Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-209

50 A Nemzetgyűlés 209. ülése 1921. évi június hó 15-én, szerdán. tudunk ezeken a nem kényelmes piros bársonyszékeken megmaradni. Nem gyönyörűség most, rettentő időkben felelősséggel megterhelve, egy nemzet kormányának az élén állani. A mi törekvésünkben tehát — és méltóztassék nekem megengedni, hogy ezt teljes büszkeséggel kijelenthessem — egyetlenegy százalék salak sincs. Semmire sem törekszünk másra, mint arra, hogy szolgálhassuk nemzetünket, hogy szolgálhassuk hazánkat. Ministerek, szolgák vagyunk, szolgái vagyunk a mi nemzetünknek és hazánknak. (Éljenzés és taps.) Nem itt van a baj, t. képviselőtársaim és t. Nemzetgyűlés. Nem ettől kell félteni a magyar egyetemi ifjúságot, hanem a magyar egyetemi ifjúság a politikai életbe ne ártsa bele magát. (ügy van!) A magyar egyetemi ifjúság ne legyen tényezője a napi küzdelmek tülekedéseinek. A magyar egyetemi ifjúság járjon be a tudomány csarnokaiba, hallgassa meg az ő tudományos, fenkölt homlokú professzorainak előadásait, fegyelmezze magát és tanulja a múltból azt, amit neki a jelenen keresztül mint ideált a jövőben meg kell majd valósitania. A magyar egyetemi ifjúságot nem szabad többé hammelni patkányfogó dudája, vagy tilinkója módjára elvezetni csavaros és veszedelmes utakra, a liberalizmusnak jelszavával sem. (ügy van ! ügy van !) A liberalizmus, t. Nemzetgyűlés, amelyről sokszor szó esik ebben a Házban pro és contra, tulaj donképen egy, még kevéssé felderített jelszó. A liberalizmus magyarul szabadelvüséget jelent ; ha azonban mint filozófiai szisztémát próbálom megnézni és keresem a vezető gondolatát, csupa ellentétekből összetett elméletnek találom. Hogy csak magát az állam gondolatát, az állam eszméjét vegyem, hogyan keretezte meg az állameszmét a fejlődés, tehát a filozófia a világtörténelemnek különböző fokain? A régi keleti császárságok omnipotens államfogalma után a régi római államfogalomba már belejátszott, ugy-e, valamiképen a szabadság fogalma is. A szabadság azonban, amely szemközt állt az államfogalomban megtestesült és szinte bálványi, isteni magasságra emelt koncentrációjával, nem az egyedre vonatkozott még akkor, hanem csak egyes rétegekre, amelyek ki tudták maguknak harcolni, hogy valamiképen figyelembe jöjjenek ők is. A középkori államban világosan lehet már látni, hogy a szabadságnak és a tekintélynek, tehát a kormányzó tekintélynek és szabadságnak gondolata, hogy vivja egymással szakadatlanul az uralkodóházakon, nemzeteken és ezeknek egész korszakos történetén keresztül harcát. Es valóban, ebből a szempontból azt lehetne mondani, hogy a történelem legutóbbi 4—5000 esztendeje semmi más, mint egyrészről az abszolút hatalomra törekvő kormányzótekintélynek, másrészről a szabadság fogalmának, a szabadság tényének egymással való összeütközése, amely egy-egy történelmi korszakban bizonyos ötvényben, vegyületben jelent meg, mint egy államforma, amelyben több vagy kevesebb volt a szabadság, akár rétegek, akár egyének részéről. Azok azonban, t. Nemzetgyűlés, — és itt van a liberalizmus első nagy ellenmondása — akik téves filozófia alapján elindulva elfelejtik, hogy a szabadság fogalma a korlátot, a saját korlátait önmagában hordja, hogy a szabadság fogalma a korlátozottság fogalmát önmagában hordja, azok lehetetlen hogy eljussanak a szabadság és a kormányzótekintély fogalmának összevegyitóséből a helyes arányhoz. Korlátlan szabadság csak abban van, akiben az értelem, az akarat és az erő korlátlan. Ilyen pedig csak egy van: az Isten. Minden más szabadság korlátozott. Ebből az alapból kell tehát nekünk elindulunk. A másik alap az, — bocsánatot kérek, hogy kitérek ezekre a fejtegetésekre. (Halljuk! Halljuk!) — hogy az államhatalom a természeti törvények alapján szükségszerű valami, államok a természet törvényei alapján keletkeznek, következésképen a polgárok és államok életében a kormányzó hatalomnak és a szabadságnak ugy kell egymáshoz simulniok, hogy egyik a másiknak kiegészítője legyen. Már most, t. Nemzetgyűlés, hogy rámutassak a liberalizmusnak belső ellenmondására, a liberalizmus szabadságot hirdet az egyénre vonatkoztatva, föléje emeli, ha kell, elméletben az egyént még a köz érdekének is, de a másik oldalon épen a liberalizmus hirdeti az államhatalomnak omnipotenciáját, ami legalább is akkora tévedés, mint az első. Az államhatalom nem omnipotens, mert a polgárnak szabadsághoz joga van, és a polgár szabadsága nem korlátlan, hanem alá van rendelve az államhatalom, a közület érdekeinek épen azért, mert korlátolt. A liberalizmus nem tudja összeegyeztetni ezeket a tényezőket. Az ő demokráciája vagy olyan demokrácia, amely okvetlenül a demagógiába torkollik bele, vagy pedig valami olyan Hegel-féle állami omnipotencia-elmélet, amely mellett a demokrácia üres szóvá változik. Méltóztassék most az államnak ezt a filozófiai gondolatát a magyar liberalizmusra vonatkoztatni. Yolt liberalizmus ebben az országban, antik liberalizmus, patinás liberalizmus, nemes liberalizmus, olyan liberalizmus, amelynek — bocsánatot kérek a triviálisnak látszó összehasonlításért — megindítója olyan valaki volt, akit valamennyien lelkünk legmagasabb érzéseivel veszünk körül: az evangéliumi Krisztus. Legelőször t. i. ő hirdette meg az egyénben rejlő legmagasabb értéket : a lélek értékét, amikor legelőször hirdette meg az antik államfogalomnak szinte tobzódása idején, a hatalmas római császárság, világ-császárság, az állami omnipotencia idején azt, hogy az emberek lélek szerint egyenlők a legmagasabb hatalom előtt. Ez a liberalizmus, t. Nemzetgyűlés, az én