Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

A Nemzetgyűlés 254, ülése 1921. ségi viszonylatokat és ezeknek fontosságát a magyar államéletre vonatkozólag, leggyakrabban a legridegebb visszautasítással találkoztunk. T. Nemzetgyűlés ! Mint mondám, a cseriek arra is hivatkoztak Felsőmagyarország elszakitásánál, hogy a cseh és tót egy faj és nyelvileg is ugyanaz. Ez nem áll, a cseh és tót két egymástól teljesen elütő és különböző faj, (Ugy van ! balfelől.) nyelvileg is teljesen különböző és egymással semmiféle nexusban nincs. (Ugy van ! Ugy van !) Vannak állítólagos cseh tudósok, történetirók, akik azt mondják, hogy amikor Árpád elfoglalta az országot és amikor a magyarok elhelyezkedtek ezen a területen és Szvatopluk szláv fejedelmet legyőzték, akkor Szvatopluk közös királya volt a cseheknek, tótoknak és az összes itteni szlávoknak. Ez olyan történelmi falsum, amelynek cáfolatába nem is érdemes bocsátkozni. Ami pedig a nyelvi közösséget illeti, ez szintén teljesen falsum, mert a szlávság közös nyelvi sajátságai felismer-, hetők ugyan ugy a cseh, mint a tót nyelvben, de azt ser ki, a legsovinisztább cseh sem tagad-, hatja le, hegy a nyugati tótok nyelve inkább a horváthoz, a keleti tótoké psdig a lengyelhez hasonlít, azzal rokon, de semmi körülmények között sem rokon egyik sem a cseh nyelvvel. Ezt különben maga Pasztranek prágai egyetemi tanár is elismeri egy munkájában. Maguk a tótok mindig tiltakoztak ez ellen a beállítás ellen és legyen szabad egészen röviden rámutatnom arra, — mert biszen az exponáláshoz, a kérdés beállításához szükséges — hogy a hires tót nyelvész, dr. Ozambel Samu, a »Cseh-szláv nemzetiség jelene, múltja és jövője» című munkájában rámutat arra, hogy a cseheknek az a ténykedése, hogy az evangélikus egyházba átcsempészték a huszita bibliát, amely cseh nyelven van irva, hegy ezzel elcsehesitsék az evangélikus egyházat, egyenesen arra irányul, hogy a cseh nyelvet is belopják a tót nyelvbe. Ez az iró tiltakozik minden nyelvi egység ellen. Bernolák Antal 1792-ben Nagyszombatban megalapította az első tót tudós társaságot »Szlovenskó Ucíné Tovaristvc« néven. Ennek a társaságnak célja az volt, hogy a tót nyelvet művelje és magát a csehektől emancipálja. Stuhr Lajos 1851-ben megalapította a tót nyelv és irodalom kedvelőinek egyesületét, a »Spolok Mylovnikov Ke ci a literatury Slovenskij« -t, amely szintén ezt a célt szolgálta. Az egész felvidék tótsága, eltekintve néhány csehofil és ruszofil pánszláv érzelmű tót embertől, mind arra az álláspontra helyezkedett, hegy emancipálja magát a cseh befolyás, cseh nyelv, cseh kultúra alól és önálló tót kultúrát akart teremteni. Legyen szabad itt arra is hivatkoznom, — amiben igazat fognak adni nekem azok, akik a viszonyokkal ismerősek — hegy nemcsak a felvidéki tótság, hanem a felvidéki tót földön élő, ott letelepült és ott donációt szerzett magyar középosztály is ezeknek az ideáknak a szolgálatában állott és a cseh befolyás alól igyekeztek a tótságot mentesíteni, évi augusztus hó 23-án, kedden. 63 Î Amikor a csehek látták azt, hogy itt most már erős ellenállásra találnak és hogy a tót kultúra s a tót nyelv önállóan akar kibontakozni, a befolyásolásnak más módjához folyamodtak és megalapították a cseh-tót egység céljait szolgáló egyesületet, a »Tschesko-Slovenska Jednotá»-t. Állandóan a legintenzívebben preparálták az egész külföldi közvéleményt. Evenként szláv kongreszszusokat tartottak, ahová elvitték a ösehországgba, a prágai egyetemre és cseh főiskolákra tanulni járó tót fiatalságot, megalapították a Sokol dales tornaegyesületet, halomszámra adtak ki propagandairatokat, pamfletteket, napilapokat, könyveket és ellepték ezekkel a tótságot. A cseh tőke minden évben nagyobb és nagyobb mértékben özönlött b3 a Felvidékre, a bankalapítások és iparvállalatalapitások úgyszólván 90%-a a cseh tőkével történt, ennek a Tschesko-Slovenska Jednotá-nak a tót központja, miután természetesen nem lehetett Magyarországon, a magyar határhoz, Trencsénhez közelfekvő Luhacsovics nevű fürdőhelyen volt, ahová odaédesgették a mi hazafias tótságunkat is. Amikor mi felvidékiek, de különösen néppártiak láttuk azt, hogy itt mi történik, hogy itt rendszeres cseh izgatás van, amely a tótságot cseh érdekkörbe, a cseh kultúra, a cseh politika, a cseh gazdaság érdekkörébe akarja bevonni, akkor mi már itt felemeltük tiltakozó szavunkat és rendkivül örülök, hogy abban a helyzetben vagyok, hogy a képviselőházi naplóból idézhetek és felolvashatok erre vonatkozólag passzusokat, hogy mi figyelmeztettük akkor a magyar közvéleményt arra, hogy igenis, itt veszedelmes külföldi agitáció folyik. Az akkor uralkodott liberális felfogás szerint azt mondották, hogy az agitáció szabadságán ejtetnék csorba, ha ebbe beleavatkoznánk, és sajnos, amikor ennek ellenmondtunk, nekünk lett igazunk. 1907-ben tartottam én egy nagyobb terjedelmű beszédet pártom megbízásából, ahol rámutattam a Cseszko-Szlovenszka Jednatanak veszedelmes munkálkodására. Elhagyom az egyes esetek felsorolását, de súlyt helyezek arra, hogy felolvassam a következő részletet (olvassa) : »Utalnom kell, t. Ház, egy a magyar társadalomban kifejlődött igen rossz szokásra, amely nagyon súlyos következményeket von maga után. Nálunk ugyanis, különösen a Felvidéken, ha valamely. tót anyanyelvű és tót születésű ember, bármilyen hazafiasán gondolkozzék is, a saját nyelvéhez és kultúrájához is ragaszkodik és azt szereti, még ha amellett a magyar állameszmének feltétlen hive is, arra rögtön rásütik a pánszlávizmusnak bélyegét. Pedig pánszláv alatt az az egyén értendő, aki az állam egysége ellen tör és azt lerontani igyekszik. Megbocsáthatatlan hiba, hogyha az ilyen tót anyanyelvű polgárokkal szemben, akik a magyar állam eszméjének fetétlen hi vei, akik amellett a magyar kultúrával parallel az ő kultúrájukat is fejleszteni igyekeznek és nyelvüket is szeretik, a társadalom egy része ilyen visszataszítóan jár el. Épen ellenkezőleg, a legnagyobb szeré-'