Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-257
A Nemzetgyűlés 257. ülése 1921. évi szept. hó 24.-én. szombaton. 83 vennünk az akkori helyzetet és az akkori árakat és aszerint állapította meg a kormány, hogy körülbelül mennyit bir el még az állat kivitele és nem akart ennél több adót vetni a termelő közönségre, amelytől azt az állatot vagy terményt kiviszik. Hogy ennek az illetéknek lefizetése révén egyesek nagy haszonra tudtak szert tenni, ez lehetséges. De amikor itt vannak nálam az adatok és hivatalosan ki tudom mutatni, hogy a kiadott engedélyeknek több mint felét nem vették igénybe, ebből én természetszerűen azt következtettem az engedélyek kiadásánál, hogy ez nem valami jő üzlet. Úgy látszott, hogy ez csak azoknak jó üzlet, akik régi üzletemberek, akiknek külföldön is, belföldön is megvan az összeköttetésük, ugy hogy gyorsan tudják a dolgot lebonyolítani. Ha tehát a kiadott engedélyeket mind kapkodták volna és valamennyien igénybe vették volna azt és lefizették volna az illetéket, akkor lehetett voln kormánynak az az álláspontja, hogy talán emeljük az inkamerálási illetéket és ugy engedjük ki az árukat. De amikor a kiadott engedélyeknek több mint a felét nem vették igénybe azok, akik megkapták az engedélyt, akkor szinte érthetetlen előttem az, hogy voltak üzletemberek, akik százezreket fizettek azért, hogy engedélyeket kapjanak. A hivatalos megállapításból tudom, nekem mint ministernek az volt a benyomásom, hogy ezek az inkamerálási összegek túlmagasak és azért nem tudják igénybevenni az engedélyeket még azok sem, akik már tényleg megkapták. Ami azt illeti, hogy a fogyasztók szájából vettük ki a falatot . . . Dömötör Mihály: Ez volt a demagógia! Osztály elleni izgatás. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : . . . háfc én nem akarok itt a képviselőházban olyan kifejezést használni, aminőt ez az állítás megérdemelne. Amikor a kormány egészen nyíltan, az ország tudtával elhatározta, hogy 10.000 vagon lisztet kienged az országból és amikor a pénzügyminister urnák volt elsősorban erre szüksége, — amivel nem akarom a felelősséget a földmivelésügyi minister válláról elhárítani, mert nekünk is az a volt a meggyőződésünk, hogy gabonából olyan termésünk van, hogy abból kivinni lehet, sőt kivinni kell is, még pedig mennél korábban, hogy jobban tudjuk termesünket értékesíteni, bár nem gondoltunk arra, hogy pénzünk ennyire vissza fog esni, — mondom, amikor a pénzügyminister urnák volt elsősorban szüksége a kivitelre, amikor ő szorgalmazta legerősebben a kivitel nagyobb mértékben való foganatosítását, mert az ellátatlanoknak adandó liszt árának különbözetét már nem tudta honnét * fedezni : akkor ilyent csakugyan nem lehet mondani. És amikor nyilvánvaló, tisztelt Nemzetgyűlés, hogy 10.000 vagon lisztet ki akarunk vinni —- az erre vonatkozó szerződésekat, amelyek nem a földmivelésügyi ministeriumban készültek, hanem a pénzügyministeriumban, és csak továbbtárgyalás végett hozták azokat is a földmivelésügyi ministeriumba, nagyon szívesen megmutatom akármiféle bizottságnak, — akkor mindössze csak egy pár száz vagon vetőmagot engedtünk ki . . . Berki Gyula: Az TJj Nemzedék holnapi száma ezt elfelejti majd megírni. (Ugy van! jobhfelöl.) Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : . . . mert a vetőmagvizsgáló-bizottság nagyon szigorúan volt utasítva, s azoknak a fele sem tudta kivinni ezt a gabonát, akik engedélyt kaptak. A mai napon már le is járt a kivitel határideje és nem is birják kivinni. Azután, hogy búzát adtunk cserébe, annak is messzemenő okai vannak, amik mind ki fognak tűnni a szerződésből, ez is ministertanácson volt megtárgyalva, ugy hogy mindezeket a dolgokat olyan tendenciával állítani be, mindha a fogyasztók szájából vettük volna ki a falatot nem szolgálhatott, hazafias célt (Ugy van ! jobhfelöl.) és szinte lehetetlenségnek tartom, hogy akik ezt igy állították be s akik annyi mindenről tájékozva vannak, ennek valótlanságáról tudomással ne bírtak volna. Amikor felmerült ez a vád, bizonyos oldalakról más ós más szándékkal kezelték a dolgot. Benkő Gábor: Ez szomorú, hogy nem a liberális, hanem a keresztény sajtó csinálta az egészet. (Zaj. Elnök csenget ) Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Igen sok tünet mutatott erre. Nem akarok részletesen foglalkozni a kérdésnek ezzel a részével sem, ele rá kell mutatnom arra, hogy amikor a Nép című lap egy ujabb panamára jött rá a gyapjukivitel révén és másnap megtudta, hogy az a földmivelésügyi ministeriummal semmi kapcsolatban sincs, többet egy betűt sem irt róla. Én nem tudom, hogy csakugyan felfedezettbe valamit ez a lap, vagy sem, de ha rájött valamire és csak akkor lett volna hajlandó azzal foglalkozni, ha az a földmivelésügyi ministeriumhoz tartozik s elhallgat róla nyomban, mihelyt megtudja, hogy a földmivelésügyi ministeriumnak ahhoz semmi köze, akkor előttem már nyilvánvaló a célzatosság. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Drozdy Győző : Hazug orgánum az ! Berki Gyula: Hazudnak rendületlenül! (Derültség.) Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Ezt akartam leszögezni, hogy ugy a magam, mint az egész kormány nevében tiltakozom az ellen, mintha ezeknél a visszaéléseknél az államot csak egy fillér károsodás is érhette volna, mert ez nem olyan dolog, mint egy bevásárlás, vagy mintha százmilliós tételeket kell az államnak kiadnia, vagy százmilliós munkákat, üzleteket, vagy építkezéseket kell az államnak lebonyolítania, ahol ha mód van rá s ha akarja valaki, 11*