Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
518 A Nemzetgyűlés 228, ülése 1921, szolidaritásról van szó, (TJgy van! XJgy van! a jobboldalon) erről kell szónak lenni, az emberiség eszményi nagy egységéről, arról az örök testvériségről, amelyet Isten a Krisztus által itt megalakítani akart. És én egészen bátran merem kimondani a rettenetes ig 8/ ZI Sei got, hogy az örökérvényű erkölcsi erők és eszmények közösségéből tépi ki magát az az egyén, az a nemzet, amely az apokalyptikus kinok és szenvedések idejét csak egy órával is meghosszabbítani engedi. ( XJgy van ! ügy van ! Taps.) Azt mondja a Szentírás : »Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak!« Azt kell mondania a magyar nemzetnek, hogy, aki tudna segiteni a mi hadifoglyaink rettenetes helyzetén és nem segit, ki kell mondanom ország és világ előtt ; bűntársa a tömlöctartóknak. (Ugy van ! XJgy van ! Taps.) Prohászka Ottokár t. képviselőtársam igazán megrázó szavakkal ecsetelte azt a helyzetet, amelyben a mi hadifoglyaink vannak és igazán felemelkedett módon vázolta azt a kötelességet, mely első rendben reánk, második renden pedig az u. n. művelt nemzetekre hárul, és egész nemzetünket lekötelező módon intézte szavait innen a katholikus egyház fejéhez és bizonyára általa a világ összes római katholikusaihoz, hogy lássák meg a mi foglyaink rettenetes helyzetét és szerető szivük, jóságos lelkük sugallatát követve, jöjjenek azoknak segítségére. Én sajnos, igen t. képviselőtársam ékesszólásának részese nem vagyok, (Elénk felkiáltások : Halljuk í Halljuk !) de belekonditom én is az én magyar lelkemnek fájdalmát, panaszát, siró zokogását, esdő kérését a vak éjszakába és mint a Nemzetgyűlés egyik protestáns tagja, innen a Nemzetgyűlés kebeléből a sülyedő hajós végső kétségbeesett jajjongásával fordulok a világ protestáns nagy nemzeteihez, (Élénk helyeslés és taps.) a világ összes protestáns egyházaihoz, egyesületeihez, intézményeihez, alakulataihoz, vezérférfiaihoz, könyörületes asszonyi sziveihez és minden tagjához : mentsétek meg árva lelkünket ! Nem azért, mert azoknak egy része, talán nagy része protestáns, hanem azért, mert ti protestánsok vagytok, a világosságnak, a szabadságnak, az emberi jognak köteles védői. (Taps.) De esdő szóval fordulok a különböző magyar protestáns felekezetekhez, az egyetemes reformált konventhez, az országos zsinathoz, minden hazai protestáns alakuláshoz, egyesüléshez, lelkészhez, tanárhoz, minden protestáns férfihoz :. igyekezzenek megmozdítani minden erőt, amely megmozdítható, elevenítsék fel mindazokat a régi összeköttetéseket, ragadják meg mindazokat az uj szálakat, amelyek bennünket a világ protestánsaival összekapcsolnak és emlékiratokban hivatalos fellépéssel, magánlevelezés, esetleg személyi propaganda utján vigyék bele a világ protestánsainak lelkiismeretébe, kötelességtudásába, irgalomra kész emberi indulataikba fogoly véremk kiszabadításának szent misszióját, nem azért, mert azok egy része, talán nagy része protestáns, hanem azért, mert az mind magyar, (Taps.) évi jvMm hő li-én, csütörtökön. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Nekünk magyaroknak a csontot, a hamvakat is össze kellene szednünk a világ minden táján és haza kellene hoznunk erre a letiport földre, mert még a csontokban is rezisztáló erő van és ha a mai nemzedékét megemészti az egyetnemértés, a pártoskodás, az egymást legyőzni akarás turáni átka, mindvégig hű halottakra hárul a feladat, megvédeni a hűtlen fiak sir ját. A halottakra is szükségünk van, hogyne volna szükségünk az élő hűekre, a mi legdrágább, a mi legbecsesebb véreinkre, akik ott szenvednek nehéz idegenben, hogyne kellene minden emberileg lehetőt megtennünk, hogy ez a még letörlesztetlen magyar adósság leszakadjon a magyar lelkekről. Ne adjon addig a föld izt a magyar kenyérbe, keserű legyen addig minden ajkon a magyar borág méze és riasszon fel minden édes álmot az északi szél, mig az utolsó magyar fogoly szabad magyar nem lesz. Az indítványt elfogadom. (Elénk helyeslés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző: Tarányi Ferenc! Tarányi Ferenc : T, Nemzetgyűlés ! Amikor mai ülésünkön a most elhangzottak után a magyar törvényhozás kő- és márványtermében, a rideg ész otthonában nem az alkotandó törvények paragrafusainak különböző útvesztői, sem a politikai nézeteltérések és véleménykülönbségek kiváltotta szenvedélyek, hanem az emberi belsőnek legnemesebb érzései uralják gondolat világunkat, erkölcsi kötelességnek tartom azt, hogy itt az ország szine előtt sok-sok ezer versztnyire szóló meleg kézszorítást váltsak Asztrakántól Vladivosztokig még ma is nagy Oroszországban levő régi bajtársaimmal, kiváló fölebbvalóimmal, derék huszáraimmal. Azokkal a bajtársaimmal, akikkel 1914 augusztus elseje óta annyi jó- és balszerencsében, Przemysl vára védelmének minden dicsőségében vagy nyomorúságában, a hadifogság válogatott kínzásaiban osztozva, ma is, rangfokozatra való tekintet nélkül, minden rokoni köteléknél erősebben összeforrva érzem magamat. (Élénk helyeslés.) Ismétlem, t. Nemzetgyűlés, erkölcsi kötelességem ez, mert ugy tudom, vannak még közöttük, akik tengetik életüket odakünn s nemcsak a pravoszláv temetők árkában álmodnak a szabad, boldog, nagy magyar hazáért. És épen ez, a szoros együvétartozás érzése kötelez arra is, hogy itt a nagy nyilvánosság előtt megszegjem azt az önmagamnak tett fogadalmat, hogy hazámért és magyarságomért három éven át kiállott fizikai és lelki szenvedéseimet, mint életemnek legbecsesebb kincsét, soha nyilvánosságra hozni, azt soha elbeszélni és ezzel önkénytelenül is profanizálni nem fogom. Hogy kik voltak és minők voltak régi Magyarország régi katonái, ugy az 1914-iki őszi csatákban odaveszett sorkatonaságnak színe-virága, mint a háborúnak kitörésekor nyomban tűzbe vitt öreg népfölkelők, annak illusztrálására méltóztassanak megengedni, t. Nemzetgyűlés, hogy a Huszár Károly igen t. képviselőtársam által bővebben kifejtettek után én is egynéhány — rész-