Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-259

106 A Nemzetgyűlés 259. ülése 1921. nőni békeszerződésnek ugy szellemével, mint betűjével. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezek nagyjából azok a sérelmek, amelyek a trianoni békeszerződésben számunkra biztosított gyér előnyök és jogok megsértéséből erednek. De mit szóljak azoknak a sérelmeknek egész sorozatáról, melyek abból eredtek, bogy a trianoni békeszerződésben nem foglalt, tehát azokon túlmenő egyoldalú" követelésekkel lépnek fel velünk szemben? Mióta a világ áll, mióta háborúk voltak és békeszerződések köttettek, az a különben a józan ész által is követelt elv érvényesült mindig, hogy a békeszerződések elintézik az összes függő kérdéseket a hadviselők közt, hogy a békeszerződés előkészítése és megkötése idején mondja meg minden hadviselő azt amit kivan ós hogy a békeszerződés aláírásával és ratifikálásával a számla kölcsönösen le van zárva. (Ugy van! balfelöl.) Ha tehát valaki kívánhatta ennek az elvnek lelkiismeretes és szigorú megtartását, az bizonyára Magyarország volt, amely dacára annak, hogy az entente-álláspontra helyezkedve is, amely a központi hatalmakat teszi felelőssé a háborúért, mindenesetre a legkevésbé felelős volt valamennyi hadviselő állam közt, a legkegyetlenebb békefeltételeket kapta. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon és a középen.) Már most egész sorával találkozunk a trianoni békeszerződésben alappal nem biró, azon túlmenő követeléseknek. A nagy- és a kisentente beleavatkozást igényelt magának a királykérdés rendezésébe, a nagy- és a kis-entente, miután Magyarországnak elidegeníthetetlen függetlenségét proklamálta, negatív irányban be akart avatkozni a kérdés elintézésébe, amennyiben minden nemzetközi jogalap nélkül ennek a kérdésnek elintézéséhez bizonyos tilalmakat fűzött. (Ugy van! bal felöl.) Méltóztassanak megengedni, hogy a párisi békeküldöttség működéséhez fűződő egy reminiszcenciát ujitsak fel, (Halljuk! Halljuk!) mely ennek az eljárásnak a nemzetközi jog szempontjából való — nem akarok erősebb kifejezést használni — helytelenségét még jobban kidomborítja. Az első békeszerződési szöveg, amelyet a legfőbb tanács velünk közölt, igy szólt : »béke ezen és ezen hatalmak és a magyar köztársaság közt«. A béke-küldöttség erre azt mondotta, hogy azt a jelzést »magyar köztársaság« hagyják ki, miután Magyarország az ő államformája iránt még nem határozott, semmiféle illetékes tényező még nem nyilatkozott, hanem használják egyenesen »La Hongrie«, »Magyarország« kifejezést, mely semminek nem prejudikál. A kérdést tehát körüljártuk. Meg volt adva az alkalom, hogy ők azt mondják : nem bánjuk, legyenek önök királyság, vagy köztársaság, vagy akármi, de ennek és ennek a dinasztiának kizárását követeljük. Nem mondtak semmit, elmulasztották azt az alkalmat, ahol megkisérelévi november hó 4-én, pénteken. hették volna, hogy szerződéses alakban érvényt szerezzenek ennek a kívánságuknak, ha ugyan akkor volt ez a kívánságuk. Belenyugodtak abba, hogy »La Hongrie« tétessék bele, tehát ezzel egészen kifejezetten bevallották az ő illetéktelenségüket, (Ugy van ! Ugy van ! Taps a baloldalon és a középen.) vagyis megállapították, hogy ebbe a kérdésbe nem avatkoznak bele. Tehát nemcsak a nemzetközi jognak általános alapelvei, hanem még ezen esemény folytán is kétszeresen jogtalan, kétszeresen felháborító az a beavatkozás, amellyel negatív irányban — egyelőre negativ irányban — akarták a mi elhatározásunkat befolyásolni. Mármost bekövetkezett az az esemény, amelyet senki nálam mélyebben nem sajnálhat> amelyet senki sem fájlalhat jobban, mint épen mi, legitimisták, (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon és a középen.) akik elvének kilátásaira ez súlyos csapás volt. (Ugy van! balfelöl.) Bekövetkezett ez a súlyos esemény, mely sokakat nehéz lelkiismereti konfliktusok elé állított. Ilyen helyzetekben történelmi mértékkel kell mérni az egyének elhatározásainak megítélésében. Történelmi mértékkel kell azt mérlegelni, mert jóhiszemű, becsületes hazafiak máskép és máskép foghatták fel kötelességüket. A kormány követte saját lelkiismeretét, arra az útra lépett, melyre, ugy hitte, hogy az ország érdekében lépnie kötelessége. (Felkiáltások jobbfelől: Mi is hisszük!) Amint az igen t. ministerelnök ur mondta, nagyon közel állunk még azokhoz az eseményekhez, semhogy azok fölött ma már teljesen elfogulatlan és objektiv bírálatot mondhassunk. A történelem fogja megmutatni, vájjon Magyarország biztonságának állandó megóvására ez volt-e a leghelyesebb ut. (Ugy van! Ugy van! a középen és bal felöl.) Adja az Isten, hogy ugy legyen, (Ugy van! jobbfelöl.) mert én nem keresem a magam igazolását az eseményekben, hanem keresem szegény hazánk megmentését. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) A kormány tehát azt az utat választotta, — bizonyára nagy lelki tusák után — bogy magának a törvényes és koronás királynak csapataival szemben fegyveres ellenállással is meggátolta a királyság tényleges helyreállítását. (Helyeslés jobbfelöl.) Erre nézve lehetnek különböző érzelmek itt, de a túloldalon — nem a Nemzetgyűlés túloldalát értem, hanem a nemzetközi túloldalt — a kis- és a nagy-ententenál csak nem lehetett ezen eljárás ellen kifogást tenni, ott csak azt láthatták, hogy megtörténik Magyarország és a magyar kormány önszántából az, amit ők jogtalanul követeltek. (Ugy van! a középen.) Es mégis, mi volt az eredmény? Ok ezzel nem elégedtek meg, hanem azután bekövetkezett egy esemény, amelyről eddig még nem szóltak, melyről azonban szólni kötelességem, (Halljuk! Halljuk!) mert itt nemcsak a nemzet méltóságáról, hanem minden egyes