Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-250
498 A Nemzetgyűlés 250. ''alèse 1921. évi aug. hó 16-án, kedden. amint önök teszik, hogy a gazdáknak sajnálatraméltó lenne a sorsa. Es azt állítom — ez volt a főoka annak, amiért felszólaltam — hogy önök nagyon tévednek, mert a jövőben az ország teherviselése az önök nyakába száll. Az ingótőke itt a közel jövőben igen válságos időknek fog elébe nézni. Ha az országot szolgálni kell adókkal, akkor önök fogják ezt megfizetni a jövőben, amint fizette volt a múltban az ingótőke. Csak ez volt az argumentálásom. (Nagy zaj a jobbóldalon.) Meg kellett már egyszer mondanom ezt. Itt mindig hallottam a város és vidék ellentétének a felhánytorgatását. Ereky Károly: A létminimumból élő kisgazdáról volt szó ! Sándor Pál : En a legmesszebb megyek el önökkel a szegény kisgazda^ érdekében. Arra Önök engem megkaphatnak. Én általában a demokrácia érdekeit szolgálom és azt vallom, hogy addig nem lesz Magyarországon valóságos jólét, amig nincs az ország földje minél több kézben felosztva. (Mozgás.) Hiszen én beszéltem itt az orosz viszonyokról, ahol a parasztok két vagy három évvel ezelőtt a bolsevizmus ellenére maguk oldották meg a földkérdést. En épen azt nem helyeslem, hogy noha önök kormányon vannak, és senki a földreformot nem ellenzi, azért mégis másfél év óta itt Magyarországon nem tudták a megoldást egy lépéssel sem előbbre vinni. (Nagy zaj a jobboldalon.) És akkor önök ellenem akarnak szólni? Engem akarnak tanitani? Tanítsák meg a ministerüket. (Nagy zaj a jobboldalon.) Az Ígéret szép szó, ha megtartják, ugy jó. (Nagy zaj a jobboldalon.) Tankovics János : Nem szorul rá a kitanitásra! (Zaj.) Csontos Imre : Tessék a zsidóságnak a földről lemondani és a kereskedelmi térre menni! Sándor Pál : T. képviselőtársam megint olyat mond, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Hiszen az egész tendencia arra vall, és azt akarják, és azt akarom én is, hogy a kereszténység menjen a kereskedelem terére; mindent megteszünk, hogy jöjjön arra a térre, most pedig azt mondják, hogy mi menjünk oda megint. Hiszen azt akarják, hogy onnan mi kivonuljunk ! Tessék gróf Andrássy Gyula beszédét elolvasni, melyben azt mondja, hogy ki kell küszöbölni, ki kell szorítani a zsidókat a kereskedelemből. (Egy hang jobb felöl : Elsősorban a földbirtokból !) Bocsánatot kérek, adják meg a kereskedelem szabadságát az egész vonalon és akkor zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt van terünk és akkor Magyarország fel fog virulni, mert olyan pontot képez, amely sok ország részére közvetítheti a kereskedelmet. Tankovics János : Azt emlegeti, hogy tiz zsák bankópénz van Óváron a kisgazdáknál, ez csak nem jóakarat! (Zaj jobbfelöl.) Elnök : Csendet kérek ! Méltóztassék beszédjét folytatni! A képviselő urakat pedig kérem, méltóztassanak a szónokot nyugodtan meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) Ereky Károly: A tárgyhoz! A tárgyhoz! Nem marad egészen a tárgynál! Sándor Pál : Mindjárt arra a térre megyek át, amelyet a képviselő ur vár. Jön a Futura is, nem hagyom ki, legyen meggyőződve a t. képviselő ur! (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék folytatni beszédét. Sándor Pál : Veg} ük az ellenkező tételt. Miért vagyok én tele aggodalommal az ingó tőke tekintetében? En ugy láttam, mikor a zürichi kurzus 285-ön állt, — akkor a pénzügyminister ur is tudta, meg is mondta — hogy késhegyen állt a szituáció. Akkor a kereskedők egy része inzolvens volt, rövid időn belül, azok a nagykereskedők, akik a vidékre küldték az árukat, visszakapták az áruikat, és azt mondták a vidéki kereskedők, hogy ha nem veszik vissza az árukat, akkor ők csődöt mondanak. Vissza kellett venni az árukat, óriási kötések voltak, amelyeket nem akartak stornírozni. Azután jött a visszalengés, amely valamiképen ismét helyrehozta azokat, akik különben inzolvensekké lettek volna. Az értékpapirtulajdonosok ugyanakkor, mikor az értékpapírok visszamentek körülbelül 60%-kai, igen furcsa szituációban voltak, olyan helyzetben voltak, hogy ha a minister ur nem segit, akkor, azt hiszem, oly állapotba került volna a budapesti piac, amilyent mi 1873 óta nem láttunk. Akkor adta meg a minister ur azt az engedélyt, hogy a pénzintézetek vehetnek részvényeket, és ezekkel fizethetik az adóváltságot. Egy rettenetes szituáció volt az akkor, amikor emelkedett a valuta. A valuta ingadozásaival az ipar ugy van, hogy képtelen dolgozni. Az, aki nem akarja megreszkirozni, hogy tizenkét nap vagy egy hónap alatt esetleg inzolvens lesz, nem bir dolgozni, de ha bírna is, akkor is a pénzintézeteink vannak olyan óvatosak, hogy lombardot vagy hitelt csak a legvégső esetben, és borzasztó drágán adnak. Olyan részesedésekről hallunk, amilyeneket a múltban sohasem ismertünk. Érthető ez. Ereky Károly: Dehogy érthető! Jogtalan! Griger Miklós: Az önzetlen pénzintézetek! Sándor Pál: Bocsánatot kérek, érthető! Először a rizikó sokkal nagyobb, mint volt, másodszor ezeknek az intézeteknek költségei oly őrült módon megszaporodtak... Ereky Károly: A kereskedőké is! Sándor Pál : — A kereskedőké is ! — ... hogy abból a kis kamatból, amit a mi kívánságunk szerint számitanának, a költségeiket sem tudják fedezni. De hogy állunk a kereskedőkkel ? A kereskedők üzleti bérei óriási magasságra szöktek, mindamellett, hogy a háztulajdonosok még mindig nem kapják a legkisebb kamatot sem. A kereskedők azokon az árukon, és a valutavesztesógek folytán oly irtózatosan szenvedtek, hogy ennek
