Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-259

120 A Nemzetgyűlés 259. ülése 1921.. évi november hó 4-én, pénteken. sanctio szerint közös ugyan az uralkodó, amennyiben Magyarország koronája is ugyanazon fejedelmet illeti, aki a többi országokban is uralkodik...« stb. T. Nemzetgyűlés! Magam, aki úgyszólván születésemtől, kisgyermekkoromtól fogva mindenkor a függetlenségi eszmének voltam tántoríthatatlan és megalkuvást nem ismerő harcosa (Éljenzés és taps a jobboldalon.) s aki az Ausztriával való közösséget a magyar nemzetre nézve mindenkor szerencsétlenségnek tartottam, (Felkiáltások jobb/elöl: Az is volt!) ime, most a kiegyezés egyik megalkotójára, Deák Ferencre és magára erre az 1867. évi XII. tc.-re hivatkozom akkor, amikor megállapítom azt, hogy a pragmatica sanctio a magyar szent korona országainak és az osztrák örökös tartományoknak elválaszthatatlan és oszthatatlan együttes birtoklását, ebből folyólag a védelemnek kölcsönösségét, viszonosságát, mint elengedhetetlen föltételt állította oda azok elé, akik az 1723. évi I. és TI. te. alapján a magyar trónra igényt tartanak. Ha tehát ez a kötelék, hogy ők egyúttal az osztrák örökös tartományoknak is urai, megszűnik, ebből következőleg a közös és kölcsönös védelem kötelezettségének is képtelenek eleget tenni, nyilvánvaló, hogy a pragmatica sanctio ban a Habsburg-ház megnevezett leányágaira nézve megállapított és meghatározott trón öröklésnek a rendje önmagától elenyészett. (Élénk helyeslés a jobb- és a szélsobaloldalon.) Amikor ez a törvényjavaslat ezt második pontjában becikkelyezi, egyszerűen deklarálja, kinyilvánítja a tényleges állapotot. (Ugy van! ügy van! a jobbés a szélsobaloldalon. ) Tehát nem állapit meg uj jogot, nem konstituál jogot, csupán deklarál egy meglévő, tényleges állapotot. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Bátor vagyok már most arra rámutatni, hogy hogyan áll a pragmatica sanctio kérdése az 1916 decemberében megkoronázott legutolsó királlyal kapcsolatban. Itt bátor vagyok elöljáróban rámutatni arra, hogy bármennyire valljuk is azt, hogy a magyar szent koronában a felségjogok összessége van meg, bármennyire valljuk is azt, hogy a koronázás ténye elvitathatatlan, ép ily határozottsággal azt is meg kell állapítanunk, hogy a koronázás ténye, a magyar nemzet szent koronájával való megkoronázás (Az elnöki széket Gaal Gaszton foglalja el.) nem mentesiti a megkoronázottat a kötelezettségektől, nem helyezi őt a jog világa fölé, nem emeli őt valami isteni jognak, a jus divinumnak a szférájába, (Ugy van ! Ugy van ! a jobb- és a szélsobaloldalon.) hanem a magyar közjognak a szférájába, amely a királyi hatalom átruházott voltát, a királyi hatalom alkotmányos voltát vallja s a koronázással átruházott és gyakorlásba vehető felségjogok törvényes gyakorlásának a módját és lehetőségét adja meg, de nem vonja ki ezeket a felségjogokat sem — amelyeket a magyar közjog fön tartottaknak, rezerváltaknak sohasem ismert el — a magyar alkotmányos, életnek, a magyar törvényhozásnak a világából. A koronázás átruházza a felségjogokat, a felségjogok tényleges gyakorlására megadja a jogot, a rex hereditariusból rex coronatust, rex legitimust csinál, azonban ezzel nem emeli őt valamilyen, a magyar jog előtt ismeretlen és az osztrák jogi világhoz hasonló világba, amely teljesen abszolút joggal és hatalommai ruházza fel az osztrák nép uralkodóját! (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsobaloldalon.) A magyar nemzet a koronázással, amelyet mindenkor meg kellett előznie az uralkodó részéről a nemzet jogait biztosító koronázási hitlevél kiadásának s eme hitlevél becikkelyezésének, s követnie kellett a koronázási eskünek, nyilvánvalóan dokumentálja, hogy nem a jog fölé, hanem a magyar nemzet szuverenitásának világába, a magyar szent koronában jelképezett jogok összességébe illesztette bele szerves rész gyanánt a magyar nemzet királyát. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a szélsobaloldalon.) Nem mentesítette tehát a koronázás a legutóbb megkoronázott királyt sem az ő örökös jellegétől, és azok a kötelezettségek, amelyek reá nézve mint örökösre nézve elő voltak irva, a koronázás után nem enyészhettek el, mert amennyiben elenyésztek, elenyészett az a jogi alap is, amelynek alapján ő trónigénylőből aktuális örökössé vált. A koronázással ezeket a jogokat átruházta a nemzet ; ha azonban a koronázás előfeltételét képező és a trónigénylőre nézve előirt föltételek közül valamelyik teljesítésére képtelenné válik időközben a megkoronázott király, akkor az a jogalap, amelynek alapján ő a koronát igényelte és elnyerte, eo ipso elenyészik. Túri Béla: Ez összmonarchikus felfogás! Kováts J. István: T. Nemzetgyűlés! Most nem szándékozom vitatkozni t. képviselőtársammal, mint kijelentettem, majd megjön annak is az ideje. Csak azt mondja meg a t. képviselő ur, hogy — ugyebár a trónigénylőkre nézve előirt föltétel az is, hogy ők törvényes származású, római katholikus vallású osztrák főhercegek és főhercegnők kell hogy legyenek — ha időközben a király pl. a mohamedán vallásra, vagy pedig az izraelita vallásra térne át, t. képviselőtársam szerint megáll-e az ő trónbirtoklási joga ebben az esetben is? (Zaj és derültség.) Túri Béla : Magyar feltétel ! Kováts J. István : Ez a föltétel épen olyan elengedhetetlen föltétel . . . (Zaj.) Korodi Katona János: Ez vicc! (Zaj a jobboldalon.) ' Csontos Imre : A nemzetnek nem kellenek a Habsburgok, tudja meg! (Zaj.) Menjenek ki a nép közé, kérdezzék meg, megmondja maguk-