Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-209

46 A Nemzetgyűlés 209. ülése 19.21. évi június hó 15-én, szerdán. legvitézebb nemzetnek, a magyar nemzetnek nevében odatette a nagyrabecsülésnek, az elismerésnek a koszorúját, a meleg rokonérzésnek, a féltő szeretetnek balzsamával együtt. Eszembe jut az 1871-i bordeaux-i határozat, amelyben Franciaország képviselői éles sikoltással, de tiszteletreméltó határozottsággal tiltakoztak hazájuk megcsonkitása ellen, pedig csak hazájuknak egy csekély részéről, nem is francia részéről és nem is ezeréves birtokáról volt szó. (Ugy van!) A magyar Nemzetgyűlés naplójában sok keserűség van már elkönyvelve. Hogy látható legyen belőle az is, milyen másképen gondolkozott a francia nemzet jogról és igazságról ötven évvel ezelőtt, mint mostan, bátor leszek a bordeaux-i határozatot felolvasni. (Olvassa:) »Tous unanimes, les citoyens demeurés dans leur foyer, comme les soldats accourus sous les drapeaux, les uns en votant, les autres en combattant, signifient à l'Allemagne et au monde l'immuable volonté des Alsaciens et des Lorrains de rester Français. En foi de quoi, nous prenons nos concitoyens de France, les gouvernements et les peuples du monde entier à témoin que nous tenons d'avance pour nuls et non avenus tous actes et traités, votes ou plébiscites, qui consentiraient abandon en faveur de l'étranger de tout ou partie de nos provinces de l'Alsace et de la Lorraine. Nous proclamons, par les présentes, à jamais inviolable le droit des Alsaciens et des Lorrains de rester membres de la nation française, et nous jurons, tant pour nous, que pour nos commettants, nos enfants et nos descendants, de le revendiquer éternellement envers et contre tous usurpateurs.« Magyar forditásban igy hangzik (olvassa) : »Mi, tűzhelyeinknél maradt polgárok, valamint a zászlók alá sereglett katonák egyrészt szavazatunkkal, másrészt harcainkkal mindannyian egy szívvel-lélekkel adjuk tudtára Németországnak és a nagyvilágnak az elszásziak és lotharingiaiak ama megingathatatlan akaratát, hogy franciák maradnak. Aminek hiteléül tanúságra hívjuk franciaországi polgártársainkat, valamint az egész világ kormányait és népeit, hogy mi eleve semmisnek és meg nem történtnek tekintünk minden egyességet, szerződést, szavazást vagy plebiszcitumot, amely hozzájárulna ahhoz, hogy elszászi és lotharingiai tartományaink akár egészben, akár részben idegenek javára engedtessenek át. Jelen iratunkkal örökre sérthetetlennek nyilvánítjuk az elszásziak és a lotharingiaiak ama jogát, hogy a francia nemzet tagjai maradhassanak és esküszünk ugy a magunk, mint a megbízóink, gyermekeink és utódaink nevében, hogy a jogunkat örökösen visszavitatjuk minden bitorlóval szemben.« Eszembe jut E. Keller haut-rhini képviselőnek nyilatkozata, mikor 1871 március elsején az elszászi és lotharingiai képviselők a francia kamarából kivonultak. Ez a nyilatkozat így szól (olvassa) : »J'en appelle à Dieu, vengeur des justes causes ; j'en appelle à la postérité qui nous jugera les uns et les autres ; j'en appelle à tous les peuples qui ne peuvent se laisser vendre comme un vil bétail ; j'en appelle, enfin, à l'épée des gens de coeur qui, le plutôt possible, déchireront ce détestable traité!« Ez szószerint azt jelenti : »Apellálok Istenre, az igaz ügyek védőjére; apellálok az utókorra, amely felettünk Ítélkezni fog ; apellálok az összes népekre, amely nem adhatják el magukat hitvány barom módjára, apellálok végül a vitéz férfiak kardjára, akik mihelyt csak lehet, szét fogják tépni ezt az undok szerződést!« Es visszagondolok a jelenlegi francia kamarának 1919 szeptemberi diszgyülésére, amikor határtalan lelkesedéssel ünnepelték ElszászLotharingiának Franciaországhoz való visszacsatolását és amikor a korelnök Siegfried az egész francia kamara és a zsúfolásig megtelt karzatok tomboló lelkesedése mellett jelentette ki, hogy Elszásznak és Lotharingiának Franciaországhoz való visszacsatolása a jognak, az igazságnak örök időkre szóló fényes diadala. Igen t. Nemzetgyűlés ! Talán elvárhattuk volna ezek után, hogy legalább grande nation, amely annak idején a maga jogainak, a maga igazságainak sérelmét az erkölcsi világrend sérelmének tekintette, a maga jogainak, a maga igazságainak fényes diadalát egy nála nem kevésbé nemes, nem kevésbé vitéz, nem kevésbé szabadságszerető nemzet jogainak és gainak halálos megsértésével ne fossza meg igazi erkölcsi értékétől. (Ugy van!) Ezzel szemben azonban az történt, hogy épen francia földön, elsősorban francia kézből kellett átvennünk ama gyilkos békefeltételeket, amelyek minden történelmi ig g ellenére a magyar nemzetet teszik felelőssé a világháború felidézéséért, elszakítják az ezeréves Magyarország birtokállományának jó kétharmad részét, hitvány barom módjára idegen rabigára Ítélnek három és félmillió magyart, sok millió főnyi magyarbarát nemzetiséggel egyetemben. Végül állítólag az emberiség békéjének és nyugalmának érde^ kében még az önvédelem jogától és eszközeitől is megfosztják a megcsonkított Magyarországot. Kószó István: Elég gyalázat! Pröhle Vilmos: Hogy ez a hallatlan igazságtalanság, ez a szó szoros értelmében valö nemzetgyilkolás valamiképen lepleztessék, meg kellett hamisítani a történelmet, meg kellett hamisítani a tudományt, meg kellett hamisítani az élő valóságot. (Igaz ! Ugy van !) Ez a hamisítás az egész világsajtónak ellenünk való mozgósításával látszólag sikerült is, legalább erre enged következtetni £12* cL reánk nézve lesújtó tény is, hogy pl. a kolozsvári m. kir. tudományegyetemnek oláhvá avatási ünnepén semmleges államok tudományos intézetei épugy képviseltették magukat, mint a strassburgi egyetem franciává való visszaminősítésének ünnepén.