Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-245

364 A Nemzetgyűlés 245. ülése 192 J nek, visszatérni a régi rendszerre, hogy maximáljunk és rekviráljunk. Én azt hiszem, hogy más eszközökkel is elérjük a célt, feltéve, hogy lesz munkaalkalom és pénz. (Helyeslés a hal- és szélsőbaloldahn.) Bár teljes mértékben osztozom az interpelláló t. képviselőtársam nézetében és kívánságában, szintúgy a ministerelnök úréban is, mégis kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy azok, akik módszerekről gondoskodnak, akik nem lusták ahhoz, hogy gondolatokkal álljanak elő, — mert hiszen a kormány is szivesen vesz bármely képviselőtársunktól vagy gazdasági egyesülettől vagy faktortól, ha valamely tervvel jön elő — azok, akik tervekkel foglalkoznak, azok felállításánál hagyják ki teljesen a számításból az újból való rekvirálást és maximálást, mert ezzel a Nemzetgyűléssel ott kezdeni, ahol elhagytuk, nem lehet. Ezt tartottam kötelességemnek kijelenteni. (Helyeslés és taps ) Elnök *. Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Haller István : T. Nemzetgyűlés ! Igen röviden kívánok csak felszólalni. A ministerelnök UT válasza avval a reménnyel töltött el, hogy a kormány a lehető legkomolyabban fog foglalkozni a közellátás és a drágaság problémáival és annak idején erről a Házat tájékoztatni fogja, amihez nekünk módunkban lesz hozzászólni. Azt, amit nagyatádi Szabó István t. minister ur mondott, nem értem egészen, mert hiszen én direkt kijelentettem, hogy én a szabad forgalom hatásait nem akarom vizsgálni. Eu nem akarom kritika tárgyává tenni, vájjon ez hatásaiban hogyan nyilatkozik, sőt kijelentettem, hogy annak idején nem íejtetjünk ki semmi ellenállást ez ellen, még pedig azért nem, mert azon a felfogáson voltunk, hegy a gazdaközönségnek jogában van — és Jegyen módjában is — megkeresni az orvoslását azoknak az igazságtalanságoknak, amelyeket érez. Már pedig hogy voltak igazságtalanságok, azt én is elismertem mindig és most jelenlegi beszédemben is hangoztattam. Arra nézve sem tettem semmiféle célzást és propoziciót, hogy milyen úton-módon gondoskodjék a kormány a közellátásról. Sem a rekvirálást, sem a maximálást meg nem emiitettem, most sem teszem, mert végeredményben nem az én feladatom, hogy én módszert mutassak arra nézve, hogy hogyan képzelem el a közellátás bajainak javítását. Ellenben ha a kormánynak módjában lesz pro pozíciókkal idejönni, nagyon természetes, hogy nemcsak én, de bizonyára más is meg fogja ragadni az alkalmat, hogy közölje a kormánnyal és a Nemzetgyűléssel azokat a gondolatokat, amelyek megfogamzottak benne és akkor alkalmunk lesz bővebben és lényegében foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. En tehát a választ köszönettel tudomásul veszem. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatik e a ministerelnök urnák és a földmivelésügyi minister urnák a kormány nevében Haller István képviselő urnák interpellációjára adott válaszát tudóévi augusztus hó 9-én, kedden. másul venni, igen-e vagy nem % (Igen !) Határozatkép kimondom, hogy a Ház a választ tudomásul vette. Ki a következő interpelláló ? Birtha József jegyző; Budaváry László! Budaváry László : T. Nemzetgyűlés ! A közalkalmazottak, köztisztviselők és munkások nyomorúságáról annyi beszédet hallottunk már és annyiszor lefestették már t. képvisleőtársaim, esetről-esetre magam, is, ezeket a dolgokat, hogy felesleges ismétlésbe bocsátkoznék, ha ezeket megint felsorolnám,. Mégis mindnyájunk előtt nyilvánvaló, hogy amióta a Nemzetgyűlés együtt ül és annak dacára, hogy százszor, ezerszer megvitattuk már azt, hogy legelsősorban a szociális kérdéseket kellene megoldani és a dolgozó társadalmat felemelni arra a polcra, hogy m.unkája árán tisztességes jövedelemhez juthasson és emberségesen fent arthassa magát és családját ; mégsem történt semmi, ami az ügyet előbbre vitte volna. A tisztviselőknek és általában a közalkalmazottaknak időnkint nyújtott az állam bizonyos fizetési pótlékokat, rendkívüli clrágasági segélyeket, ami azonban nem mondható segítségnek, mert rendesen akkor adták már a 10—15%-os rendkívüli drágasági segélyt, amikor az élelmicikkeknek, ruhacikkeknek és más egyéb használati cikkeknek az ára 2—300%-kal szökött fel, amivel a közalkalmazottak egyáltalában nem tudtak lépést tartani. A tisztviselők és közalkalmazottak mégis lényegében megnyugvással viselték sorsukat ; belátták, hogy az állam rendkívül nehéz helyzetben van ; pénze nincs és igy nem tudja azt a nagyfokú segélyt nyújtani, amelyre szükség volna, hogy a mai nehéz viszonyok közt megélhessenek. Lassankint eladták mindenüket, ruháikat, bútoraikat, ékszereiket mindent és ma vannak tisztviselőcsaládok, amelyek otthonában a legszükségesebb bútordarabon, asztalon, ágyon, széken kívül egyebet találni nem lehet. Lassanként piacra kerültek a szőnyegek, képek, drága családi ereklyék, mert azok az u. n. Vagyonmentő Vásárok csak arra voltak jók, hogy a tisztviselők még megmaradt kis ingóságait elrabolják a családi otthonból. Mert az mind átvándorolt annak a hiénafajzatnak kezébe, amelynek minden törekvése az volt, hogy a szerencsétlen keresztény társadalmat végletekig kiszipolyozza. Ma is ugyanazt látjuk. Haller t. képviselőtársam felsorolta, hogy vannak, akik tobzódnak a jólétben, akik dőzsölnek, akik nap-nap után mulatnak és szórakozn ak, szórják az ezreket, százezreket, sőt milliókat, ugyanakkor, amikor mellettük rongyos ruhában élnek, vergődnek mások nyomorúságban, szegénységben, kínlódásban, szenvedésben. Az tölt el bennünket végtelen fájdalommal, hogy látnunk keli rongyosan, éhségtől beesett szenvedő arccal azokat, akik ennek a nemzetnek igazi fentartó oszlopai : a dolgozó, keresztény magyar népet. Azokat látjuk kínpadra feszítve, amíg a jólét bíborában és bársonyában büszkélkednek azok, akiknek nagy részük van