Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-228

olß A A'' emzeigyüUs 228. üUse 1921. évi Julius hó ll-ên, csütörtökön. van az emberiség faciesén hullafolt, azt mon­danám : seb, amelyből a gyűlölet, a meg nem értés sugárzik. De, mélyen t. Nemzetgyűlés, a mi fátu­munk, a mi rettenetes esélyünk az, hogy nekünk nemcsak elesetteink vannak, nekünk nemcsak rok­kantjaink vannak, nekünk nemcsak vérszegény generációnk van, — hanem foglyaink vannak, akik hősöknek indultak, akik hősökből rabok let­tek, akik rabokból túszok lettek, akik valamiféle érthetetlen, rettenetes pokolba kerültek, termé­szetes, hogy a gyűlölet de egyszersmind ennek a világháborúnak érthetetlen paroxizmusai, ellen­mondásai révén. És a mi fátunmnk még az, hogy amikor segi­teni akarnánk "és akartunk volna, hát ez nem igen sikerült nekünk ; nem sikerült nekünk a vörös uralom alatt, mert hiszen akkor hiába fordultunk a világhoz, az bevágta az orrunk előtt az ajtót ; nem segithettünk rajtuk később a restauráció ide­jében, szegények voltunk. Igaz, hogy valaki azt mondhatná, amint Széchenyi Viktor t. barátom mondta : elő kellene kaparni azt a pénzt véres kör­mökkel, hogy ezeken az embereken segitsünk ! (Ugy van ! Ügy van !) Hiszen megindult Magyarországon valami­képen egy aranyakció. Én is benne voltam ebben az arany-akcióban. Jobb erről az arany-akcióról nem beszélni. Taszler Béla : Elég szomorú ! Prohászka Ottokár : Ez nem volt, kérem, az a nemes arany-akció, amely három milliárd már­kát hozott és tett le a német haza oltárára. Hát ez nem sikerült ! De én nem nagyon okolom a magyar közönséget ; mert hiába, a magyar nem­zet gazdagsága, tőkegazdagsága még nagyon gyenge arra, hogy az ilyen feladatokat teljesíteni képes volna. Tehát ismétlem, mélyen t. Nemzet­gyűlés, nem segítettünk tényleg, nem segithettünk, Most, most van itt az ideje, hogy ezzel a kiáltvány­nyal ez a kézen-lábon megkötött és érzéseiben fellázított Magyarország legalább a hangot találja el. (ügy van ! Ugy van !) Kiáltványt intézzen nemzetekhez, emberekhez, testvérekhez, az em­beri kultúrához : »Emberek, testvérek ! Segítsetek ! Segítsetek ! mert nem mi vesztettük el a világ­háborút, hanem ha ez a fogság tovább tart, akkor voltaképen az egész kultúra veszítette el a hábo­rút ! (Ugy van ! Ugy van !) Az egész emberiség kivetkőződött emberi formájából, emberi érzé­séből. (Ugy van ! Ugy van !) Itt egy nagy köte­lesség hárul az emberiségre, amely kötelességet itt az ideje, hogy teljesítsen !« (Ugy van ! Ugy van !) En meg vagyok győződve arról, hogy az emberiség — általában szólva — nem kerülhet el, nem léphet le, nem térhet ki az ezen kiáltvány által reádiktált felséges kötelességteljesítés elől. Miért ? Azért, mert mikor nagyok a szenvedések, akkor az emberek mégis csak egymásra találnak ; mikor nehéz, szerencsétlen idők terhe borul az emberiségre, akkor valamiképen azok a különbsé­gek, amelyeket történelem, amelyeket nemzeti­ség, amelyeket társadalmi alakulás épit közénk, —> azok lehullanak, azok szétfoszlanak s az ember az emberrel áll szemben. Láttuk azt, ugy-e, hogy volt itt lengyel-kérdés — mert az emberiség nem birta el a lengyel nemzetnek a szenvedését. Volt azután, főleg Angliában és Amerikában, örmény­kérdés, amikor az örményeket mészárolták rettene­tes módon a törökök. Hát, legyen egy magyar fogoly-kérdése az emberiségnek ! (Ugy van ! Ugy van !) Erezze át, hogy ez egy kínzó gondolat ; érezze át, hogy ez az emberi léleknek a kinja ; szabaduljon fel, mert felszabadithatja önmagát ettől a megalázó, szégyenteljes kíntól és gyötre­lemtől ! (Ugy van ! Ugy van !) De meg különben is azt gondolom, hogy ma­napság voltaképen az egész kultúra forradalmi han­gulatban van. Nem értem én csak azt a forradal­mat, amely császárok, királyok, hatalom ellen indul ; én azt a szociális forradalmat értem, amely a jobbat akarja. Mi tele vagyunk vággyal a jobb után, tele vagyunk vággyal a felszabadulás után. A francia forradalomnak kellett még egy Napoleon ; manapság a szociális forradalmaknak nem kellenek Napóleonok. A szociális forradalmaknak kellenek technikusok, akik a szénbányákat becsukják és a vizi erőket és a nap sugarát befogják erő gyanánt a motorokba és mindenféle gépekbe, még a kályhákba is. (Ugy van ! Ugy van !) Napóleonok nekünk nem kellenek, nekünk kellenek szociológusok, akik az emberiséget a kultúrának nem rabjaivá, hanem uraivá avatják ! (Ugy van ! Ugy van !) Nekünk kellenek törvényhozók, akik az embereket hazájuk­hoz fűzik, mert nekik hazát, nekik földet, nekik kertet, niekik édes otthont teremtenek / (Zajos helyeslés és taps.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Egy ilyen világban vezetőpólus a jóság és a szeretet. Az emberiség ezt megérti. Na hát, emberiség, nézz oda Oroszországra ! Vedd ezt a rettenetes, szem­léld ezt a rémséges poklot. Nem dantei poklot, a képzelet világát, hanem ezt a rettenetes, valóságos poklot, a magyar rabok, a magyar foglyok vilá­gát ! És érezd át, hogy ezen okvetlenül épen annak a forradalmi szellemnek kell segítenie, amely a jobb világot, amely a több boldogságot akarja közénk hozni. (Igaz ! ügy van I) De meg azután, ugy-e, rettenetes szégyen­foltja ez a világnak ? (Igaz ! ügy van !) Csakhogy hála Istennek, nem a magyarság szégyenfoltja. Ez a szégyenfolt másutt virul, más arculaton. (Igaz 1 Ugy van !) Nos hát, tegyen róla az emberi­ség, tegyen róla a művelt Nyugat, az a felséges kultúra, (Igaz ! ügy van ! a Ház minden oldalán.) hogy oszlassa el ezt a szégyenpirt, a gyalázatnak ezt a pírját az emberiség arculatáról és hozzon haza annyit, amennyit még hozhat a mi kedves, édes véreink közül saját hazájukba. Amikor én pártom nevében ezt a kiáltványt elfogadom, arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy texJÊSSzjik fel ezt"akiáltványt ö szentsége a pápa 1 elé is. (Általános Jielyeslés.) Tesszük ezt azért, mert nagy tradíciók szálait fűzzük itt, amikor igy cse­lekszünk, azoknak a tradícióknak szálait, amelyek

Next

/
Thumbnails
Contents