Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-238
A Nemzetgyűlés 238. ülése 1921, Orbók Attila : Miért nem vitte a postatakarékpénztárba a memorandumot? A pénzügyministernek mi köze hozzá? Beniczky Ödön : Nem én, t. pénzügyminister ur, hanem Eubinek Gyula mondotta közbeszőlásképen, hogy de bizony kommunista volt, ami ellen a hátramaradott családja a leghevesebben tiltakozott, liubinek Gyula ugyan esetleg tudhatja, hogy ki volt a kommunista és ki nem, mert hiszen neki 995 volt a szakszervezeti tagsága nagyatádi Szabó István röpirata szerint... Meskó Zoltán : Tessék az egész névsort felolvasni! Pár mágnást is szeretnék hallani, pár nemzeti kaszinóbeli tagot, nemcsak Ilubineket magát ! Beniczky Ödön: Nekem a mágnásokhoz semmi közöm nincs! Ez ugyan eléggé alacsony szám, ugy látszik, igen sietett beiratkozni. Ennélfogva felkérem a pénzügyminister urat, hogy ne velem szemben, hanem liubinek Gyula képviselő úrral szemben védje meg Neubauer Izidor emlékét. A pénzügyminister ur szeret beszédében tréfálkozni. En legsikerültebb tréfájának azt tartom, hogy magát szabadelvű politikusnak hirdeti, akit, ugy látszik, nekem, a klerikálisnak, a reakciósnak kell kitanítanom arra, hogy szabad-e, lehet-e közönséges rablógyilkosságokat fedezni és elhallgatni, sőt elsülyeszteni, mint a pénzügyminister ur tette a hozzáintézett memorandummal. Hegedüs Loránt pénzügyminister: Én nem sülyesztettem ej semmit sem ! Beniczky Ödön : Én természetesen kénytelen vagyok deferálni a t. pénzügyminister urnák. Ha a pénzügyrotnister ur kijelenti, hegy erről az emlékiratról neki tudomása nincs, akkor természetesen ez a való ós igaz, de tény az, hogy az emlékirat a pénzügyminister ur cimére elment. Talán a T.-tisztek sütyesztették el. (Zaj.) Ereky Károly : Meg kell reklamálni ! Gaal Endre: Ki veszi ezt komolyan ! Benkő Gábor : A Bécsi Magyar Újságban olvasta ezt a cikket ! Gaal Endre : Hallgatni kell ! Hadd beszéljen holnap reggeligj Beniczky Ödön : A ministerelnök ur pedig minapában felkelt itt és jónak látta hírem, tudtom, felhatalmazásom, nélkül ide a nyilvánosság elé hozni egy bizalmas beszélgetést, illetőleg kerekedve szerint kiragadni abból egy részletet és engem azzal a váddal illetni, hogy én u. n. adataimmal politikai fegyvert akartam, kovácsolni a rendszer ellen. (Felkiáltások a jobboldalon : Ugy is van 1) Ha ugy volna is, amint, hogy nincsen ugy, en mint ellenzéki képviselő onnan veszem, fegyveremet, ahol kapom, ahonnan nekem házhoz szállítják. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Gyönyörű!) Meg kell állapitanom, hogy a ministerelnök ur, aki itt nekem a minap illojális kritikát vetett szememre, elhallgatta beszélgetésünknek igen lényeges részeit. Én kétszeri üzenetre kerestem fel a évi július hó 28-án, csütörtökön, 213 ministerelnök. urat bizalmas beszélgetés céljából és ezt mondottam neki : Nekem, tudomásom van dolgokról, melyeknek esetleges szellőztetése a mai rendszer több exponensére nézve igen kellemetlen lehet. Én, ugyebár, nem feltételeket szabok, hanem én a következő kéréseket bátorkodom előterjeszteni : Szerintem hatáskör-negligáláson kívül minden bajnak főoka és szülőanyja a katonai biráskodás polgári egyénekkel szemben. Az ellenzéket ez irritálja leginkább és ez szolgáltatja az ürügyeket a különítményeknek, hogy szakadatlanul molesztálják, vegzálják a polgári társadalmat. (Felkiáltások a jobboldalon : Nem szabad olvasni !) Nézetem szerint ez a katonai biráskodás idejét multa, az beszüntetendő. Én belátom azt, hogy nagyon nehéz lesz . . . (Zaj a jobboldalon.) Gaál Endre : Nem kell semmit sem szólni, akkor hamarább befejezi. Beniczky Ödön : Belátom, hogy az illetékes tényezők alig lesznek rávehetők a különítmények feloszlatására, azt kérem, tehát, helyezze el a különítményeket a fővárosból Hajmáskérre irodába, helyezze ott egy szigorú idős, erélyes törzstiszt keménykezű parancsnoksága alá — ha jól emlékszem, meg is emiitettem. Lorx ezredes ur nevét — aki őket tiszti továbbképző tanfolyamon reggeltől estig foglalkoztatja és igazán katonákat nevel belőlük. Teljességgel lehetetlennek tartotta már akkor, hogy főként például a Prónay-zászlóaljat a csendőrséghez helyezzék át. Hogy miért, arról néhány nap múlva, ugyebár, a ministerelnök ur meggyőződést szerezhetett. Harmadik kérésem a környezetre vonatkozott, a kamarillára, melynek létezését a ministerelnök ur nyilvánosan letagadja ugyan, de amelyről, ha csak nem aludt két éven át a menekültügyi hivatal aktái között, neki ép olyan jól kell tudnia, mint nekem, mely állandóan zavarólag avatkozik bele a kormányzás ügyeibe. Hisz nyilt titok, hogy a ministerelnök ur elődjét (Élénk felkiáltások a jobboldalon : Éljen a ministerelnök !) Meskó Zoltán : Hegy erősititek a kormányt minden nap ! Héj Imre: Tegnap te is támadtad ! Beniczky Ödön : . . . Teleki Pál grófot saját sajtófőnöke, Eckhardt buktatta meg. Elnök : Kérem, képviselő ur, már két óra felé haladunk, méltóztassék beszédjét rövidre fogni. Héj Imre: Olvassa ! (Felkiáltások a baloldalon : A jegyző urnák az emelvényen a helye !) Elnök : A jegyzetekbe betekinteni szabad. A jegyző urnák pedig szíveskedjék a funkcióját itt teljesíteni ; az elnöklésbe ne méltóztassék beavatkőzni. Héj Imre:, Mikor soros vagyok, ott vagyok, Beniczky Ödön : Mondom, a ministerelnök ur elődjét Teleki Pál grófot saját sajtófőnöke, Eckhardt buktatta meg. Kérem, használja fel tekintélyét és befolyását, ugrassza széjjel ezt a környezetet és az irritált kedélyek azonnal meg fognak nyugodni. Én szívesen várok, ameddig csak szükséges ; én kijelentettem a ministerelnök
