Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-268

382 .4 Nemzetgyűlés 268: ülése 1921, A vallás- és közoktatásügyi minister egy leiratban tudomásul vette a képviselőtestület ezen határozatát s erről a borsodvármegyei tanfelügyelő utján értesítette a képviselőtestületet. Az ügy Heő-Csaba község képviselőtestülete s a miniszter között tehát el van intézve. Maga az államkincstár belenyugodott abba, hogy HeőCsaba ne épitse fel Martintelepen az iskolát, de nincs elintézve a kérdés a martintelepi vasúti lakosok szempontjából. Nincs pedig elintézve azért, mert hiszen több mint negyven gyermeket a rendezőpályaudvaron keresztül kénytelenek a szülők bevinni naponként Miskolcra az iskolába. Aki vasutas, az ismeri a rendezőpályaudvarokat és nagyon jól tudja, hogy ez az átjárás a rendezőpályaudvaron keresztül még a felnőtteknek is veszélyes, hát még az elemi iskolába járó gyermekekre nézve. (Egy hang halfelöl; Nincs felüljáró?) Nincs. Ezzel azonban a kérdés nincs megoldva. Pedig meg kell azt oldani feltétlenül, mert lehetetlenség, hogy egy város mellett lakó, bizonyos kultúrával rendelkező emberek arra legyenek Magyarországon kárhoztatva, hogy gyermekeiknek még az elemi oktatást se adhassák meg. Lehetetlen dolog ez, és bármenyire szomorú helyzetben legyen és lett légyen is Magyarország, olyan helyzetben nem lehetünk, hogy itt a gyermekek százai a város közelében még elemi iskolába se járhassanak. Erre az államnak magának keli pénzének lennie. Ha van másra pénze az államnak, akkor kell lenni arra is, hogy építtessen a szegény emberek gyermekei számára iskolát. Leszögezem azt a tényt, hogy Martintelepen szegény kisemberek laknak, akik összekuporgatott csekély filléreikből építették azt a kis házacskát, s nem szabad a kultúrából anynyira kirúgnunk őket, hogy elemi oktatást se adhassanak gyermekeiknek. En az ottani iskolát ismerem, — már t. i. azt a bérelt magánlakást, amelyet iskolának neveznek, — azonban az nem iskola, nem az iskola céljaira való. Maga a szoba formája olyan, hogy abban a tanító nem tud tanítani, vagy ordítania kellene örökösen az iskolában, mert olyan hosszú és keskeny, hogy ott rendes tanítást végezni teljes lehetetlenség. T. Nemzetgyűlés ! Az az iskola bérbe van véve; az államkincstár maga vállalkozott arra, hogy ezt a lakás a szerződés szerint tatarozni fogja; rendbeszedi a háború alatt is, azonban annak dacára, hogy öt év telt el, mióta abban az akkor még uj épületben elhelyezkedett az iskola, öt év alatt az államkincstárnak abszolúte nem jutott — talán a világháború nehéz helyzetéből kifolyólag — pénze arra, hogy a megrongált iskolaépületet tataroztassa. Most az iskola vezetősége kérvényt adott be a vallás- és közoktatásügyi ministerhez, melyben kérte, hogy végezzék el ezt a tatarozást. Az államépitészeti hivatal is megvizsgálta az iskolát, azonban a ministeriumban a mai napig sincs kérelmük elintézve. Már pedig megévi december hó -lá-én, szerdán. kezdődött újra az iskolaévád, és annak dacára, hogy Miskolcról az államépitészeti hivatal is sürgősnek jelezte az iskolaépület kijavítását, semmi sem történt, ami a nemtörődömségnek rendkívül nagy fokára mutat, ügy látszik, a kérvény elveszett valahol a ministeriumban. A szám megvan, amely alatt beadatott, amely alatt kezelték, azonban a kórvénynek csak hűlt helye van, a martintelepi gyermekek abba a rongált, rozoga iskolába kénytelenek járni. Mert rozogának kell ezt az iskolát neveznem, a szél jobbról-balról fajjá ezt az épületet, hisz szegény emberek, ha építettek is háború előtt, ugy igyekeztek az épületet megkonstruálni, hogy minél kevesebb kiadásuk legyen vele, igy természetesen ez az épület nem tud az idő viszontagságaival ugy megküzdeni, mint egy masszív, erősebb épület. Tehát a kérvény elveszett és dacára a hivatalos támogatásnak, dacára az államépitészeti hivatal megállapításának, hogy feltétlen elérkezett az ideje az épület kijavításának, a kérvény elveszése folytán — mert nem tételezhetek fel mást — a ministerium nem intézkedett még egy tanterem kitatarozása iránt sem. T. Nemzetgyűlés ! Lehetetlen állapotnak tartom, hogy mikor abba a helyzetbe kerülnek az ottani lakók, hogy az egyik iskolájuk már kiesik a kezükből, a másiknak bérlete 1923-ban lejár, az állam egyszerűen ne törődjék azzal, hogy mi lesz a martintelepi iskolába járó 800 gyermekkel, lesz-e ezek számára fedél, amely alá bejuthatnak, lesz-e hely, ahol őket tanítani fogják, Ez lehetetlen helyzet. Az államnak magának feltétlenül gondoskodnia kell arról, hogy ott iskola épüljön. Meg van állapítva, hogy HejőCsaba község anyagilag nincs abban a helyzetben, hogy felépítse az iskolát, megállapítható az, hogy a martintelepi lakók — mind 800—1000 koronából élő kis vasutas-családok — a saját erejükből iskolát építeni maguknak nem tudnak, igy az államnak erkölcsi kötelessége, hogy a hátuk mögé álljon és fölépítse azt az iskolát, amely a Martin-telepen lakó gyermekek befogadására szükséges. RupertBezső képviselőtársam szombati interpellációjában az örök internálás templomáról beszélt. Kifogásolta, hogy Zalaegerszegen az állam templomot épit, tehát az internálást fenn akarja tartani hosszú ideig : mert hiszen ha nem akarná fentartani, akkor ezt a templomot nem építenék. Nem tudom, miért épitik oda a templomot, azért-e, hogy az emlékeztesse esetleg az utókort arra, hogy itt internáló tábor volt valamikor. De ha az államnak van pénze arra, hogy egy ilyen emlékre költséget fordítson, — mondjuk : emlékre, mert hiszen fel sem merem tételezni, hogy Magyarország kormányzási rendszere az internálási táborokat sokáig fentartsa akként, hogy az ilyen templomokra még évszázadokig legyen szükség — ha tehát az államnak van pénze az ország e nehéz helyzetében arra, hogy monumentális templomokat épitsen ott, ahol nem lakik