Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-251

518 A Nemzetgyűlés 251. ülése 1921 a pénzügyminister urnák nem lehet más vezető elve, — ezt lehetetlenség eltagadni — minthogy ezeket a financiális törekvéseket ugy irányitea, hogy minél inkább a termelés, a normális rend, a pénzügyi egyensúly felé lendüljünk, a katasztrófa, a romlás helyett. Tudott dolog, hogy ezen a vagyonváltsági javaslaton át kell esni. E tekintetben hallottam észrevételeket. En csendesen végigültem az üléseket és igyekeztem Ítéletben és lelkiismeretben együtthaladni a felszólalásokkal. Mindegyik felszólalásból azt hallottam kicsendülni, hogy ez a javaslat egyesek szerint korán jött, mások szerint későn. En inkább ahhoz a felfogáshoz csatlakoznám, hogy későn jött. Későn jött azért, mert a gazdatársadalom és minden társadalmi réteg, amelynek vállára ez az adó és ez a dézsmateher nehezedik, a rekvirálások, a maximálások és egyéb karitativ, jótékonysági akciók olyan hullámán ment át, hogy nemcsak lelkületileg, de gazdaságilag is teljesen kimerült, megviselődött és ezek után az áldozatsorozatok után ilyen áldozathozatalra bizony nem jó alkalom a jelenlegi helyzet. A helyzet ma az, hogy ötévi adó összetorlódásával állunk szemben. Általános adókaosz uralkodik. A hozadéki adókon kivül vagyonadó, jövedelemadó, hadinyereségadó, azután őrlési, állatforgalmi adó sújtja az embereket. Ilyen körülmények között akarják most behajtani ezt a dézsmát. Én nem haza beszélek, nem a kisgazdatársadalom érdekében szólok, hanem csupán az igazságot akarom deklarálni, még pedig azt, hogy ilyen módon nem lesz egyetlen társadalmi réteg, egyetlen adóalany-kategória sem abban a helyzetben, hogy saját üzemét megfelelő menetben tudja folytatni, hogy pl. a kisgazdatársadalom az ő gazdasági üzemét minden zökkenés nélkül tudja folytatni, anélkül, hogy ne kellene eladnia vagy kölcsönöket, terheket vállalnia. Czettler képviselőtársam emiitette, hogy az egész problémát ugy kellett volna megoldani, az egész pénzügyi kérdést ugy kellett volna felállítani, hogy kiindulási pontot, alapot teremtettek volna a közgazdasági élet újjászületésének, átszervezésének. Ez nem így történt. Vannak felfogások, amelyek azt mondják, hogy a közgazdasági ujjászerveződés mintegy függvénye a valuta megjavításának. Viszont mások azt mondják, hogy a közgazdasági élet megj a vitásának függvénye a valuta megj avulása. Én igazán nem tudok elokosodni ezen. Az egyik azt mondja, hogy a valuta függvény, a másik azt mondja, hogy a közgazdasági élet a függvény. Ilyen körülmények között én, aki igazán nem rendelkezem bankári képességekkel és finánc-zsenialitásokkal, aki csak szerény egyszerű képviselő vagj^ok, hogyan viseltessem bizalommal az egész pénzügyi tervezettel szemben % Hiszen ez nem utcai pletyka, hanem a legkiválóbb szakemberek ajkáról hangzanak el *zek a kijelentések. Az én egészséges, magyar koponyám mégis azt mondja, hogy a valutának, az értékmérőnek kell lenni a függvénynek. A közgazdasági élet évi augusztus hó 17-én, szerdán. újjászületése hozza magával az értékmérőnek, a valutának, a koronának a javulását. Mert mi történt ? Egy bankjegy-többtermelés történt. Egy irreális névértékű, reális belső értékkel nem rendelkező bankjegy-hulla m árasztotta el a piacot. Ezzel szemben a közszükségleti cikkek termelése a legminimálisabb igények színvonalán állott. Tehát óriási értékdifferencia volt a valuta, az értékmérő és az anyag, vagy a feldolgozott cikkek közt, amelyet valahogy ki kellett volna egyenlíteni. Természeti törvény az, hogy amiből sok van, annak minősége bizonyos tekintetben nem olyan elsőrangú. Filozofikusan okoskodva, azt kell mondanom, hogy ezt a bankjegy-többtermelést kellett volna csökkenteni és ezzel fokozni annak minőségét. De a bankjegy-többtermelést csak a közgazdasági alkotások, a közszükségleti cikkek termelése révén lehet lecsökkenteni. Eddig többtermelés volt a bankjegyből, most többtermelést kellene csinálni a közszükségleti cikkek terén. Ilyen módon ez az értékdifferencia kiegyenlítődnék. Azt hiszem, egyszerű okoskodással itt fogom meg a kérdés szivét, hogy az értékmérő és az érték, a valuta és a piaci cikkek közti differenciát kellett volna kiegyenlíteni. De nem pénz-technikai müvelettel kizárólag, amint a pénzügyminister ur csinálja, ö megállította a bankóprést, tényleg megakadályozta a bankjegytöbbtermelést. Ez elévülhetetlen érdeme marad. De nem tette meg a második lépést, amely logikus következménye lett volna ennek a pénztechnikai lépésnek, nem tette meg a második lépést a közgazdasági alkotások, a termelési politika terén. Talán e tekintetben nem is őt érheti elsősorban vagy kizárólag a vád, mert hiszen itt vannak a gazdasági szaktárcák, amelyek az ő pénzügyi koncepcióját nem kisérték megfelelő gazdaságpolitikai tervezetekkel. A szimfóniát nem kontrázták, azért maradt ez olyan szegényes prim-szóló. Többékevésbé most már mutatkoznak a gixerek is és a szimfónia fáj a füleknek. Meg akarom indokolni előbbi kijelentésemet, hogy igenis az értékmérő a függvény és a normális rend helyreállít ásat a közgazdasági élet újjászervezésén kellett volna kezdem. Olb van a i émot.k példája, a Scinnes. Nem azzal törődtek, hogy a márka valutáját javítsák hanem odaállították az ő ragy koncepciójukat, belállitották az állami és magántőkét a germán földbe, a germán iparba és kereskedelembe, és így csináltak közgazdasági politikát. Törődnek is ők vele, hogy a márka Zürichben vagy hol hogyan jegyeztetik. Nem törődik a német az értékmérővel, a márka valutájával, ellenben törődik azzal, hogy az ő gazdasági koncepciói közgazdasági alkotásokban, német iparban, kereskedelemben míggyökereztessenek és meginduljon a közgazdasági élet, és amint az események mutatják, az egész európai kontinens ipari, kereskedelmi versenyében az első helyre tört e német erő. Pedig ott valutapolitikával, finánctechnikai műveletskkel nem operálnak. T. Nemzetgyűlés í Vannak felfogások, amelyek