Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-209

 Nemzetgyűlés 209. ütése 1921. évi június hó 15-én, szerdán. 45 addig, amíg nem fejlődik szabadossággá. Ëpen ennek a tanszabadságnak hirdetésénél rá kell mutatnom az 1908-iki pécsi szabad tanítás kongresszusára, ahol Prohászka püspök vezetése alatt épen a jelenlegi kultuszminister ur őnagyméltóságával, továbbá doktor Czettler és Schandl Károly képviselőtársammal együtt én is mint Baranyának az ekebarázdától elszólított fia állottam szemben azzal a tanszabadsággal, amelyet Pikier, Kun fi, Jászi. . . Hu

ber János: Vészi ! Patacsi Dénes : ... a többiek hirdették, akik a hazát épen a szabadságnak jelszavával döntötték sirba és vitték a megcsonkítás felé. T. Nemzetgyűlés ! Ágoston Péter, a nagyváradi jogakadémia tudós tanára, azt hirdette, hogy nem szükséges azt tanítani a történelemből, ki volt Árpád, ki volt Kossuth Lajos, hanem reális dolgokkal kell foglalkozni. A kongresszus naplójából olvasható, hogy ott nyomban kénytelen voltam elemista létemre én válaszolni a jogakadémia tanárának. Azt akarják-e önök — mondtam — hogy az Efialtesek és Leonidasok egy színvonalon álljanak, hogy ne tudja meg a jövő nemzedék, mi bűnt követtek el a bűnösök hazájuk ellen ? Amikor tehát a tanszabadságot kívánom, egyben arra kérem a kultuszminister urat, legyen őre annak, hogy az a tanszabadság ne terjedjen odáig, hogy egy színvonalra helyeztessenek a Tisza Istvánok a Kun Bélákkal, a Hollánok a Szamuelykkel. (Élénk helyeslés.) Még egy kijelentése volt Rupert t. képviselőtársamnak, amely énszerintem is igaz abban a formájában, hogy az egyetemi ifjúságnak akkora támogatást kell adni, ha csak lehetséges, az állam részéről, hogy ne kényszerüljön fegyveres szolgálatot tenni, azonban engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy arra is rámutassak, hogy nem tartom olyan lealázónak, hogy a fegyvert ép azok kezébe adták; Akik Rupert t. képviselőtársam felszólalása alapján is —- mert ő mondotta — a kultúrának olyan színvonalán vannak, ami biztosíték arra, hogy avval a fegyverrel nem fognak visszaélni. Amikor Kun Béla Norvégiában és a többi északi államban felfordulást akart csinálni, amikor itt a Nemzetgyűlésen is ismételten elhangozhatik olyan szó, hogy nekünk, keresztény nemzeti érzésű magyaroknak, innen menekülnünk kell, amikor ismét kezdik papjaink gyalázását, (Felkiáltások a közében: Gyalázat!) akkor én, igenis, helyénvalónak tartom, hogy az a fegyver a magyar ifjúságnak, az értelmi és erkölcsi tekintetben kellő színvonalon álló ifjúságnak a kezében legyen. (Helyeslés.) A kultúra és a kard egyet jelent a magyar nemzet történetében. Mi a kultúráért véreztünk, nemcsak a magunk kultúrájáért, hanem a Nyugat kultúrájáért is. A tanuló tanult, de másik kezében kard volt, a földműves egyik kezével az eke szarvát tartotta, másik kezével hadakozott. Én tehát megelégedve látom, hogy a fegyver a magyar ifjúság kezében van. Ez biztosíték azok ellen, akik itt a keresztet még egyszer ledönteni akarják és a háromszínű lobogó fölé ismét a vörös kalózlobogót szeretnék kitűzni. Herrmann t. képviselőtársam nagyon szépen fejtette ki, hogy az ifjúságnak módot kell adni arra, hogy a körülöttünk levő államok nyelvét elsajátítsa. Én is azt mondom, hogy nagyon helyes ez. Mert bármilyen nyelven viszik is bele a nagyvilágb gyvilág kultúrájába a magyar nemzet kultúrájának fényét, nekünk minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy az elszakított részek számára magyarul érző, magyarul gondolkozó, de az ottani népek felvét tudó igazi magyar kulturférfiakat nevelhessünk. (Helyeslés. ) T. Nemzetgyűlés ! Ezek után ón örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az én vármegyém székvárosában a Mecsek alján egy világító reflektor legyen, amely a magyar kultúra fényével, a magyar nemzeti érzés melegével be fogja világítani a népek országutját, meg fogja mutatni a magyar nemzetnek, merre kell járnia, hogy a régi ezeréves Magyarországot ismét feltaállhassuk. (Elénk tetszés.) Örömmel üdvözlöm ugy az igen t. kultuszminister urat, aki e javaslatot megalkotta, mint a pénzügyminister urat, aki anyagilag lehetővé tette, hogy a magyar nemzetnek ez a két igazán értékes kultúrintézménye elhelyeztessék és köszönetet mondok Pécs városának és Baranya vármegyének nevében a Nemzetgyűlés tagjainak is azért az igazi magyar és igazi kulturérzésért, amellyel mindannyian e javaslatot támogatták. A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés.) Elnök: Ki következik szólásra? Szabóky Jenő jegyző : Prőhle Vilmos ! Pröhle Vilmos: T. Nemzetgyűlés ! A tárgyalás alatt levő javaslat nemcsak azt jelenti, hogy Szeged városa és Pécs városa rövidesen magyar egyetemi városok, a magyar magasabb tudományosság gócpontjai lesznek, hanem fájdalom, mindenekelőtt és mindenekfelett azt jelenti, hogy elraboltatott tőlünk a Felföld Pozsony városával, elraboltatott tőlünk Erdély kincses Kolozsvárral együtt, hogv a legdurvább, a legrutabb erőszak a Felföldből és Erdélyből számkivitette a magyar tudóst, a magyar tudományt, hogy ezzel három és félmillió jó magyarba bele fojthassa a magyar érzést, a magyar lelket. A megtagadott igazság, az eltaposott jogok nevében tekintek vissza ötven évvel ezelőtti időkre, amikor a magyar országgyűlésen Irányi Dániel felszólalásában az egész nemes magyar nemzetnek szive és lelke, megtéveszthetetlen igazságérzete szólalt meg, amidőn Irányi Dániel Franciaországnak akkor tervezett megcsonkítása ellen felszólalt és az akkor eltaposott, legyőzött francia nemzetnek homlokára a leglovagiasabb,