Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-239

A Nemzciyyülés 239. illése 1921, szabadon felállíthassák ott, ahol arra szükség van, pedig azt amúgy sem állítanák fel ott, ahol nincs rá szükség, mert senkinek sincs 30—40.000 korona kidobnivaló pénze. A kisgazdák által támogatott kormány a kisbérlők által fizetteti meg a felemelt adó kilenctizedrészét és a vagyonadó kivetésénél nem vette figyelembe a kisgazdapárt deputáció­jának az igen tisztelt pénzügyminister ur előtt előterjesztett azt a kérelmét, hogy a vagyonadó alapjául szolgáló gazdasági felszereléseknek értéke a vagyonadó fizetésének esedékességekor fennálló valutára számittassék át. Az őrlési és forgalmi adót megszavaztuk már, de az őrlési és forgalmi adóról szóló végrehajtási utasítás még mindig nem jelent meg és a malmok még mindig bátran szedik a darálás után a 14 százalékos vámot az őrlési adóban megjelölt 8 százalékos vám mellett, természeetsen ezt is a GOK. ellen őreinek utasítására. A kisgazdák egyetlen vívmányának lehetne mondani a földbirtokreformot és a házhelytör­vényt, azonban ezt csodálatos módon — nem tu­dom — a kormány nem akarja vagy nem tudja végrehajtani. Akármelyik eset áll fenn, a lényeg az, hogy nem hajtják végre. Már psdig a kormány beszedette már a házhelyilletékeket, felvették a 450 koronát az eljárási költségekre, de nem törté­nik intézkedés, hogy a házhelyet az illetők meg is kapják. Már pedig nagyon sok szegény ember erejének megfeszítésével nagy részben összehordta már az építési anyagokat, követ, fát szerzett, vá­lyogot vetett, ugy hogy az építkezést azonnal megkezdhetné, ha kijelölnék, hogy melyik lesz az ő portája. A kisgazdák által támogatott kormány a kis­gazdapárti képviselők véleményét, kívánalmát a főispáni kérdéseknél nem akceptálja. Czeglédy Endre : Sehol sem ! Szijj Bálint: Nem azért említem ezt fel, ^ mintha panaszom volna főispánunk ellen, de meg­állapítom, hogy dacára annak, hogy mi komárom­megyei képviselők valamennyien kisgazdapárti képviselők vagyunk, és nem ezt a főispánt akar­tuk, mégis ő lett kinevezve. De meg vagyunk elé­gedve, végre épen eltalálták. Ha egy közigazgatási tisztviselő ellen valami panasz merül fel, akármilyen indokokkal támogat­ják a képviselők itt interpellációk elmondása köz­ben azokat a panaszokat, a kormány, a belügy­mmister ur ezeket a sérelmeket nem orvosolja. Igazán arra gondoltunk már mi, kisgazda képvise­lők, hogy mindig az ellenkezőjét kérjük majd a kormánytól, mint a mi kívánalmunk, akkor majd sikerül elérni célunkat. (Derültség. Taps a szélső­baloldalon.) Azt gondoltuk, hogy ezután, ha lesz a hivatalos hatalmával visszaélő tisztviselő, azt elkezdjük majd agyba-főbe dicsérni, kérjük majd a kormányt, hogy erősítse meg a helyén, akkor talán elbánnak vele. Tomori Jenő: Azt kellett volna mondani Péchyről, hogy nagyon derék főispán, akkor talán elbocsátották volna ! évi július hó 29-én, pénteken. 219 Szijj Bálint : Röviden befejezem beszédemet. Csak arra akarok még rátérni, hogy Rupert képvi­selőtársam meginterpellálta a ministerebiök urat amiatt, hogy az »Igazság« című lapot szubven­cionálja. Ez az »Igazság« című lap megindulásától kezdve állandóan vénemen sen támadta a kisgazdá­kat, (ügy van ! jobbjelöl.) a kisgazdák letörésére törekedett. Czeglédy Endre : Kormánytámogatással ! Szijj Bálint .* Nem egyszer, hanem százszor telhetetlen uzsorásoknak nevezte el őket. Amikor a ministerelnök ur válaszolt erre az interpellációra, az >>Igazság«-ból egy kijelölt részt odaadtam neki és elvártuk volna legalább azt, hogy a ministerelnök ur azt a kijelentést teszi, hogy ezt az elődöm csinálta, én ezzel nem azonosítom magamat, én is elitélem. Ehelyett a ministerelnök ur azt mondta, hogy a ministerein ölen ek jogában áll a rendelkezési alapból hazafias célokra szubvenciókat adni. (Zaj jobbfelől.) A kisgazdák letörése a ministerelnök ur­nák hazafi is cél. Tomori Jenő: Hazafias cél, természetes. Szijj Bálint: Ha mi kifogásokat emeltünk és fenyegetőztünk, hogy igy nem támogatjuk a kor­mányt, akkor mindjárt azzal szedtek le, hogy akkor felborul az ország. Ereky Károly: Felfordul az ördögöt! így foidul fel az ország. Szijj Bálint: Nekünk szegezték a revolvert, hogy nekünk kötelességünk minden poklon kérész­ül, akármit kényszerítenek ránk, meghunyászkodni támogatni a kormányt. Ereky Károly: Ez a kormány fordítja f el az országot ! Túri Béla: Majd önök rendbehozzák! Ereky Károly: Igen, majd rendbehozzak! (Zaj) Elnök: Csendet kérek! Szijj Bálint: Nem l-olytafom tovább pana­szaimar, de hangsúlyozom, hogy arról gondoskodni, hogy az országban rend meglegyen, mindenkinek kötelessége, kötelessége minden társadalmi osztály­nak. Ne csak tőlünk várják azt, hogy mi minden áldozatot meghozzunk az ország belrendjéért, de ellenünk történjék minden és még azt se mond­hassuk választóinknak, hogy bár sok terhet rak­tunk rá tok, de az állam nehéz helyzetéből kifolyó­lag erre kényszerülve voltunk, azonban a kis­üstöt szabaddá tettük, felállíthatjátok. Még ezt az egyet sem tudjuk kiviimi a pénzügyininister urnái. Ereky Károly : Ma szavazunk róla ! Szijj Bálint: Az indemnitást tehát a legna­gyobb ^ogcsikorgatások közt el f ugadom. (Elénk derültség. Éljenzés jobbfelől.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kivan még valaki szólni ? (Nem !) Ha nem, a vitát be­lekeszteiDa. Az előadó urat illeti a szó. Róbert Emil előadó : T. Nemzetgyűlés ! Az általános vita során Gaal Gaszton t. képviselőtár­sam előadói beszédemhez olyan megjegyzéseket fűzött, amelyeket nem hagyhatok szó nélkül, azért 28*

Next

/
Thumbnails
Contents