Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

640 A Nemzetgyűlés 254. ülése 1921 mint ahogy méltán gyűlöli az a nyugatmagyarországi német is. Mert ha Nyugatrnagyarországon németül beszélnek is az emberek, ez nem jogosít fel senkit a világon, hogy a bolsevizmus fészkének nevezett Bécset területileg nagyobbítsa. Hiszen mi ez a Bécs ma? Bécs ma moszkvai aranyakkal fizetett tyúk, amely bolsevista tojásokat költöget. Azonban Bécstől, amely méltó önmagához, nem várhattunk mást, de csodálkozva látom a nyugati államokat, a nagy francia nemzetet, a büszke angolt, hogy hogyan tudott beugrani azoknak a csábításoknak, azoknak a hamis információknak, amelyek következményeképen épen a háborúra uszitó Bécset, az imperializmus fészkét jutalmazza velünk szemben. A Teleki-kormány annak idején a trianoni békét úgyszólván egy óra alatt irattá velünk alá és valljuk meg őszintén, ez a büszke ezeréves nemzet nem félelemből irta azt alá, hanem elsősorban azért, mert körülbelül az egész európai sajtóban, de a magyar sajtóban különösen, szintúgy a Teleki-féle kormány nyilatkozatában — nem vádolom Telekit, mert jóhiszemüleg járt el, — mindig arra láttunk hivatkozást, hogy ez a béke ugy sem fog ilyen szigorúságban megmaradni, hiszen ottan van a Millerand-féle kísérőlevél. Mi egyszer már egy ilyen Millerand-féle levélnek már jégre mentünk. A Károlyi-kormány előtt még, egész Európa tele volt az entente békevágyával. Az egész sajtó azt irta, hogy az entente nem Németországra, nem a Központi hatalmakra haragszik, — sőt nem is haragszik, de szereti őket, — csak azért akarja a háborút a legvégső győzelemig folytatni, mert a háborúval a háborút öli meg, hogy világbékét teremtsen. Ugyanakkor 1918 elején februárban, vagy januárban Wilson kiadta első 14 pontját. Ez volt az a lépvessző, amelyre jóhiszemüleg ráment a magyar. Mi volt benne? A népek önrendelkezési joga! »Nem lehet a népeket, mint sakkfigurákat ide-oda tologatni, nem lehet mint egy csordát átterelni egyik államból a másikba.« Es mi hittünk Wilsonnak, egy nagy nemzet fejének. Beugrottunk neki. Jóhiszeműen jártunk el, mindenki ezzel védekezhetik, ha valami részt vett azokban a mozgalmakban, ha más bűne nem volt és habár csak hitével vett is részt. Ez volt elvégre akkor a világáramlat és ebbe bizony beleugrott úgyszólván az egész nemzet. Most azonban ez a Millerand-levél is olyan Wilson-féle 14 pontnak tetszik nekem. Ha figyelmesen megnézzük ezt a levelet, ebben a levélben valóban annyi minden jó és csábító szirénhang van, hogy nem csodálható sem a Telekikormánytól, sem mindnyájunktól, akik a békét egy óra alatt aláirtuk, hogy ezt tettük. Talán más politikai hatalomra törekvő faktornak, amely most kivül áll, az lesz a legnagyobb vádja ellenünk, hogy ez a hazaszerető nagy Nemzetgyűlés egy óra alatt aláirta ezt a szörnyű békét De tulajdonképen nem is irtuk ugy alá, amint a kormány elénk terjesztette, hanem évi augusztus hó 23-án, kedden. amikor azon a rettenetes szomorú november 13-iki ülésen ezt elfogadtuk, tettük azt Huszár Károly módosításával. A ratifikáló okmány harmadik §-a t. i. a következőkép szólt: »A békeszerződésnek és függelékeinek francia eredeti szövege és hivatalos magyar fordítása a következő«. Azután következik ezer meg ezer paragrafusban, száz meg száz lapon a szörnyű, rettenetes béke. Ez volt az eredeti szöveg. Büszkén vallhatjuk a világ ítélőszéke előtt, hogy ezt igy alá nem irtuk volna. Hanem aláirtuk Huszár Károly módosításával és én azt kívánnám, hogy ezt a külügyminister ur utján meghallaná a francia nemzet is és a magyar nemzet is. A módosítás a következő volt : (Olvassa) »A békeszerződés és függelékeinek — idejött a beszúrás — amelynek helyes értelmezéséhez az 1920. évi május 6-án kelt kisérő levél és válaszirat is hozzájárulnak, francia eredeti szövegben és hivatalos magyar fordítása a következő« stb. Ezzel a módosítással mi büszkén állhatunk ugy a belföldi intrikusok, mint a külföld Ítélőszéke előtt. De amint Wilson tizennégy pontjával becsaptak akkor minket, ugy látom én magam, becsapva a Millerand-féle levéllel is, — ha azt nem hajtják végre. Mi van ebben a kísérőlevélben ? Először is teljes autonómiát, sőt népszavazást igér a ruténeknek. Espressis verbis kimondja ezt. Nem teljesült. De mi van ebben Nyugatmagyarországra vonatkozólag? Nyugatmagyarországra nézve a leghatározottabban feljogosít arra a reményre, hogy vagy egyáltalán nem adjuk át, vagy a legkevesebb, amit kapunk, hogy népszavazást rendelnek el. A novemberi napokban az összeomlás után a csehek, jugoszlávok és románok, mint a győző államok tagjai, a fegyverszünet ellenére bejöttek Magyarországba — azaz nem bejöttek, hanem belopták magukat — és lépésről-lépésre haladva, eljutottak majdnem a mostani demarkációs vonalig. De hogy tehették ezt tulaj donképen ? Tehették ugy, hogy elhitették az entente-nál, hogy a Magyarországon lakó tótok, szerbek és románok kívánták azt, hogy ők bejöjjenek. Az entente ezt elhitte és beleegyezését adta ahhoz, hogy megszállva tartsák az illető területet egészen a békekötésig. Hogy ez igy van, ez kifejezésre jut a Millerand-féle kísérőlevélben is. Logikus tehát, hogy odakiáltjuk az entente-nak és Millerand urnák, hogy tessék helytállani a levélért A levél ugyanis azt mondja : »A népek akarata megnyilatkozott 1918 október és november havában a kettős monarchia összeomlásakor, amikor a soká elnyomott nemzetiségek egyesültek román, jugoszláv vagy cseh-szlovák testvéreikkel.« Az entente tehát, félrevezetve és elámitva, soká elnyomott nemzetiségnek mondotta a románt, szerbet és a tótot. De egyetlen szóval sem emlékezik meg a kísérőlevél arról, hogy elnyomott és elkívánkozó nemzetiség lenne a nyugatmagyarországi németség. Egyetlen mentő szót