Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-254
636 A Nemzetgyűlés 254. ülése 192.1 arányának megfelelő képviselőket közvetlenül küld a magyar országgyűlésbe és a magyar kormányban tót ministériummal van képviselje. A tót területekről sorozott ezredek ezrednyelve a tót és a tót nemzeti szin használata meg van engedve. Minden, az autonómia értelmezéséből származó vitás kérdés egy külön független biróság döntése alá tartozik, melynek összeállításánál a nemzeti szempontból való pártatlanság a legmeszszebbmenő biztosítékban részesül. A tót nép autonómiája —• most a garanciákról van szó — a magyar alkotmányba, mint alaptörvény becikkelyeztetik és a királyi hitlevélben is biztosittatni fog. Magyarország a tót népnek önként megadott ezen jogokkal egy szebb, boldogabb jövő megalapozását reméli. Semmi kétségünk nincs az iránt, hogy a világháború által megbontott egyensúly helyreálltával a tót nép magyar testvéreivel érzelmi közösségben és egyetértésben fog hozzálátni a keresztény eszméktől áthatott uj Magyarország kiépítésé hez.« Be kell látnunk azt, t. Nemzetgyűlés, hogy nekünk a multakkal szakitanunk kell, (Igaz I Ugy van! jobbfelől.) nekünk meg kell nyugtatnunk a mi tót testvéreinket és a többi, tőlünk elragadott nemzetiségi testvéreinket, (Ugy van! a középen.) és különösen egy kötelességünk van, az, hogy ezt a kérdést a napirendről soha se engedjük levenni, (Élénk helyeslés és taps a középen.) hanem az egész müveit világ előtt hangoztassuk és kövessük a csehek példáját : — akkor mi is —• de különbül — célt fogunk érni. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Nálam hivatottabbak sokkal szebben — és igy elsősorban gr. Apponyi Albert Neuilly-ben — kifejtették azt, hogy Kelet-Európa egy erős Magyarország nélkül el nem képzelhető ; egy erős Magyarország biztosit hat ja csak az európai békét. Magyarország az igazságtalan békeszerződések ellen mindig felemelte a tiltakozó szavát, ezt különösen a francia államnak ajánlom szives figyelmébe, amikor hivatkozom Irányi Dánielnek egy beszédére, amelyet 1871 május 30-án a képviselőházban tartott. Ezen a napon a képviselőház kérvényi bizottsága elé 176 drb kérvény érkezett tizennyolcezer aláírással. Hajdú Ignác képviselő volt az akkori kérvényi bizottság előadója. Az előadó javaslata a következő volt (olvassa) : »Utasittassék a ministerelnök, hogy Franciaországnak Poroszország által célbavett feldarabolása megakadályoztatására a többi európai hatalmakkal együtt közreműködjék. Nem fárasztom a Ház figyelmét« •— folytatja az előadó — »hogy neveket felolvassak ; a bizottságot kérem, véleményezze, hogy ezen fontos európai esemény iránt a kérvényező polgárok nyilatkozatát a képviselőház tudomásul vegye.« Erre felállott Irányi Dániel és a következőket mondotta (olvassa) : »Nem akarom a nemrég lefolyt vitát megnyújtani, én csak annyit mondok ezen kérvények előterjesztése alkalmából, hogy évi augusztus hó 23-án, Jiedden. ezek bizonyságai fognak maradni a magyar nép igazságszeretetének és jogérzetének.« Amikor ezt most felolvastam, ezzel hivatkoztam arra, hogy mi tisztában voltunk és a mi apáink tisztában voltak azzal, hogy egy erőszakos béke, egy erőszakos feldarabolás mit jelent, hegy az a háborúknak, az egyenetlenségeknek, az átoknak magját hordja méhében. Ugyanez az eset van most, és ahogy Haller István t. képviselőtársam nagyon helyesen jegyezte meg, a franciák saját történelmükből megtanulhatták, hogy erőszakos megoldással a világbékét, a nemzetek békés fejlődését biztosítani nem lehet. (Ugy van !) T. Nemzetgyűlés ! Ezzel be is fejezem kissé hosszura nyúlt előadásomat. (Halljuk ! Halljuk !) A Felvidéknek elszakítása — ahogy mondottam — a tótságra van bazirozva s a cseh államalakulat erre épült fel és épen ezért életképtelen. Szviezsényi Zoltán egy igen érdekes munkában reámutatott arra, hogy ezek a szuronnyal és karddal kikerekített államalakulatok képtelenek a fennállásra, életképtelenek, ezek csak afféle, a napóleoni háborúk alatt keletkezett tákolmányok, amelyek megszűnnek, mihelyt az alapító befolyása megszűnik, vagy az alapító nem törődik tovább velük, vagy az alapítónak más lesz az érdeke. Ez az én reménységem, igen t. Nemzetgyűlés, hegy az entente mihamarabb be fogja látni, hogy azok az államalapítások, amelyekre őket az kényszeritette, hegy most beváltsák azokat az ígéreteket, amelyeket a háború folyamán és a háború előtt tettek, hogy ezek nem valók arra, hogy itten a világbékét, Európa nyugalmát biztosítsák. Hanem igenis mi magyarok megmutatjuk az egész világ előtt, — és akkor itt tegyünk félre minden más kérdést, — hegy itt ezer év óta él egy nép becsületes munkából, amely élni akar, amelynek ehhez joga van és ezt a jegát senkitől elvitatni nem engedi. S ezzel fogjuk mi az egész művelt világ szimpátiáját kinyerni. S ha ideig-óráig kénytelenek is va gyúr k abba beletörődni, ezekaek a mondva csinált és szuronyokon alapuló államalakulásoknak helyük nem lesz, hanem igenis bizunk a magyarok Istenében, hegy ezeréves határaink rövidesen ismét helyre fognak állani. (Helyeslés.) Legyen szabad ezért a külügyminister úrhoz a következő interpellációt intéznem (olvassa): »Hajlandó-e a külügyminister ur a népszövetségnél oda hatni, hogy Magyarország megszállott területein a nemzeti kisebbségek jogai ne csak megvédessenek, de biztosíttassanak ?« (Élénk helyeslés és taps a Nemzetgyűlés minden oldalán.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a külügyminister urnák. A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Bethlen István ministerelnök: Ma megengedi a t. Nemzetgyűlés, a külügyminister ur helyett magam nyilatkozom, mivel neki távoznia kellett. (Halljuk ! Halljuk 1) A t. képviselő ur egy igazán szomorú korképet festett a felvidéki állapotokról. Oly sötét
