Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-264

232 A Nemzetgyűlés 264. ülése 1921. évi december hó 9-én, péntehen. eldöntésével, vájjon a jelen esetben az illető nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogán sérelem esett-e, A mentelmi jog felfüggesztésének kérdésével kapcsolatban a mentelmi bizottság az országgyűlésnek és a Nemzetgyűlésnek eddig kijegecesedett gyakorlata alapján négy kérdést tett birálat tárgyává. 1. vájjon a megkeresés a mentelmi jog felfüggesztése iránt arra illetékes hatóságtól érkezett-e ; 2. vájjon az a cselekmény, amellyel kapcsolatban az illetékes hatóság a nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését kéri, büntetőtörvényeink értelmében büntetendő cselekményt képez-e ; 3. vájjon azon cselekmény, amellyel kapcsolatban a kiadatás kéretik és az illető nemzetgyűlési képviselő személye között az összefüggés megtalálható-e, megállapitható-e és végül 4. vájjon ez esetben nem forog-e fenn politikai zaklatás esete. A mentelmi bizottság a rendelkezésére bocsátott iratok alapján megállapította azt, hogy a megkeresést a budapesti kir. büntetőtörvényszék intézte a budapesti kir. főügyész utján a Nemzetgyűlés elnökéhez . . . Rupert Rezső : Melyik főügyész utján ? Vázsonyi Vilmos : Melyik törvényszék ? A rögtönitélő biróság ? (Zaj.) Elnök : Ne méltóztassék közbeszólásokkal zavarni a szónokot. Rubinek István előadó : Majd rátérek erre is. Megállapította tehát a mentelmi bizottság azt . . . Rupert Rezső : Hogy hivják azt a főügyészt ? Rubinek István előadó: ...hogy a megkeresés arra illetékes hatóságtól érkezett, mert hiszen a budapesti büntetőtörvényszék a Bp. 16. §-a értelmében a jelen ügyre nézve illetékes és hatáskörrel bir, megállapította tehát a mentelmi bizottság azt, hogy a kiadatás, illetőleg a mentelmi jog felfüggesztése iránti megkeresés arra' illetékes hatóságtól érkezett. Megállapította a mentelmi bizottság azt, hogy a főügyészi megkeresés tartalma szerint az illető nemzetgyűlési képviselők lázadás bűntettével vádoltatnak. Minthogy pedig a lázadás büntette a magyar Btk. 152. és következő szakaszai értelmében büntetendő cselekmény, tehát fenforog a második körülmény is, amelynek megvizsgálása a mentelmi bizottság kötelessége volt. Vizsgálat tárgyává tette a mentelmi bizottság, vájjon az illető nemzetgyűlési képviselőknek, akiknek mentelmi jogát felfüggeszteni az illetékes hatóság kérte, személye és a terhükre rótt bűncselekmény között az okozati összefüggés megállapitható-e, és megállapította azt, hogy az okozati összefüggés az illető nemzetgyűlési képviselők személye és a terhükre rótt cselekmény között az iratokból megállapítható. Végül megállapította azt is, hogy a jelen esetben politikai zaklatás esete nem forog fenn. De egyébként is, tekintettel a bűncselekmény súlyos voltára, maguknak az illető nemzetgyűlési képviselőknek is érdeke az, hogy a cselekmény a legnagyob nyilvánosság mellett független magyar biróság utján vizsgáitassékés derittessék ki, miért is a mentelmi bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jelen esetben az illető nemzetgyűlési képviselők mentelmi joga feltétlenül felfüggesztendő. Ama kérdésnek elbírálásánál, vájjon a jelen esetben az illető nemzetgyűlési képviselők mentelmi joga sérelmet szenvedett-e vagy sem, a mentelmi bizottság az eddigi gyakorlatból és a mentelmi jog alapjául szolgáló törvényből indult ki. A mentelmi jog első izben az 1867 : XII. te. 47. §-ában nyer megállapítást, amikor is a delegációkra vonatkozó törvénnyel kapcsolatban a törvény a következőket tartalmazza (olvassa) : »A bizottságoktagjai a jelen határozat szerint a közösekül kijelölt ügyeknek tárgyalása közben tett nyilatkozataikért feleletre sohasem vonathatnak, sőt megbizatásuk megszűntéig se oly kereset miatt, mely személyes letartóztatást vonhat maga után, se bűntény vagy vétség miatt, a tettenérés esetét kivéve, az illető országgyűlésnek, ennek együtt nem léte esetében pedig azon bizottságnak, melynek tagjai, előleges jóváhagyása nélkül se le nem tartóztathatnak, se közkereset alá nem vétethetnek.« Ez az első törvényes jogforrása az országgyűlési és a nemzetgyűlési tagok mentelmi jogának. Ez a törvényhely, amelynek rendelkezéseit az országgyűlési gyakorlat az országgyűlés tagjaira is kiterjesztette, szabatosabb megállapítást nyert 1867. évi november hó 18-ái, amidőn a magyar országgyűlés az általa kiküldött tizesbizottságnak jelentését elfogadva, a következő elvi jelentőségű megállapítást eszközölte (olvassa) : »A bizottság nézete szerint az országgyűlési tag sérthetetlensége két irányban jut gyakorlati érvényre,"t. i. : 1. hogy amit az országgyűlési tag mint olyan a Házban és a Házon kivül mond vagy tesz, azért csak az országgyűlés, és pedig annak azon Háza által vonathatik feleletre amelyhez tartozik ; 2. hogy amit az országgyűlési tag nem mint olyan és nem törvényhozói hivatásának gyakorlása közben mond vagy tesz, azért csak a Ház engedelmével vonathatik közkereset alá, s a tettenérés esetét kivéve csak a Ház előleges engedelmével zárathatik el. Amaz biztositj a az országgyűlési tanács szabadságát kívülről származó minden nyomás ellenében. Emez biztosítja a törvényhozó testület épségét arra nézve, hogy tagjai az ügymenet és törvényhozói tevékenység sérelmére el ne vonassanak törvényhozó tisztük gyakorlásától, s ne gátoltassanak a törvényhozásban való részvétben se a hatalom, se bizonyos célokra felhasznált vagy sugalmazott egyesek által. E kettős sérthetetlenség nem annyira az egyéni mentességnek előjoga, mint inkább a törvényhozó testület politikai teljes szabadságának és függetlenségének elengedhetetlen feltétele, követelménye. Ebből következik, hogy a mentelmi jog nem terjedhet addig, hogy az országgyűlés egyes tagjai fölötte álljanak a törvénynek, s olyan tetteikért se vonassanak feleletre, melyeket nem mint országgyűlési tagok követtek el.«