Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
524 A Nemzetgyűlés 228. ülése 1921, évi július hó lé-én, csütörtökön. Csizmadia Sándor: En mindig jól beszélek. Azoknak a pártoknak, amelyeknek nemzetközi kapcsolatuk van, most keli megmutatniok, hogy mi az értéke ennek a nemzetközi kapcsolatnak. (ügy van ! ügy van !) Annak, hogy mi kiáltványt küldünk szét, lehet hatása, és amit igen t, Schlacht a Margit képviselőtársam mondott, hogy van a sziveknek is nemzetközisége, az nagyon szép és nemes dolog, de a szivek, szegény szivek, azok csak érezni tudnak, sirni és jajgatni, de azokban nincs realitás semmi sem. Politikai téren nincsenek szivek, ott csak agyak vannak, szivek nem, azoknak ott nincs szerepük. (Felkiáltások : És zsebek ! Meg zsebek is!) Ha vannak itt nemzetközi pártok és azoknak szoros kapcsolatuk van, amint bizonyos, hogy van, a keresztén ypártnak is, meg a szociáldemokrata pártnak is, akkor nemcsak a kiáltványt kell elküldeni, hanem oda leveleket is kell irni, hiszen személyes kapcsolatok is vannak, sőt tudom és meggyőződésem, hogy Magyarországon olyan párt is van, melynek Moszkvával is van személyes kapcsolata, (ügy van ! Vgy van ! a jobboldalon.) Tessék most értékesiteni azt a nemzetközi kapcsolatot a mi fiaink javára, a mi munkástestvéreink javára. Ennek lehet majd valami eredménye. (Helyeslés.) Ezenkivül van egy másik kérdés, amely már kényesebb. Itt halálra Ítéltek hónapokkal ezelőtt valami három vagy négy volt népbiztost, Bokányi Dezsőt, Vantus Károlyt, és Ágoston Pétert. Most arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy mivel elsősorban nem róluk van szó, hanem arról a 60.000 magyarról, aki ott ül, nyugodtan tárgyaljuk a dolgot. Ez a három ember hónapok óta a siralomházban van. Állítólag —• én nem tudom, de hallottam, hiszen máskép érthetetlen is volna, hogy ott vannak — Oroszországgal tárgyalások folynak akörül, hogyha ezeket kivégzik, akkor ők kivégzik azt a 60.000-ret. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezen nem igen lehet nevetni, mert hogy miért vannak ők hónapok óta a siralomházban, ez mindenki előtt ismeretes. Fangler Béla : Nincsenek siralomházban, de halálra vannak Ítélve. A gyűjtőfogházban vannak ! Csizmadia Sándor: Azt értem ez alatt, hogy halálra vannak ítélve. Tőlem lehetnek szalonban is, azt nem tudom, de bizonyos, hogy halálra vannak ítélve hónapok óta és hogy még nem végezték ki őket, annak bizonyosan nagyfontosságú világpolitikai okai vannak. Másképen nem lehet megérteni. Rassay Károly : Miért nem ment el a pártközi értekezletre ! Csizmadia Sándor: Ha nem mentem is el, anélkül is tudom. Én most már azt mondom, t. Nemzetgyűlés, hogy azok, akik a tulaj donképen i bűntetteket elkövették, nincsenek ezek között. A bíróság ítéletét én nem kritizálom, arra nincs jogom, mert én nem láttám a per anyagát, ahhoz semmi közöm, nem is vagyok biró, de ezeket én személyesen ismerem s biztosan tudom, hogy ezek legfeljebb gyönge emberek voltak, míg az igazi bűnösök idejében elmenekültek, azok nincsenek itt. Elnök (csenget) : T. képviselő ur 3 ez nincs összefüggésben a tárggyal. Itt csak az orosz hadifoglyokról van szó. Csizmadia Sándor: A tárgynál kívánok maradni, mert azt akarom ebből kihozni, hogy miután ezek kicsi kis emberkék voltak, ha Oroszországgal tényleg tárgyalások folynak ilyen irányban, én bátran azt mondanám, hogy azért a 60.000 magyarért adjuk oda ezt a hármat. (Élénk felkiáltások jobb felől : Akár a többit is !) Semhogy 60.000 magyart kivégezzenek, inkább maradjon ez a három életben. (Felkiáltások a jobboldalon : A többit is odaadjuk ! Mind odaadjuk ! Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Csizmadia Sándor: Azt mondom én, hogy ha Csak ezen múlik a dolog, akkor ezt meg kellene csinálni. Nem tudom, hogy ez helyes-e, én ezt igy tartom és ehhez ragaszkodom, mert 60.000 magyar akármilyen kicsi volna is, mindenesetre nagy érték, és megérné ezt a hármat. Patacsi Dénes : De ne kínáljuk fel ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Csizmadia Sándor : Mondom, én ugy vagyok értesülve és látjuk a tényekből is, hogy valószínűleg tárgyalások folynak ilyen irányban. Ezeket a tárgyalásokat mindenesetre be kell fejezni, hogy az a 60.000 magyar minél előbb hazakerüljön. (Helyeslés.) Azzal, hogy mi beszélünk, nem fognak haza kerülni. Nekünk tényekkel kell beszélnünk és akkor majd hazakerülnek a foglyaink. Ezeket kívántam csak mondani Huszár Károly igen t. képviselőtársam előterjesztéséhez, melyet a legnagyobb örömmel elfogadok. (Helyeslés.) Elnök : Az idő előrehaladván, félbeszakítjuk tanácskozásunkat, mivel még több képviselő ur van feliratkozva. Túri Béla: Letörölköznek! (Zaj a középen.) Elnök : Kérem, itt még nem jelentkezett senki, én csak a tényeket konstatálhatom. Huszár Károly: Elállnak a szótól! Kerekes Mihály: Én elállók a szótól! (Felkiáltások balfelől : A többiek is elállanak !) Elnök : Én nem látom. Áttérünk a legközelebbi ülés napirendjének . . . Huszár Károly: Elálltak a szótól! Szabó József (budapesti) : Én is elállók a szótól ! Elnök : Kérem, ez nem lehet, nem engedem tovább. Két képviselő ur már letörülközött, de még többen vannak felírva. (Zaj.) lom a t. Nemzetgyűlésnek, méltóztassanak elhatározni, hogy a legközelebbi ülést holnap, július hó 15-én, pénteken délelőtt IQ órakor tartsuk. Ennek napirendje lenne : 1. a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése, 2. Huszár Károly képviselő ur interpellációjára adott minísterehiöki válasz tárgyalása, 3. a mai napirend 3-ik és -4., a mai napirend 4-ik tárgya. Az ülés végén, legkésőbb %2 órakor a belügyminister ur válaszol