Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-247

416 À Nem sei gyűlés 247. iÂése 1921. évi aug. hó 11-ên, csütörtökön. egy hónappal utána más irányú törvény hozását és megakadályozását, meggátolását annak, hogy ez a természetes fejlődés továbbra is lehetővé legyen, hogy azzal az intenzivitással haladjon a földbirtokterületeknek a legmegbízhatóbb kezekbe való juttatása és ott tartása, igazán nem találnám helyénvalónak. Hiszen ezeknek a földeknek, ezeknek a külterületeknek felügyelete magának a város vezetőségének, a város tanácsának és a város közönségének kezében van. Azonkívül pedig végső fokban semmiféle különös intézkedés nem történhetik, csak akkor, ha ehhez a kormányhatóság is hozzájárul. Ilyen módon tehát a földbirtokpolitikai kérdésnek miként való megoldása tekintetében az államnak van hozzászólása. Különösen kiemelni kivánom Szeged városát, amely 76.000 hold földdel bir, s amely az ő földjeit 1—10 holdnyi terjedelemben 25 évre adja bérbe, tehát 25 éves bérleteket ad és ilyen körülmények között 6500 bérlővel kötött szerződést. Ezeknek exisztenciáját biztosítja, azonkívül pedig a továbbfejlődést is lehetővé teszi, amennyiben életviszonyaikat a háború utáni változatokkal összhangba hozni akarván, a város mellett lévő földekből több mint hatezer parcellát szakított ki 104 négyszögöles területekkel, melyeket úgynevezett kiskerteknek bocsátott át igen olcsó bér fizetése mellett. Ilymódon tehát itt is egy óriási nagy szociális kérdést oldott meg, amelynek megoldásával egyszersmind Szegeden a közélelmezési kérdés megoldását is jelentékenyen elősegítette. Mondhatom azt, hogy Szeged városában a legutóbbi népszámlálás megállapításai szerint a legutolsó tiz esztendőben — igaz, hogy ebből néhány esztendő a háború idejére esik — egyetlenegy kivándorlás nem történt. Mindenki el van látva földdel. A huszonötéves bérleteknél különösen oly módon biztosítják a jövőre az illetőnek a földet, hogy abban az esetben, ha hosszabb kihasználás alá eső területe van, nevezetesen szőlő, vagy erdősítés, és arra ráépít, a mellette lévő üres telkek bérbeadási árának középarányosát veszik és a régi bérlőt megkínálják azzal, hogy akarja-e továbbra is megtartani azt a területet. Ilymódon tehát egy emberöltőn keresztül biztosítva van az illető, hogy abban a huszonötéves földbérletben egész életén keresztül benne lesz, sőt még a családja is később benne fog maradni« Adópolitikai szempontból a városi ingatlanok vagyonváltsága nagy igazságtalanságokra vezethet, mert csak azoknak a városoknak népét sújtaná, amelyek ilyen külső ingatlanokkal rendelkeznek. Sok város gázmüvek, villanyvilágítás, villanyos kocsik, vízvezetékek és ilyenek berendezésére fordított nagyobb összeget s ebben merült ki tulaj donképen minden ereje. Akkor tehát, amikor a másik város gazdasági, szociálpolitikai, különösen pedig földbirtokpolitikai célokra áldozta fel vagyonának túlnyomó részét, olyan szomorú helyzetbe jut, hogy a város továbbfejlesztése ebben az irányban nem lehetséges azért, mert hiszen amazok az intézmények teljesen mentesek a vagyonváltság alól, a földek pedig vagyonváltság alá esnek, ennélfogva az a város anyagilag meg lesz szorítva, úgyhogy továbbfejlődése megakad. Különösen kirívó az igazságtalanság a vagyonváltság tekintetében abban, hogyha a városoknak, községeknek vagyona vagyonváltság alá vonatik ; ebben az esetben az ingatlannak egy részét az állam elveszi, vagy pedig ki kell fizetni és meg kell terhelni a törvényhatóságot a kifizetett összeggel. így tehát tulajdonképen kétszeres megadóztatás történik. Az egyik megadóztatás történik azáltal, hogy a vagyonváltságot köteles a város megadni vagy pedig kifizetni, mert különben területét a birtokrendezési törvény szerint igénybe fogják venni, ami ellen nincs kifogásom, amihez hozzájárulok én is, azonban nem lesz rendelkezésére olyan tőke, amelyből az ő közüzemeit továbbfejleszthesse, amellyel a nagyvárosias jelleg által feltétlenül megkívánt alkotások létrehozásához eszközt szolgáltathatna. Mert azokat a szükségleteket, amelyeket feltétlenül ki kell elégíteni, vagy pótadó alakjában, vagy egyébként, vagy állami segély utján kénytelen megszerezni, tehát még egyszer meg kell terhelni, mert az államtól nem igen várhatun k semmit ; még egyszer meg , kell terhelni azt a közönséget, amelynek tulajdona volt tulaj don kép az az ingatlan, amely azon a címen, hogy a város fizet vagyonváltságot, a vagy on váltsággal már meg volt terhelve. A városoknak, törvényhatóságoknak feltétlenül szükségük van erre a külön vagyonra, szükségük van már azért is, mert gondoljunk csak vissza 1906-ra : akkor, amikor passzív rezisztencia volt ebben az országban, mivel tudták fenntartani a törvényhatóságok az ő önállóságukat, mivel tudták megmutatni, hogy ők a kormány törvénytelen intézkedéseinek ellen tudnak állani ? Azzal tudták megmutatni, hogy a szükségleteik fedezésére megkívántató összegeket saját vagyonukból tudták előteremteni, s ilyen körülmények között sikerült ennek az országnak igazán dicsőén, magasztosán és fenségesen megállania azt a paszsziv rezisztenciát, amely, azt hiszem, a jövőben is biztosítani fogja ennek az országnak létezését. Szeged városáról mondok még egyet és pedig azt, hogy amidőn az isteni gondviselés ugy intézte a dolgot, hogy tulaj don képen Szeged városa volt egy oázis ebben az egész országban, ahol — bár francia megszállás alatt, de kommunizmus nélkül és a proletárdiktatúrának atrocitásai nélkül tudtunk élni, s amelynek utján tudott — hogy ugy mondjam — ez az egész ország lélegzetet venni, akkor nem tudtunk pénzhez jutni, mert a fehérhátu bankók nálunk egyáltalában nem számítottak ; Szeged városa azonban vagyonának terhére tízmillió korona papírpénzt bocsátott ki s ennek a tízmillió korona papírpénznek felhasználásával és segítségével tudott az Aradról Szegedre jövő kormány, a szegedi kormány nemzeti hadsereget