Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-256
r A Nemzetgyűlés 256. ülése 1921. 'évi szept. hó 23-án, pénteken. 19 Weisz Konrád : Hogy kit, minek neveznek ki, azzal én most nem törődöm, tényleg azonban ugy áll a helyzet, hogy ezt a nagy tisztvisslői társadalmat a mai kis Magyarországnak kell eltartania. Ezért én és velem együtt az a párt is, amelyhez tartozn van szerencsém, állandóan azt han goztatjuk, — és hiszem, hogy mindenki más is csak ezt tekintheti a tisztviselői kérdés gyökeres megoldásának — hog} 7 egyedül az integer Magyarország, az egész nagy Magyarország szolgálhot alapul e kérdés rendezéséhez. (Igaz ! Ugy van ! baloldalon.) Amíg mi ezeket a tisztviselőket nem tudjuk visszahelyezni oda, ahonnan menekülni voltak kénytelenek, amig nem mentesíthetjük a mostani kis Magyarországon lévő hivatalokat ezektől a nagy terhektől, addig a tisztviselői kérdést sem tudjuk megoldani ; mert azzal, hogy elbocsátunk X számú embert, a kérdés még nincs megoldva, mert azoknak másnemű elhelyezéséről gondoskodni kell. Hogy a földbirtokreformmal kapcsolatban fogjuk őket elhelyezni, édes barátom, ezt egyáltalában nem fogadom el, mert nem látom annak még távol ködben való lehetőségét sem, hogy mikor fog a földbirtokreformból valóság lenni. Cserti József: Sajnos, ez a baj. Weiss Konrád : Ha erre várnak a tisztviselők, akkor nem tudom, mikor lesz rajtuk segítve. T. Nemzetgyűlés ! Én a tisztviselői kérdés mostani rendezésének és mostani segélyének a kérdését abból a szempontból fogom fel, hogy ez a momentán adott segély mire elegendő a tisztviselőknek. Én azt látom, hogy amit az állam ebben a törvényjavaslatban az egyik kezével nyújt nekik, azt a másikkal el is veszi. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) T. i. nálunk Magyarországon minden kormányintézkedés lehetőleg ugy van szerkesztve, hogy amit ad az állam, azt mindjárt el is veszi, szóval nincs soha megfelelő előrelátással és pontossággal kidolgozva. Most a kormány intézkedése folytán a tisztviselőknek az egész évi faés szén mennyiséget előre kell egy összegben kiváltaniuk. Ez az összeg, amelyet most a tisztviselőknek segélykép adunk, épen arra elegendő, hogy kiváltsák azzal a fát és a szenet. Kérdezem a ministerelrök urat, hegy tulajdonképen mit fograk akkor ezek az emberek ezzel a pénzzel csinálni. Semmit. Tulaj donképen nem adunk semmit. A kormány kiadta a rendeletet — nem nevetséges ez államtitkár nr, ez igy van — minden előrelátás nélkül, hogy az egészet le kell fizetni, nem gondolva arra, hogy van-e ezeknek az embereknek elegendő pénzük a fára és a szénre. Ha most megadják a háromhavi segitséget, ez talán-talán elegendő lesz arra, hogy a fát és a szenet kifizessék. (Zaj.) Én ráérek. Sem a ministerelnök ur, sem az államtitkár ur nem hallgat ák meg a tisztviselők kérdésében előadandó kívánságainkat. Én, aki egy nagy testületnek alelnöke és a vasutasok elnöke vagyok, mégis ennek a testületnek a nevében követelhetem, hogy a kormány engem hallgasson meg. Úgyis az egész idő alatt folyton csak osititottam, csendesítettem ezeket az embereket, s a következménye az, hogy bennünket meg sem hallgatnak. Tudunk mi másformán is beszélni a kormánynak, ugy hogy meghallgatnak. (Mozgás a jobboldalon.) Rassay Károly : Ugy, mint a kisgazdapártban beszéltek ! Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a tárgynál maradni és beszédét folytatni. Weiss Konrád : Annál is maradok, csak a minister urak figyeljenek, amikor a képviselők beszélnek vagy pedig menjenek ki. (Mozgás jobbjelől.) Elnök : A képviselő urat rendreutasítom. (Helfeslés jobb felől.) Csizmadia Sándor : A ministerelnök hallgat Î Rassay Károly : Csak ül csendesen, nem szól egy szót sem. Weiss Konrád : A tisztviselő-társadalom követeli a kormánytól, hogy azt az igéretét, hogy a kivitelt teljesen meg fogja akadályozni, végre is hajtsa. Ma ugy áll a helyzet, hogy az állat, különösen a vágómarha nagy mennyiségben megy ki az országból. Ennek következménye az, hogy ma a hus sokkal drágább. Ez természetes is, mert az olaszok nagyban vásárolják és két liráért veszik meg azt az állatot, amelyet az ellátatlan és a városi osztálynak 40—50 koronáért kell megvásárolnia. Tessék arra gondolni a kormánynak, hogy ne drágitsák meg az életünket, ugy is nagy nyomorúság van ebben az országban és ebben a városban, s a kormány intézkedjék és kövessen el mindent, hogy ezt a nagy drágaságot, amennyire lehet, ne fokoztassa, hanem legalább megállittassa. Én nem gondolok arra, hogy leszállítsuk az árakat, amikor a korona 75 centimeon, vagy ma talán csak 65 centimeon áll, mert hiszen ilyen körülmények közt a drágaság enyhítésére gondolni nem lehet, de legalább mesterséges eszközökkel ne járuljon hozzá ahhoz, hogy azt fokozzák. Azonban mindezek az intézkedések csak akkor lesznek hatályosak, ha a kormány az árdrágítókkal szemben sokkal szigorúbban fog fellépni. Ez minden egyes tisztviselőülésen nagyon szenvedélyes vitákra adott alkalmat és egyhargulag az a megállapítás történt, hogy az árdrágításra vonatkozó törvényeket nagyon enyhén hajtják végre. BrÓdy Ernő : Az állam a legnagyobb árdrágító ! Weiss Konrád : Igaza van t. képviselőtársamnak, mert a múltkor aktaszerüleg bizonyították be, hogy a gabona árának emelkedését a földmivelésügyi kormánynak az az intézkedése idézte elő, hogy a Futurának olyan nagymennyiségű gabona bevásárlására adott megbízást, hogy ez rohamosan hajtotta fel a gabona árát. Hogy mi történt a gabonával, azzal nem törődöm, de tény az, hogy a Futurának pár száz tisztviselője foglalkozott gabonabevásárlással és ők hajtották fel a gabona árát, ugy hogy ahol 700—750 koronáért lehetett a gabonát megkapni, ők maguk ráígértek 1000—1200 koronát. Rassay Károly : Beraktározták ! Most is be van raktározva egy csomó ! 3*
