Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-246

390 A Nemzetgyűlés 246. ülése 1921 formában hozza ebbe az egyesülésbe, illetőleg részvénytársaságba, bogy eredeti amerikai gépek­kel szereli fel ezt a cipőgyárat. Ezek az eredeti amerikai gépek képezik azt a 20 millió korona abord-ot, amellyel ők az állam 20 milliója és a bank 20 milliója mellé szintén hozzájárulnak az üzlethez. Kérem a t. minister urat, hogy ezt a kérdést megfelelő szakemberekkel vizsgáltassa meg, mert az az információm, hogy az oda beállított gépek között egyetlen egy amerikai gép nincs, azokat kivétel nélkül mind Csehországból és Ausztriából hozták be és legnagyobb részük ócska gép. Vagyis ilyenformán az az abord, amelyet ők behoznak, a 20 milliót semmi szin alatt meg nem éri, legfel­jebb annak igen csekély hányadát. Rupert Rezső: Legjobb volna, ha parlamenti vizsgáló-bizottság nézné meg ! Ugron Gábor: Egy másik kérdést, amelyet szükségesnek látok szóvátenni, az, hogy a köz­tisztviselőknek cipővel és ruhával természetben való ellátás mikép áll, hogy idejekorán fog-e gon­doskodás történni ezekről a szükségletekről, hogy ki fogják-e idejekorán ezekre a szükségletekre a közszállitási szabályrendelet szerint a pályáza­tot irni és nem fogják-e megint olyan időpontban konstatálni, hogy télire cipő kell, amikor megint nem lehet már azt itt előteremteni, ugy hogy az­után újra behozzanak, mint tavaly, 250.000 pár rossz osztrák cipőt. Azt is bátor vagyok kérdezni, hogy vájjon a minister ur szándékozik-e gondoskodni arról, hogy a készbőrök, amelyekről az a hir van elter­jedve, hogy a minister ur azokat a jelenlegi szabad listáról le akarja venni . . . Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : ,Nem áll ! Soha sem volt szándékom ! Ugron Gábor: . . . Annál jobb, mert akkor az egész kérdésem tárgytalan. T. i. az volt a félelem, hogy ezt a szabad-listáról leveszik, vagyis a kész­bőripari behozatalt ezzel megakadályozzák, mi­nek folytán a Wolfner-cégnek monopóliuma biz­t.osittatik Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : Szükségtelen erről beszélni, mert soha ilyen szándékom nem volt ! Ugron Gábor: Ezt köszönettel és Örömmel tudomásul veszem. De azért, azt hiszem, szabad érdeklődnie egy nemzetgyűlési képviselőnek az iránt, hogy egy bizonyos tárgy a szabadlistán rajta marad-e, vagy sem . . . Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minis­ter : Hiszen most jelent meg ! Ugron Gábor: . . . azok után az igen épüle­tes tanulságok után, amelyeket az utolsó évek alatt szereztünk, hogy t. i. olyan dolgok voltak rajta, amelyeknek nem lett volna szabad ott maradniok, és olyan dolgokat vettek le róla, ame­lyeket sohasem lett volna szabad róla levenni. Ezek alapján, amiket bátor voltam előadni, a következő interpellációt intézem a kereskedelem­ügyi és a pénzügyminister urakhoz (Olvassa) : évi augusztus hó 10-én> szerdán. »1. Hajlandó-e a kormány a jövőben a köz­szállitási szabályrendeletnek érvényt szerezve az állami szükségleteket versenytárgyalásokon biz­tosítani ? 2. Hajlandó-e a kormány a jövőben a ver­senytárgyalásokat oly időben kiírni, hogy ugy a gyár, mint a kézműipar ajánlatait még idejében megtehesse ? 3. Hajlandó-e a kormány a bakkancsszálli­tásra vonatkozó, Wolf ner-céggel 15 éves tartamra kötött szerződést jelen év végéig stornírozni ? 4. Hajlandó-e a kormány az állam pénzével dolgozó Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szö­vetkezetét rászorítani, hogy a tisztivselők szük­ségletét a közszállitási szabályrendelet alapján idejében biztosítsa és külföldi áruk behozatalát mellőzze ? 5. Hajlandó-e a kormány megvizsgálni, hogy a Szövetkezet miért importált 250.000 pár cipőt külföldről, mikor, ha e szükségletről idejében gon­doskodik, itthon is beszerezhette volna ? 6. Hajlandó-e a kormány megvizsgálni, hogy vájjon a kelenföldi kincstári épület bérbeadására vonatkozó, a Humanic-kal kötött szerződés fel­tételei betartattak-e, ugy az építkezésre, mint gépberendezésre vonatkozólag ? 7. Hajlandó-e a kormány a köztisztviselők téli szükségletére a versenytárgyalást a legsür­gősebben kiirni ? s végül 8. Hajlandó-e a kormány a készbőrt továbbra is a behozatali szabad listán meghagyni ?» (He­lyeslés balfelól.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a kereske­delemügyi és a pénzügyminister uraknak. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Szűcs Dezső ! SzÜCS Dezső : T. Nemzetgyűlés ! A pápai járás gazdaközönségét, különsöen az 1918. és 1919. évi jövedelmi és hadinyereségadó kivetése alkal­mával olyan súlyos sérelmek érték, melyeket figyelmen kivül nem hagyhatunk, mert ezek a sérelmek éles ellentétben állnak az adóig; azsasj sal. a szociális követelményekkel s általában az ará­nyos teherviselés elvével. A Pápavidéki Gazdák Szövetsége, amely magában foglalja a vidéknek, a pápai járásnak nagy, közép és kisbirtokosait, valamint bérlőit, folyó évi július hó végén tartott gyűléséből 3000/921. szám alatt egy beadványt intézett a pénzügyminister úrhoz, amelyben azt kérte, hogy a pápai járás területén az 1918. és 1919. évi jövedelmi és hadinyereségadó kivetése alkalmával felmerült súlyos sérelmek, melyek a járás gazdaközönségét úgyszólván kivétel nélkül érintik, a lehető legsürgősebben orvosoltassanak. A jelzett adók kivetése alkalmával felmerült aránytalanságoknak, igazságtalanságoknak, sé­relmeknek orvoslására a jelzett testület csak egy kivezető utat, egy megoldási módot lát és ez az, hogy a pápai járás területén rendeltessék el az adókivetés revíziója és ennek a megtörténtéig az adókivetések függőben tartassanak. Nem célja az én felszólalásomnak, hogy az adókivetést teljesítő

Next

/
Thumbnails
Contents