Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-247

410 A NcmsèigmUés 247. ülése 1021 i háborút követő nehéz időkben nemcsak hogy a konjunkturális alkalmakat nem használta ki, hanem túlzott becsületességgel és skrupulózus lelkiismeretességgel még azoktól a nyereségektől is megfosztotta magát, amelyek őt a változott viszonyok folytán méltán megillették volna. Isme­rek egy magyar urat, — de több példát is hozhat­nék fel és azt hiszem, mindnyájan tudunk hasonló eseteket — aki felháborodva kitessékelte azt a szomszédos zsidó bérlőt, aki szénájáért fel merte kínálni neki az akkori magas napiárat. Sőt isme­rek egy olyan magyar urat is, aki most a nyáron, gyümölcséréskor, megbotránkozva panaszolta el nekem, hegy a harminchat koronás cseresznyeárak idején az ő felesége a nagyszemü, befőzére való fajcsei-esznyét két koronáért merte árusítani. (De­rültség.) A gazdáknak ez a fajtája az, amely egy­általában nem vett részt- az árdrágitásban, ez a rész az, amely nem vetette magát cda a kapzsiság moloehjának, a gyors meggazdagodás vágyának, a gazdáknak ez a része az, amely a nehéz időkben is azt az elvet tartotta csak szem előtt, hogy vala­hogyan átélje a megpróbáltatás idejét s vagyonát a háború és az azután bekövetkezett zavaros idők alatt nemcsak hogy nem növelte, hanem sok eset­ben kölcsönnel, adóssággal volt kénytelen birtokát megterhelni, még pedig nemcsak jelzálogilag be­táblázott kölcsönökkel, hanem sokszor takarék­pénztárból, sőt váltóra felvett kölcsönökkel, eset­leg privát adósságokkal is. Tette ezt részint azért, hegy a betáblázás mellékköltségeit elkerülje, leg­fő képen azonban azért, mert remélte, hogy jobb időkben lassacskán le tudja majd törleszteni adós­ságát. Sajnos, az utóbbi időknek a közepesen is alul lévő termése és az előbb vázolt skrupulózus lelkiismeretesség miatt ez a reménység nem vált valóra. A jelzálogilag nem biztosított adósság ezen emberek legtöbbjénél még ma is fennáll. Már pedig ez a törvényjavaslat csupán a jelzálogilag bizto­sított kölcsönökből és adósságokról intézkedik, kizárólag csak ezeket veszi bizonyos megállapí­tott százalék szerint levonásba, s az előbb emiitett adósságokat, terheket és kölcsönöket egyszerűen vagyonnak minősiti. Ennél nagyobb igazságta­lanságot elképzelni sem tudok, mert passzivát, adósságot, terhet vagyonváltságolni nem lehet. T. Nemzetgyűlés ! Azt mondhatná erre az igen tisztelt pénzügyminister ur, hogy mi nem a birtokost, hanem a birtokot terheljük meg a va­gy on váltsággal. Ez igaz, mivel azonban a birtok, mint élettelen, fizetni nem képes, végeredményben mégis csak a birtokosé a teher, ő fizet. Kérdem ezért az igen tisztelt pénzügyminister úrtól, hegy az ilyen passzívákkal szemben kit feg majd birto­kos gyanánt megállapítani % Itt okvetlenül va­lami megoldást kell találni s ennek a kérdésnek igazságos megoldásával száz és ezer lelkiismeretes magyar gazdának szerzi meg a pénzügyminister ur az őket megillető békét és nyugalmat. (Igaz ! ügy van ! jobbidol.) évi uug. hú 11-én, csütörtökön. Helyesnek találom a javaslatnak a fizetési módozatok szabad megválasztására vonatkozó részét is, amely az 1920 : XXXVI. te. értelmében az állami megváltás alá eső földbirtokot mégis arra kötelezheti, hogy vagyonváltságát földterü­letben fizesse meg, ott pedig, ahol ezen földterü­letek házhelyek céljaira volnának szükségesek, m'ég ezen előbb emiitett törvényes rendelkezés alkalmazhatása nélkül is igénybe vehesse a föld­területeket. De mennyire épen helyesnek találom a tör­vényjavaslatnak ezt az intézkedését, annyira hely­telennek, szinte képtelennek és lehetetlennek tar­tom a javaslatrak 60. §-át, amely ekként szól : »Az országos földbirtokrendező biróság vagyon­váltság címén rem követelheti olyan földrészlet­rek átengedését, arrely a mezőgazdasági üzem folytatásához nélkülözhetetlen, vagy amelynek a birtoktestből való kiszakitása az eddig folytatott okszerű gazdálkodást, vagy a vele kapcsolatos ipari üzemet tenné tönkre.« Én azt mondom, hogy ez a 60. § az egész törvényjavaslatot, főképen az előbb emiitett és helyeselt rendelkezést teljesen illuzóriussá, lehetetlenné teszi. Épen ezért a rész­letes tárgyalásnál majd e szakasznak gyökeres megváltoztatását, sőt teljes elhagyását leszek bá­tor javasolni. Hogy ez a szakasz mily tág teret enged a ki­búvókra, csak egy példát mondok, hogy a föld­birtokreÍDrm törvényének hasonló rendelkezését is felhasználják s hogy e földbirtokreform hasonló tervezete értelmében rendezkednek most be és találják meg a maguk számára a fizetési kötelezett­ség alól való mentességet és menekülést. A Schcssberger-féle 13.000 holdas birtok egy« része ott fekszik Nagykökényes és Heréd községek határában, körülbelül 1200 hold földterület, va­lamikor báró Harkányi Frigyes-féle birtok, ame­lyet Sohossberger a háború alatt nagyon kedvező konjunkturás alkalomkor potom, csekély áron vá­sárolt meg. Ez az úgynevezett tamonai birtok. Ennek a birtoknak igazgatója a legutóbbi időben lázasan, szinte érthetetlen idegességgel rendezke­dik be, épitkezik, belekezd mindenféle üzemekbe, építkezésekbe, s amikor a meghozott törvény értel­mében a községek lakói jelentkeztek nála a ház­helyek és kisbérletek ügyében, akkor ennek a bir­toknak igazgatója épen a földbirtokreformnak az ilyen 60. §-hoz hasonló intézkedésére hivatkozva, kereken elutísitotta őket. Én igazán nem csodá­lom, hogy ez az igazgató ilyen szivtelenül kér­kedni merészel az ő biztos helyzetében, mert hiszen erre neki az ilyen kibúvásra alkalmat adó rendel­kezések biztos alapot szolgáltatnak. Én bizom az igen t. földmivelésügyi minister urban — sajnálom, hogy nincs jelen — hogy mi­ként már egy izben alkalmam volt az itt emiitett községek határában a házhelyeket és kisbérlete­ket saves figyelmébe ajánlani, ezt a lelkiisme­retlen spekulációt, ezzel a rendelkezéssel való ját­szást az ő nagy szociális érzékével mindenképen

Next

/
Thumbnails
Contents