Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-254
A Nemzetgyűlés 254. ülése 19.21. évi augusztus hó 23-án, Imádén. 641 sem talál tehát arra, hogy komolyan vegyük a nagy békeszerződésben Nyugat-Magyarország kérdését. Mert ha azt irta volna, hogy a nyugatmagyarországi németek Ausztriához akarnak csatlakozni, akkor nem ratifikáltuk volna a békét. De tovább megyek. Nem is Írhatta ezt, mert ha az erdélyi szász néha-néha kacsintgatott is békében a külföldre, de nem akadt a pincértől fel a főispánig, vagy akármilyen rendfokozatú vagy társadalmi állásban lévő nyugatmagyarországi ember se itthon, se külföldön jártában, aki valaha a világon egy embert is feljogosított volna arra, hogy azt mondja, hogy a nyugatmagyarországi nép elkívánkozik ebből az ezeréves hazából. De van még egy másik pontja is ennek a levélnek. Még ha el is akart volna szakadni Nyugatmagyarország, ha csakugyan olyan nagy propagandát fejtett volna ki a külföldön, hogy az egész külföld elhitte volna, hogy egyéb gondja sincs, mint *hogy tőlünk elszakadjon, akkor is épen a Millerand-féle jegyzék alapján nekünk visszakövetelósi jogunk lenne. Mert mivel kezdődik a levél? Azt mondja: »A szövetséges és társult hatalmak, bár kifejezik azt a reményüket, hogy a jövendő Magyarország Európa biztonságának egyik oszlopa lesz...« stb. Hát mit ért ő itt Európa biztonsága alatt? Mikor csinálták ezt a szerződést? Tavaly. Akkor, amikor egész Európa attól reszketett, — még most is attól reszket — hogy a bolsevizmus mételye meg fogja fertőzni az egész civilizált Európát. És hol van most nagyobb konszolidáció a bolsevizmus réme ellen egész Európában, mint épen Magyarországon ? Es hol tobzódik Moszkva után leginkább, minden akadály nélkül a bolsevizmus, ha nem Bécsben ? Hát ha Millerancl Magyarországtól és egész Európától közbiztonságot, konszolidációt vár, akkor ne támogassa még egy nagy darab területtel a bécsi bolsevista imperiumot. Igaz, hogy az kimondottan nem bolsevizmus, de hát nem volt-e bolsevizmus nálunk is korszak, amelyet Károlyitól kezdve egészen március 21-éig megéltünk? Nem volt-e bolsevizmus, amikor katonatanácsok dirigáltak ? Most olvashatjuk, hogy Bécsben a katonatanácsok megakadályozták a hadügyi népbiztosnak azt a rendelkezését, hogy a legénység tisztelegjen a tiszteknek, Tudjuk, hogy Bécs a nemzetközi jog ellenére tisztán bolsevista szellemben lépett fel ellenünk akkor, amikor a bojkotot rendezte. Tudjuk, hogy Bécs most is teljesen Moszkva járszalagján jár és a moszkvai aranyak csengése szerint táncol. Tudjuk, hogy Bécsnek Renner volt a külügy ministere és ott Renner barátjai vannak ma is a kormányon ; az a Benner, akiről a Diener-féle levélből tudjuk, hogy kész volt bármikor kikiáltani Ausztriában a tanácsköztársaságot. Tudjuk, hogy Bécstől, épen mert vörössel van aláfestve, undorodik saját népe is, a tiroli, a stejer. Olvashattuk, hogy Bécsben a napokban egy gyermekgyilkos anyát, aki ujNEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1920—1921. — XII. KÖTET szülött gyermekét megölte, a polgári esküdtszék szóról-szóra a következő indokolással mentett fel : »Ma csak egyetlen halálos szerencsétlenség érheti az embert, és az, ha Német-Ausztriában születik valaki.« íme, ezt a szégyenbélyeget sütötte rá Bécsre egy Ítéletben a polgári esküdtszék. Hát ennek a Bécsnek engedjük át mi azt a becsületes, tisztességes, derék németajkú magyar polgárságot ? Mi és kormányunk tulajdonképen a történtekért felelősséggel nem lehetünk, mert hisz ennek eredete visszanyúlik még a Teleki-kormány idejébe és azon túl is. De ismétlem, nem vádolok senkit a világon, mert olyan magyar ember nem volt, akármilyen pozícióba helyezte is a sors, hogy mindent el ne követett volna a nemzet érdekében. De mindenesetre a Teleki-kormány feltétlenül beleesett egy hibába. Kissé túlságosan jóhiszemű volt és ez a jóhiszeműsége végeredményében kárára vált az országnak. Épen azért szeretném, ha a múltkori kormánynak ezt a jóhiszemű tévedését a jelenlegi kormányunk, amelynek minden ténykedésével ugy én, mint pártom meg vagyunk elégedve, mely iránt teljes bizalommal viseltetünk, jóvátenni iparkodnék. Számtalan levél van birtokomban nyugatmagyarországi emberektől. Annak idején ugyanis én is ötször szöktem ki a bolsevizmus alatt Bécsbe, híreket vinni oda és vissza s engem is azok a derék sváb emberek szöktettek ki, akiktől sok levél van birtokomban. Ezekben a levelekben írják, hogy »t. képviselő ur, nem attól félünk, hogy Ausztria alatt maradunk, mert ugy is visszakerülünk, hanem attól félünk mi, Nyugat-Magyarország hazafias, tiszta, becsületes, polgári népe, hogy azok a Bécsbe menekült kommunisták, azok a Pécsről és Baranyából most elszökött kommunisták (Zaj a baloldalon. Egy hang : Linder !) — Linder is, az a gazember — majd ide fogják... Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, hogy senkit, még a Házon kivül eső egyént se méltóztassék ilyen inparlamentáris kifejezésekkel illetni ! (Egy hang : Linder megérdemli !) Benkő Gábor: Attól félnek ezek az emberek, hogy jön a retorzió, a vörös katonatanácsok, a félig-meddig burkolt direktóriumi emberek és bosszút állanak rajtuk, mint régi ellenforradalmárokon vagy a kommunizmus elől menekülő embereken. Hiszen Nyugat felé mentünk mindannyian és majdnem minden becsületes kisgazda házában volt egy ellenforradalmár vagy kommün elől menekülő ember, akiket ott rejtegettek. Ott bujdostak azok, akik Szamuelly bérgyilkosai elől menekültek. Mondom, attól félnek ezek az emberek, hogy emiatt ezek a vörös bitangok majd felelősségre vonják őket és megtörténhetik az, hogyha mi Európa figyelmét fel nem hívjuk, megvádolhatnak bennünket azzal, hpgy nem tettünk semmit sem az érdekünkben. Én azonban nemcsak a kormánytól várom ezt a megmozdulást. Moz-' 81
