Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

À Nemzetgyűlés 254. ülése 192Í. ecsetvonásokkal van ez a kép festve, hegy valóban az embernek megáll az esze abban a tekintetben, hogy ezt a képet valónak és igaznak veheti-e. (Felkiáltások jobbfelől : De milyen való!) En a magam részéről ehhez a képhez semmit sem akarok hozzáadni, csak konstatálom, hogy ha ez a kép igaz színnel van megfestve, annak minden egyes ecsetvonásából a magyar nemzetnek igazsága derül ki. (Ugy van !) Kiderül az az igazság, hogy mind az, amit ellenségeink évtizedeken keresztül reánk kentek, legalább is nem való abban a mértékben, mint ahogy azt a külföldön rólunk mondták s messze mögötte marad azoknak az állapotoknak, amelyeket az entente a békekötés idején fennállóknak vett. De hát az uj helyzettel szemben, igenis, vannak kötelezettségeink, ezek a nemzeti kisebségekre vonatkoznak. Már a külügyminister ur is hivatkozott felszólalásában arra, hogy ugy, mint a múlt kormány, a jelenlegi kormány is kisebbségeink védelme érdekében állandóan megteszi a legmesszebbmenő lépéseket. Fordult e tekintetben jegyzékekkel az itteni misszió kiküldöttekhez, a párisi követségi tanácshoz, a népek szövetségérek titkárságához. Sajnos azonban, mind a mai napig, ha egyáltalában kaptunk választ egyik vagy másik kérdésre, többé-kevésbé azt a választ kaptuk, hogy a békeszerződés még nem lépett életbe, ennek folytán csak annak érvénybe lépte után lehet intézkedni. Most tehát a békeszerződés érvénybe lépett s a népszövetséghez kell fordulnunk és fogunk fordulni kisebbségeink megvédése érdekében. Már a párisi béketárgyalások alkalmával kifejtettük e

gy jegyzékben, hogy a kisebbségi jogok tulajdonképen csak akkor érnek valamit, ha bizonyos szankciót nyernek. (Ugy van!) Merb, sajnos, az a sovány szövegezés, amelyhez ezek a kisebbségi jogok a békeszerződésben jutottak, s amellyel azokba a szerződésekbe vétettek fel, amelyek az entente és szomszédaink, tehát a cseh állam egyfelől, másfelől Románia és a jugoszláv állam kötöttek, olyan homályos, hogy az számtalan akarattal való félremagyarázásra adhat okot, mint ahogy adott is. Ennek folytán a mi kötelességünk az, hogy a népszövetségnél a kisebbségi jogoknak világosabb megállapítását kérjük el. Ez az első, amit el kell érnünk, mert egy világosabb klarifikáció nélkül ezek a jogok meggyőződésem szerint mindig csak papiroson fognak maradni. De a legfontosabb mégis csak az, hogy egy bizonyos szankciót nyerjünk. Ebben a tekintetben azonban ne éljünk optimizmussal. Itt a magyar kormány a maga részéről igéri, hogy kötelességét ebben a tekintetben nap-nap után teljesíteni fogja, Hogy azonban a népszövetség lesz-e olyan erős, hogy azoknak a kisebbségi jogoknak, amelyeket ő is szükségesnek tart s amelyeket a nagyhatalmak is elfogadtak, a való életben is érvényt szerezzen, ebben a tekintetben a skepticizmus legalább is megengedhető (Ugy van!) Mi nem fogunk egy pillanatot sem elmulasztani. Szeptember elején évi augusztus hó 23-án, kedden. 637 utazik ki a kormány megbízásából gróf Apponyi Albert és gróf Teleki Pál volt külügyminister és ministerelnök, akik a népszövetségbe való felvételünket sürgetni fogják. Hisszük és bízunk benne, hogy a népszövetségben a mai napig képviselt hatalmak felvételünk mellett fognak állást foglalni. Ha a népszövetség tagjai leszünk, akkor bizonyára még több alkalmunk lesz, hogy kisebbségeink érdekében mindent megtegyünk, amire irányuló kéréseinket eddig olyan fórumokhoz kellett intéznünk, amelyek tulaj donképen nem illetékesek az eljárásra. Ebben a tekintetben tehát megnyugtathatom t. képviselőtársamat, hogy a magyar kormány teljesíteni fogja kötelességét. De nem fogjuk elmulasztani más téren sem azt a kötelességet sem, hogy azon kisebbségeinket, amelyek idegen fenhatóság alatt vannak, a magunk erejétől telhetőleg részeltessük azon jogokban, amelyek őket valóban megilletik. Hiszen azok a tárgyalások, amelyeket a magyar kormány a cseh kormánnyal folytatott, részben ezekre a kérdésekre is vonatkoznak és nem vagyunk hajlandók gazdasági téren olyan megegyezéseket kötni, amelyek kizárólag gazdasági téren maradnának. (Helyeslés bálfelől.) Kötelességünk azonban, hogy ha már a szomszédokkal gazdasági téren keressük a közeledést, — mint ahogy ez nézetem szerint az országnak érdeke — hogy ugyanakkor egész terjedelmükben kvalifikáljuk a kisebbségi jogokat is és lehetőleg olyan megállapodásokra jussunk a szomszédos kormányokkal együtt, amely megállapodások lehetővé teszik azt, hogy ne legyünk kénytelenek minduntalan a népszövetséghez fordulni, melynek fóruma végeredményben csak igen lassan fog eljárni. (Igaz ! ügy van!) Ami azon nemzetközi döntőbíróságokat illeti, melyekről egy másik képviselő ur emlékezett itt meg ma s amelyeket a trianoni szerződés 239. §-a tervez, ezeknek kérdése is tulaj donképen részben ide tartozik. Mert a 239. § értelmében védetnek azok a vagyoni jogok, amelyek 1918 november 1. óta a mai napig a megszállott, illetőleg elcsatolt területeken nem respektáltattak. Nekünk tehát kötelességünk, hogy ezen döntőbíróságok felállításához azonnal hozzáfogjunk és amint a külügyminister ur jelezte, e tekintetben a szükséges lépések már is megtörténtek. Mindenesetre azon a három hónapon belül, amelyet a trianoni békeszerződés előre megállapított s amely a békeszerződés érvénybelépte után veszi kezdetét, szorgalmazni és követelni fogjuk a döntőbíróságok felállítását és a magunk részéről ezen bíróságokba delegáltjainkat M fogjuk küldeni. (Helyeslés.) Ez is egy ut és egy mód, amellyel nemzetközi bíróság, tehát egy komoly és hatáskörrel biró fórum előtt kereshetjük igazunkat. A t. képviselő urnák másik kérdése arra vonatkozott, hogy idebent az országban nemzetiségeinkkel szemben arra az álláspontra helyezkedjünk, amely lehetővé teszi, hogy ezen kisebbségeinknek mindazon faj rokonai, akik ma nincsenek fenhatóság alatt, visszasírják azt az időt, amikor