Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-228
A Nemzetgyűlés 228. ülése 1921 próbálkozott és elkezdte őket két hétig éheztetni. Amikor két hétig éheztek, kivitték őket az udvarra és megkérdezték, akar-e már valaki munkára menni? Egyhangúlag arra szavaztak, hogy : Magyarország ellen muníciót nem gyártunk. Amikor megérkezett Pétervárról egy orosz generális, velejött egy áruló, aki bizonyosan nem volt magyar, de a foglyokhoz magyar tiszti ruhában, magyarul beszélt és azt mondta : »Nézzetek rám, én magyar tiszt voltam,« — biztos, hogy nem volt az — »én mondom nektek, a ti tisztetek, hogy dolgozzatok, mert el fogtok mind pusztulni és el fogtok mind veszni, menjetek be a municiógyárba és mentsétek meg az életeteket.« És az orosz generális jelenlétében a hatszáznegyven magyar hadifogoly, aki négy hétig ruhátlanul volt, akiket két hétig éheztettek, leköpték azt az embert, aki őket erre biztatta (Élénh éljenzés és taps.) és amikor feltették nekik a kérdést szavazásra, hogy elmenjenek-e a gyárba dolgozni, egyhangúlag ellene szavaztak. Ekkor az orosz generális azt mondotta, még egy utolsó próbát téve: »Látom, hogy ti fel vagytok izgatva, meg vagytok szervezkedve« — és egyenkint hivatta be őket a szobájába, egyenkint kezdte őket kapacitálni. Azt mondta, nekik : ne hallgass a többire, csináld meg. És az eredmény: a hatszáznegyven közül egyetlenegy sem került hálóba. (Általános taps.) Ekkor az orosz generális kiment az udvarra, elhozatta az orosz zenekart és ünnepséget rendezett ott, a táborban ennek a hatszáznegyven magyar hadifogolynak részére. Azt mondta nekik: »Innen tőletek egyenesen a cárhoz fogok menni és meg fogom neki mondani, milyenek a magyar katonák ; boldog volnék, / ha Oroszországnak ilyen hű fiai lennének.« És a hatszáznegyven ember közül akkor, amikor az egyik, aki megmenekült, eljött hozzám, már csak huszonheten voltak életben, de egy se tagadta meg hazáját. Van-e ennél szebb hősköltemény ? Lehet-e oly nemzetet és oly országot elpusztiiani, amelynek ilyen fiai vannak, akik Przemysl után. a hadifogságnak rettenetes kínzásai után igy viselkedtek ? ! T. Nemzetgyűlés ! Szeretném, ha az a lelkület, ami ezekben az emberekben lakozott, és ami egyedül mentheti meg Magyarországot, (ügy van! TJgy van!) pártkülönbség nélkül nemcsak ebben a teremben, hanem mindenkit eltoltene és minden kritikus pillanatban mindenki csak azt csinálná, ami a hazának érdeke és azonkívül semmi mást, (Általános taps.) ha ez a szellem töltene el bennünket, és ha elfelejtenénk mindent, ami ebben a pillanatban erre az ezeréves nemzetre mellékes. Mireánk nézve fel van vetve a lét vagy nemlét kérdése, (Ügy van! ügy van!) azért nekünk valamennyiünknek össze kell fogni és földre kell taposni mindent, ami ezt a közös nagy összefogást és közös nagy erőfeszítést, ezt az erkölcsi együttműködést ebben az országban, évt július hó lá-én, csütörtökön. 515 ebben a szellemben lehetetlenné teszi, (ügy van! ügy van!) Mert mik a mi apró-cseprő napi dolgaink ezeknek a hadifogolytáboroknak szenvedéseihez képest ? (Igaz ! ügy van !) Micsodák ehhez, a Szibériában élő százötvenkétszázezer vagy talán négyszázezer magyar jeltelen sirhoz képest a mi napi kérdéseink ? Hát nemzet vagyunk mi, ha ezek a rettenetes próbák, ezek a rettenetes összeomlások még nem tudták velünk megértetni, hogy nekünk ebben a pillanatban ezen a világon egyetlen barátunk sincs ? ! Magyarország egyedül áll és csak a maga belső lelki erejéből, a maga munkájából, a maga összetartásából kaphatja vissza hadifoglyait és kaphatja vissza régi, becsületes, keresztény, magyar lelkét, kaphatja vissza régi lelkinyugalmát, régi, becsületes munkaerejét, társadalmi békéjét és az országnak felvirágzását is. Kérem, hogy ennek a nagy és szent célnak érdekében méltóztassanak kiáltványomat elfogadni, és amikor azt elfogadjuk, ne legyen ez csak üres demonstráció, hanem legyen szent fogadalom arra nézve, hogy ezen hősök iránti kegyeletből magunkba szállva keresni fogjuk azokat az utakat, amelyeket megjelöltem. (Általános, élénh helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Vasadi Balogh György jegyző ". Prohászka Ottokár ! Prohászka Ottokár : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk!) Huszár Károly t. barátomnak ez a kiáltványa nemcsak a mi szivünkből, hanem az egész magyar nemzetnek és azoknak a távol szenvedőknek szivéből tört ki. Köszönjük neki, hogy ünnepet varázsolt közónk, mikor leereszkedni kényszeritette a magyar szenvedésnek gyászát ebbe a terembe, mikor rásegített minket arra, hogy a mi pártvillongásaink, a mi apró-cseprő egyéni érdekeink szűk köréből felemelkedve, felértsük a magyar gondolatot, felértsük azt a nagy feladatot, amelyet nekünk mindnyájunknak teljesítenünk kell. (ügy van! TJgy van!) En ugy látom, hogy ez a nap valamiképen a halottak napja. Halottak napja, mert hisz' a a legtöbben, aki szintén fogoly, rab és szenvedő volt, már nem segíthetünk. De ez nemcsak a halottak napja, hanem ez az élő-halottak napja, akik még szenvednek, akik még nyomorognak s akik a nemzettői, az önérzetes magyar nemzet hatalmas fellépésétől várják szabadulásukat. Vannak szenvedések, mélyen t. Nemzetgyűlés, amelyeket az ember megért, amelyeknek az okát belátja, szenvedések, amelyek, ugy mondom, hogy kikerülhetetlenek. Mert hiszen, ha van háború van sok elesett; ha van háború, van sok rokkant ; ha van egy ilyen világháború, lesz egy generáció és talán több generáció, amely vérszegény s amely melegágya a nyomornak és a halálnak ; ha van háború, 65*
