Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-210
A Nemzetgyűlés 210, ülése 1921. Röviden egybefoglalva az elmondottakat, azt tartanám helyesnek és kívánatosnak, hogy a pénzügyminister ur pótlólag olyan törvényjavaslatokkal jönne a Nemzetgyűléshez, amelyek biztosítanák az összes háborús szerzemények megadóztatását és a nagy vagyonoknak feltétlenül erre a célra, a háborús adósságokra való igénybevételét. Nem szabad megengedni azt, hogy az a sok-sok millió, amely majdnem munka nélkül jutott az emberek birtokába és amely vagyonokból talán egy egész életre szóló, jólétet biztosítottak maguknak, hogy ezek a konjunktúrák kihasználásával szerzett nagy vagyonok csak ugy kibújhassanak, mert ha ez megtörténik, akkor méltán tehetnek nekünk, nemzetgyűlési tagoknak, szemrehányást azok a polgártársaink, akik vagyonukat tisztességes utón szerezték és mégis ők viselik a legnagyobb adót. (Helyeslés,) Most méltóztassék megengedni, hogy röviden foglalkozhassam az államadósság kérdésével is. Eddig anélkül, hogy az államadósság méreteiről felvilágosítást kértünk volna a t. pénzügyminister úrtól, egyszerűen megszavaztuk mindazokat az adótörvényeket, amelyek ide a Ház asztalára beterjesztettek. Tettük ezt anélkül, hogy előzetesen meggyőződtünk volna arról, mennyit tesz ki az ország adóssága és az egész tartozás rendezéséhez milyen összeg szükséges. Már pedig ez nagyon fontos dolog. Ha én valakinek az adósságát akarom rendezni, ha egy csődbe jutott ember segítségére sietek, ha azt akarom, hogy azt kihúzzam a veszedelemből és rendezzem vagyonát, akkor elemi dolog, hogy elsősorban azt tndjam, hogy annak az embernek mennyi az adóssága, mennyi az aktívája és a passzívája, mert különben nem tudom megállapítani, milyen összeg szükséges ahhoz, hogy az illetőt veszedelmes helyzetéből kiszabadítsam. Ezzel szemben mi nem tudjuk, hogy mennyit tesz tartozás, amelyet nekünk ki kell izzadnunk. Csak annyit jelentett ki a t. pénzügyminister ur, hogy mindazok az összegek, amelyek a vagyonváltságból befolynak, utolsó fillérig nem az állam folyó kiadásaira, hanem az adósság törlesztésére lesznek fordítva. A trianoni békeszerződés szerint, amint én az illető szakaszokra visszaemlékezem, az országnak az az adóssága, amely a háború előttről származott, meg fog oszlani csonka Magyarország és azon államok között, amelyek Magyarország testéből egy-egy darabot elharácsoltak. A háborús adósságból, vagyis az 1918 november 1-éig keletkezett tartozásból csak rész terheli Magyarországot, amely az itt talált hadikötvények és más egyéb értékek után esedékes. Egyébként ezt nem mondom határozottan, mert most csak arra emlékezem vissza, hogy a békeszerződés idevonatkozólag körülbelül ilyenformán intézkedik. Viszont ugy tudom, hogy azokat az adósságokat, azt a sok milliárdot, amely a forradalom és a kommunizmus idejében évi június hó 16-án, csütörtökön. 77 szakadt az ország nyakába, teljes egészében nekünk, ennek a szerencsétlen csonka Magyarországnak kell elviselnie. Épen azért valóságos szatírának tartanám, ha a konjunkturális vagyonok kibújhatnának az adózás kötelezettsége alól. Hiszen ezek tulajdonképen a háborús adósságokból, a mi kínlódásunkból erednek. (Ugy van! a középen) Szükségegesnek tartom tehát azt, hogy a pénzügyminister ur legyen szives kimutatni azt, hogy mennyi az a tartozás, amelynek kiegyenlítése csonka Magyarország kötelessége. Az idevonatkozó tervezet szerint — hiszen a pénzügyminister ur bizonyára készítet tervezetet — mily összeg bevételezése remélhető, külön-külön a takarékbetétek, bankok, takarékpénztárak, külföldi pénzek, értékpapírok, ingó és ingatlan vagyonok stb. után, mennyit tesz ki ez a bevétel összesen és a vagyonváltság ily értelmű behajtása után mennyi tartozása marad még fenn csonka Magyarországnak. Két szempontból tartom szükségesnek legalább is rávilágítani ezekre a kérdésekre. Az egyik szempont az, hogy lássák az ententehatalmak is, hogy mi a legnagyobb erőfeszítés, a legnagyobb áldozatkészség mellett, vagyonunk tekintélyes részének leadása mellett sem tudjuk még megközelítőleg sem kiegyenlíteni azokat az óriási tartozásokat, amelyekkel ez a szerencsétlen háború az országot megterhelte, más oldalról pedig szükségesnek látom ezen adatok közlését abból a szempontból is, hogy lássa mindenki, miként oszlik meg e teherviselés, mert nem zárkózhatom el az elől a kijelentés elől, hogy igen sokan aggodalommal viseltetnek aziránt, hogy a háborús adósságok tekintélyes részét megint az ingatlan vagyonok, a birtokok, a földek fogják viselni, a tőke pedig aránylag igen csekély áldozattal fog menekülni ebből a válságos helyzetből, (ügy van! jobb felől.) Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az ingatlan vagyonok, a föld, a kisbirtokok tulajdonképen már többször fizettek vagyonváltságot. Fizettek először akkor, amikor kénytelen volt a birtokos, a termelő gabonáját a hadsereg és az ellátatlan lakosok élelmezésére olcsón, maximális áron esztendőkön keresztül odaadni. Vagyonváltságot fizettek másodszor akkor, amikor a német lovakat, az úgynevezett Mackensen-lovakat ezrével vették el a kisgazdától, teljesen ingyen a katonai kincstár részére. Temesváry Imre: Ez a legnagyobb sérelem ma is. Kolozsi Endre: Óriási összeget tesz ki ez a tétel. Azokhoz a lovakhoz a kisgazdák teljesen jóhiszeműen jutottak. Hiszen világosan emlékezem vissza, hogy a Károlyi-kormány idejében megjelent egy rendelet, amely megengedte, hogy a kisgazdák ezeket a lovakat megvásárolhassák. Ellen vetésül hallottuk több alkalommal az illetékes körökből azt, hogy ezek a kisgazdák csekély összeget adtak a lovakért.
