Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-250

A Nemzetgyűlés 250. ülése 1921. évi aug. hó 16-án, kedden. 505 segítségére akkor, amikor az államnak pénzre volt szüksége. (Helyeslés a jobboldalon.) Nemcsak a háború alatt, vagy közvetlenül a háború után, de még a múlt évben is, amikor ez a Nemzetgyűlés már együtt ült, akkor is súlyos milliókat fizettetett ki az állam hadi­anyagszállitásért a hadseregszállitóknak. Az államnak morális kötelessége, hogy hitelezőivel szemben egyformán járjon el ; gyengébb hitelező­jével szemben is ugyanazon az alapon járjon el, mint az erős hadianyagszállitó gyárossal szem­ben. Es ha annak kifizette utólag a hátralékot azért, mert országunk romlását szolgáló hadi­anyagot szállított, akkor az ország felépítésére szolgáló pénzkölcsönt is fogadja el a vagyon­dézsma lerovásánál, hogyha erre a pénzügy­minister ur nem tenne Ígéretet, amit én nem hiszek el, mert a pónzügyminister ur nagyon jó ember, akivel lehet beszélni, — a pénzügyminis­ter ur saját bevallása szerint bankember volt teljes életében, és ha a bankjából kölcsönt adott valakinek, nem hiszem, hogy elfogadott volna hatvan év múlva kisorsolandó sorsjegyet köte­lezvény vagy váltó helyett. Igen tisztelt Nemzetgyűlés! A vagyon váltságánál a 4. §-ban felállított táblázat szerint is a kisemberek nem nagyon vannak kiméivé, mert a felállított táblázat szerint a kataszteri átalánynak a kisemberek a nagyobbik felére, a nagybirtokok pedig a kisebbik felére esnek, úgyhogy amint igy fel van osztva húsz koronáig ez a táblázat, a kisbirtokosok egész bizonyosan mind a tiz koronán felüli, mig a nagybirtokosok a tiz koronán aluli részbe kerülnek. E fokoza­tosság nem egyenlíti ki azt az igazságtalanságot, amelyet a rossz kataszteri osztályozás művelt. így a nagybirtok azt, amit a fokozatosság részén elveszít, a kataszteri osztályozás vámján már régen megnyerte és megnyeri most is. T. Nemzetgyűlés ! Mindnyájan tudói vagyunk annak, hogy ezt a kegyetlen szituációt, amely­ben vergődni most kénytelenek vagyunk, a há­ború hozta ránk, a háború terheit, a fáradal­dalmait, a szenvedéseit és a veszélyeit a személy viselte, következésképen a háború adósságait a vagyonnak kell viselnie, még pedig erősebben, mint ahogy ez a javaslat kontemplálja, mert hiszen különösen azoknak a nagy vagyonúknak kellene viselni erősebben, amelyeket a háború veszedelme nemcsak, hogy nem fenyegetett, sőt a háború által támasztott konjukturáknak hasznát élvezték. Mert nem tud az a nagybirtok annyi adót, annyi áldozatot hozni a hazáért, mint hozott az, aki a kezét, a lábát, a szemevilágát vagy a testi épségét hagyta a harctéren. A hadiözvegyek és hadiárvák veszteségei pedig, akik a kenyér­keresőjüket vesztették el, ezek áldozata meg sem mérhető a vagyondézsm ával. T. Nemzetgyűlés ! Nem mondtam soha életemben azt, hogy a nagy vagyonok nem tették kötelessógöket itt-amott, ez azonban nem teljes NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — XII. KÖTET. mértékben volt meg, és nem osztozom Kerekes képviselőtársam azon nézetében, amelyet kifejtett itt szerdán tartott beszédében, hogy egyetlenegy nagybirtokos sem adott a hadiözvegyeknek, hadi­árváknak és rokkantaknak egy hold földet sem. Tudtam már eddig is, csak nem igen hangoz­tattam, hogy az én kerületemben is van két olyan nagybirtokos, aki megtette ebben a tekin­tetben a kötelességót. Ezek egyike nagyon érzé­kenyen vette, amikor a lapokból olvasta Kerekes képviselőtársam kijelentését, és erre nézve ir nekem egy levelet, amelynek az idevonatkozó részét a t. Nemzetgyűlés engedelmével bátor leszek felolvasni ; azt a részt, amely kizárólag nekem szól, elhagyom. Azt írja a dadi uradalom tulajdonosa (Kálijuk ! HalljuJc ! jobbfelöl. Olvassa) : »A tegnapi Nemzetgyűlésen ugyanis, mint egyes lapok irják, egyik nemzetgyűlési képviselő ur ugy nyilatkozott, hogy egyetlenegy nagy­birtokos sem akadt még, aki a rokkantaknak csak egy hold földet is adott volna ingyen. Nem foglalkozom politikával és nem vagyok eléggé tájékozva különben sem, hogy meg tudjam állapítani, hogy mennyiben téves esetleg ez a kijelentés másokra vonatkozólag, de nem tudom elhallgatni azon megjegyzésemet, hogy tulajdonos­társaim, nővérem és fia és én röviddel a háború megszűnte után adtunk az összes hadirokkan­taknak és hadiözvegyeknek, kiknek igónyjogo­sultságát az elöljáróság megállapította, teljesen ingyen örök tulajdonul öt-öt hold príma szántó­földet.« (Élénk éljenzés jobb felől.) »Gondoltam, hogy Nagyságodat, ki ezen földbirtokkérdéssel olyan intenziven foglalkozik, talán érdekelni fogja, ha a kerületében előfordult ezen konkrét esetet tudomására hozom. Nagyon kérem, hogy ha netán fenti adatokat bármiképen felhasz­nálni óhajtaná, hogy nevünket kihagyni, illetve megnevezésünket mellőzni kegyes legyen. Latzkó Gusztáv.« (Derültség. Éljenzés.) Hát, t. Nemzet­gyűlés, én nem teljesítem ezt a kérést, mert egy ilyen úriembernek, aki ennyire meg tudja érteni a kor intő szavát és aki a hadirokkan­takkal és hadiözvegyekkel szemben ilyen jóindu­lattal viseltetett, a neve méltó, hogy megörökít­tessék és a nemzetgyűlési naplóban benn legyen, (Ugy van! jobb felől.) Még egy nagybirtokos van az én kerüle­temben, aki már akkor, amikor a földreformot tárgyaltuk, kiadta legelőjét annak a községnek, amelyben a birtoka van és, amikor a községnek nincs tőkéje, amellyel a legelőt megválthatja, ugy egyeztek meg, hogy ötven kiló búzát fizet­nek katasztrális holdankint addig, amig a köz­ség abban a helyzetben lesz, hogy megfizethesse a legelő árát. Ez az úriember Benes György győri ^kereskedő, a banai uradalom tulajdonosa. Én nem ismerem ezeket az egyéneket, mert egyik sem lakik az uradalmában, hanem az egyik Budapesten, a másik Győrben lakik ; nem is kérdezem, hogy milyen vallásúak, csak tudom, 64

Next

/
Thumbnails
Contents