nem annak tesznek kárt, aki ellen irányították, hanem magárak a nemzetnek tesznek igen rossz szolgálatot. En is hozzájárulok a ministereln ök urnák az interpellációra adott válaszához. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Rassay Károly : T. Nemzetgyűlés ! A hosszú válaszokból csak egyes momentumokra akarok felelni. Elsősorban azt, amit a miristerelnök ur is emiitett s a földmivelésügyi minister ur is felhozott, hegy a vizsgálat során volt-e vagy nem volt bizonyos szabálytalanság, — amint az interpellációmban is mondottam «és most is kijelentem — nem kivánom vita tárgyává tenni. Ha az igen t. földmivelésügyi minister ur rendelkezik azzal az önuralommal, hogy azt látja, hogy a rendőrség részéről túlbuzgóság történt — amint méltóztatott magát kifejezni — az ő személyével szemben is, és mégis tovább ott marad a helyén, akkor ugy érzem, hogy én is várhatok egypár hétig, amikor ez teljes nyilvánosságra fog kerülni és amikor ezzel a kérdéssel foglalkozni fogok. Foglalkozni fogok ezzel azért, mert én a földmivelésügyi minister urat nemcsak mint ministert tekintem, hanem egyúttal mint nemzetgyűlési képviselőt is, és ha mint ministernek, a saját megitélése alá tartozik is, hogy mit tür el, vagy mit ,nem, az ellene, mint nemzetgyűlési képviselővel szemben tanúsított szabálytalan eljárások engem