Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-257

84 À Nemzetgyűlés 257. ülése 1921. évi szept. hó 24-én, szombaton. követhet el esetleg panamákat, itt azonban pontosan meg volt határozva, hegy minden kiviteli engedélynél X koronát le kell fizetni és senki nem kaphatott és nem is kapott kiviteli engedélyt addig, amig ezt az összeget le nem fizette, itt tehát az állam károsodásáról — és ezt ismételten is merem állítani — beszélni nem lehet. (Ugy van! jobbfelöl.) Ha egyes emberek ezeket az engedélykiadásokat, amik igen nagy számban történtek, felhasználták arra, hogy valakit becsaptak, hogy elhitették vele, hogy nem kap kiviteli engedélyt máskép, csak ha ennyit és ennyit fizet, ez az ő egyéni vállalkozásuk s ezért ők felelnek. Ha valakivel szemben csalást követtek el, ezért felelni az ő dolguk, az állam rovására azonban nem követhettek el panamát, az ellátatlanokat pedig semmi szin alatt és a legkisebb mértékben sem károsithattak meg. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Én sem akarok kiterjeszkedni itt most a részletekre, —- hiszen egy egész ülés kellene a részletek feltárására — annyit azonban ki kell jelentenem, hogy abban a beállításban, ahogyan ez a sajtóhadjárat feltüntette ezt a dolgot, nyilvánvalóan a kivitelek, illetőleg a szabadforgalom ellen irányult a támadás. Leszögezem itt a Nemzetgyűlés szine előtt, hogy én a kiviteleknek igenis hive vagyok. (Helyeslés jobb felől.) Nekem az az álláspontom, hogy kivitel nélkül az állam meg nem élhet, kivitel nélkül az állam pénze semmit sem fog érni, s a kivitel megakadályozása csak pillanatnyilag hathat kedvezően, hamarosan ellenkező irányban éreztetné hatását, mert megakadályozná a termelést, a termeivények forgalombahozatalát és eltüntetné még azokat az élelmicikkeket is, amiket a kivitel mellett meglehet fogni az ország számára. (Igás! Ugy van! jobbfelöl.) Ez az én álláspontom, és nem várom senkitől, hogy ezt kötelezőleg elfogadja. Nem vagyok tehát hive annak, hogy minden kivitelt megakasszunk, olyan terményekből is, amelyekből fölöslegünk van, mert ezeket nézetem szerint igenis ki kell vinni és értékesíteni kell. Ami pedig a szabadforgalmat illeti, állok elébe a vádaknak és vállalom a felelősséget azért, hogy a szabadforgalmat én igenis akartam és a magam részéről erőltettem is. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A szabadforgalom létrehozásában nekem nagy részem van, de helyt is állok érte. Nem akarom ezt sem hosszadalmasan magyarázni, hogy mi a szabadforgalom előnye és mi a hátránya, azzal azonban tisztában vagyok, hogy a maximálásokat és rekvirálásokat már nincs erőhatalom, amely végrehajthatná. (Igaz! Ugy van ! jobb felől.) A társadalmi béke feldulásának, a polgárháborúnak csiráit hintené el az, aki a maximálást és rekvirálást • újból életbe akarná léptetni. (Igás! Ugy van! jobbfelöl:) Ez az egyik dolog. A másik pedig az, hogy én tisztában vagyok azzal is, hogy a továbbra is fentartandó maximálás és rekvirálás megölné a termelést és ha pillanatnyilag segítene is valamit, végeredményben és nem sok idő múlva bekövetkeznék a fogyasztók kárára a termelés csökkenése. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl,) Mivel pedig erről meg vagyok győződve, fentartom eddigi álláspontomat és a kivitel alkalmazása mellett török lándzsát ott, ahol fölösleg van. Azt azonban én is vallom, hogy nem szabad kivinni abból, amiből az országban nincs elegendő mennyiség, de ahol fölösleg van, azt ki kell vinni és nem járulhatnék hozzá ahhoz, hogy semmit se vigyünk ki. A belföldi szabadforgalmat pedig — hiszen sohasem beszéltünk a külföldi szabadforgalomról (Igaz! Ugy van ! jobb felöl.) — továbbra is fentartani kívánom. Ami már most a kiviteli engedélyek alkalmazását illeti, igenis lehet és kell is beszélni arról, hogy mi ennek a helyes módja. Ezt valahogyan meg kell találni, hogy ilyen visszaélések ne következhessenek be. Amikor mi idejöttünk és amikor még kisebbmérvü volt az állatkivitel, hivatali elődöm egy cégnek adta az engedélyt s az egész országból csak egy cég volt jogosítva a külföldre állatot kivinni. Ezért őt itt a Nemzetgyűlésen nagyon erősen megtámadták. Mikor pedig én vettem át a földmivelésügyi ministerium vezetését, deputációkban jöttek hozzám a vidéki állatkereskedők, hogy ne tartsuk fenn az eddigi állapotot, necsak egy cég vásárolhasson kivitelre, hanem nyújtsunk erre lehetőséget másoknak, ^lehetőleg többeknek is. (Helyeslés jobbfelöl.) Én akkor arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a lehetőség szerint mennél több kereskedőnek engedélyt adjunk, egynek nem nagyon sokat, hanem minél több embernek adjunk, hogy ne legyen valakinek monopóliuma és akinek ez az üzlete, a foglalkozása, az éljen belőle ós keressen rajta. (Helyeslés.) Nyugat-Magyarországról jöttek különösen deputációk e tekintetben. Akkor a ministertanács hozzájárult, hogy igy adjuk ki az engedélyeket és én ezt életbe is léptettem. Az engedélykérők természetesen százával és ezrével jöttek a földmivelésügyi ministeriumba. Az elbírálásnál eleinte nehézkes volt a dolog. Később a ministertanács nemcsak a földmivelésügyi ministernek, de a pénzügyministernek sürgetésére is kimondotta, hogy mivel állatainkat nem tudtuk olyan mértékben kivinni, — mondom, a felét sem vitték ki azok sem, akik megkapták az engedélyt — amilyen mértékben kellett volna, — hiszen a statisztika mutatja, hogy mennyit szoktunk kivinni békeidőben s most is annyit kellene kivinni, de közel sem jutottunk hozzá — hogy minél több engedélyt adjunk ki. így ment ez már hónapokkal ezelőtt. Aki csak jött engedélyért, — az első időtől eltekintve, mikor korlátok voltak szabva — az utolsó hónapokban már mindenki megkapta azt. Épen ezért nagyon különös, hogy voltak emberek, akik ezekből a kiviteli engedélyekből még mindig üzletet tudtak csinálni. (Mozgás.)