Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-209
48 A Nemzetgyűlés 209. ülése 1921. éri június hó '35-én, szerdán.. T. Nemzetgyűlés ! Tény az, — és ebben neki igazat adok — hogy a magyar közvélemény nem kisérte a magyar egyetemi ifjuság életét, sorsát, fejlődését azzal az egyetemes átfogó érdeklődéssel, amelyet az a nagy ügy a múltban megérdemelt volna, Nem lehet azt mondani ugyan, amit Rupert igen t. képviselőtársam (ügy van ! jobbfelől.) állított, hogy a magyar egyetemi ifjúsággal — gondolom, ezt mondotta — egyáltalában nem törődtünk volna. Vannak nekünk intézményeink, (ügy van! jobbfelől.) amelyeknek kizárólag feladatuk, hogy a magyar egyetemi ifjuság életét gazdagabbá tegyék, (ügy van! jobbfelől.) vannak internátusok, kollégiumok, menzák, amelyek a magyar egyetemi ifjuság ezreit iparkodnak emberhez méltóbb és önmagához megfelelőbb életviszonyok közé helyezni. Azonban sajnálattal mégis meg kell azt az igazságot állapitanom, hogy a keresztény magyarság, a keresztény magyar intelligencia részéről tényleg nem volt meg az az átfogó gondoskodás, amely a magyar egyetemi ifjúságot hozzá tudta volna segíteni egy olyan gazdag, belsőleg gazdag egyetemi ifjúsági élethez, mint aminőt látunk például az angol vagy a francia, vagy a német egyetemi ifjuság életében, (ügy van! a középen.) T. Nemzetgyűlés! Nagy igazság és nagy tanulság nekünk az, ami a közelmúltban történt. Legyen szabad eme tanulságoknak egynéhány pontjára rámutatnom, elsősorban ott, hogy mi magyarok, mi, a nemzetiségek üldözői, mi, ami nemzetiségi testvéreink elnyomói állampénzen, az államkincstár megterhelésével, alapok jövedelmeinek felhasználásával, magánjótékonyság koncentrálásával neveltük száz- ós ezerszámra a mi felvidéki, vagy erdélyi, vagy belső magyarországi nemzetiségeinkből származó egyetemi ifjúságot. Ez az ifjuság magyarrá lett egy nagy százalékában lélek szerint ; de akár magyar lett lélek szerint, akár nem, egy dolog feltűnő az ő elhelyezkedésükben, az r hogy visszamentek oda, ahonnét kiszakaszkodtak akkor, amikor magasabb intellektusu pályák felé elindultak : visszamentek népükhöz ; a rutén orvos, amikor elvégezte tanulmányait, visszament fajához és ott iparkodott értékesíteni azt, amit tanult; a tót intelligens ember visszament saját fajához; a svábok, a németek megszülték, kivirágoztatták önmagukból saját értékeiket, de visszakívánták az élettől azt, amit az életnek adtak. így előállt az, — a mi hátrányunkra és az ő előnyükre — hogy ők kitermelvén a saját intelligenciájukat, ez az intelligencia szakadatlan vitális kapcsolatban maradt azzal a réteggel, amely kitermelte, — a magyar intelligencia pedig elszakadt attól a néptől, amelyből eredt és igy egy uj intellektuális arisztokrácia-félét iparkodott alkotni, és igy történt az, t. Nemzetgyűlés, hogy a magyar intelligencia és a magyar nép szellemi élete között iir támadt, (Igás! ügy van! jobbfelöl) amely ür áthidalhatatlannak látszott a legutolsó évtizedben és aminek a következménye lett, hogy valami sajnálatos centrifugális erő folytán a nép önmagában ottmaradt a magyar nemzet legtörténelmibb pillanataiban, — a saját intelligenciájának szellemi és erkölcsi támogatása nélkül, — külön szellemi életet élt, amely épen azért, mert nem kapta meg felülről a kitermelt magyar és keresztény gondolatok vitális erejét: elsorvadt. De elsorvadt a magyar intelligencia is épen azért, mert a magyar nemzet nemzeti életének nagy rezervoárjától, nagy erőtartályától, magától a magyar fajtól, a magyar nemzet zömétől egy ür választotta el. (Elénk helyeslés és taps.) Tehát amikor ón a magyar egyetemi ifjuság jövendő sorsát nézem, az első fő törekvésem az, hogy valamiképen megszüntessem azt az ürt, valamiképen összekapcsolni segítsem a magyar egyetemi ifjúságot a néppel, amelyből származik. (Éljenzés jobb felöl.) Sőt tovább megyek; arra törekszem, hogy a közép-és szakiskolákon keresztül egy uj intelligenciát próbáljunk kitermelni onnét, ahol a magyar nemzet faji ereje a legegészségesebb : a népből. (Élénk kelyeslés, éljenzés és taps.) Ez a szörnyű gazdasági krizis, amelyben vagyunk, — bármennyire bizunk is a pénzügyminister ur megváltó terveinek sikerében — ki lehet mondanunk: tönkretette a magyar középosztályt. A magyar középosztály az elégtelen vagyoni viszonyai következtében testben, sőt azt lehet mondani, hogy bizonyos mértékben lélekben is megrokkant, (ügy van! jobbfelől.) Es elég nekem gyermektanulmányozó orvosok és szakemberek szomorú statisztikai adataira hivatkoznom, a bölcsőknek egymással való harcára, amint egyik előkelő orvosprofesszorunk legközelebb egyik cikkében ezt megírta, — hogy meglássuk, hogy ebből a középosztályból testben és lélekben meggyengült uj generáció kerül ki és hogy ebből a generációból én mint kultuszminister nem tudom kiépíteni teljes egészében a magyar jövő intelligenciáját. Következőleg le kell nyúlnunk oda, ahol test és lélek egészségesen maradt, ahhoz a réteghez, amely bebizonyította testileg is az egészségét, amikor ontani tudta vérét, ( ügy van ! ügy van !) mert hiszen a történelem kegyetlen keze csapra verte a magyar nemzet derék erejét, kifolyatta 600.000 magyar hős vérét (Igaz! ügy van!) és mégis egészséges tudott maradni az az erő. Lélekben is egészséges maradt, mert meg nem ejtette a forradalmaknak és a kommunista gondolkozásnak semmi hulláma. (Tetszés és taps.) Most kell tehát kiemelnünk az elemi és középiskola padjain keresztül azt az uj erőt, amely testbenlélekben bele fog oltatni a magyar intelligenciába, a magyar középosztályba és annak megint visszaadja súlyát és középdöntő erejét a nemzet egész egyetemes életében, politikai hivatásában, (Élénk tetszés, éljenzés és taps.)
