Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-225
921, évi július Jió 11-cn, hétfőn. 434 A Nemzet g y illés 225. ülése 1 szerűen felhívom erre a t. minister ur figyelmét és kérem, hogy cselekedjék ezek figyelembevételével. T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt áttérnék arra az akcióra, amelyet ezen 300 millió korona felhasználásával egyidejűleg kellene szerintem megindítani, amellett, hogy a 300 millió koronát lényegtelen csekélységnek tartom, kénytelen vagyok felemlíteni, hogy ez a tervezet el is késett. Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy már márciusban történt kisérlet az építőipar megindítására. Magam is bátor voltam a pénzügyminister és a kereskedelemügyi minister uraknál lépéseket tenni. A kereskedelemügyi minister ur szives is volt április 5-én egy úgynevezett építőipari ankétot kérésemre összehívni, azonban azóta teljes csend uralkodik e téren és az erre vonatkozó tárgyalások elposványosodtak. Kénytelen vagyok rámutatn hogy ugyané tárgyban már márciusban nagyobb interpellációt terjesztettem az összkormány elé. Akkor is szükségesnek tartottam a termelési munka, a közmunkák azonnali megindítását. Sok más beavatkozás után végre ma, jóformán nyár utóján, jutunk abba a helyzetbe, hogy tudomásul vehetjük, hogy a kormány 300 millió koronát áldoz ennek a fontos iparágnak a megindítására. Feltétlenül biztos, hogy ezt már márciusban meg lehetett volna tenni, hiszen semmiféle pénzügyi akadálya nem lehetett annak, hogy erre a célra 300 millió korona márciusban vagy áprilisban kiutaltassék, és ki kell jelentenem egészen nyersen, azt is, hogy amennyiben ez a kérdés már márciusban megoldást nyert volna, sokkal előbbre volnánk ebben a tekintetben, a munkanélküliség ennyire élnem terjedt volna, eszerint ez az egész országnak csak hasznára vált volna. - Amikor arról az akcióról beszélek, amely feltétlenül szükséges a magánvállalkozás fellendítésére, és ezzel az építőipar munkájának megkezdésére és biztosítására, kijelentem azt, hogy itt két főkérdés vár megoldásra. Az egyik kérdés az, amely foglalkoztatja a magánvállalkozás tőkéjét, amely érdekelve van a magán építkezés terén. A második kérdés az, amelynek megoldásával lehetővé tesszük kis családiházszerü építkezések megindítását. Itt belekapcsolódva az előttem felszólaló Nagy Pál t. képviselőtársam beszédébe, ezen nagy akcióba be kívánnám vonni a földbirtokreform keretén belül kontemplált házhelyek, illetve házépítkezések kérdését is, hiszen ez az építkezés is a kereskedelemügyi minister ur resszortjába tartozik. E kérdések megoldása nem könnyű és nem egyszerű, sőt egyenesen ki kell jelentenem : nehéz. Annak ellenére azonban, hogy ma egy gazdasági átmenetben vagyunk, általános gazdasági depreszszióban és pedig ebben mint legyőzött ország szerepelünk, a kérdés mégis megoldható és meg is kell oldani. Meg kell oldani azért, mert ezen iparág az, amely az ország rekonstruálásának munkájához feltétlenül szükséges. Meg kell oldani azért is, nehogy ez a 300 millió, amit a kormány e célra átadott, homokba legyen dugva és elvesszen, mert ki kell jelentenem, hogy amennyiben ez az összeg csak beépítésre fordittatik minden más akció nélkül, ez épen annyi, mintha semmi sem történt volna. Szükségesnek tartom olyan közérdekű intézet létesítését, amely a nagy magántőkével altruisztikus módon ezen kérdéseket meg tudja oldani, annyival is inkább, mert tisztán csak állami tőkét e célra fordítani lehetetlen. Az állam ma nem engedheti meg magának azt, hogy nagyobb tőkével az építőiparban vagy bármilyen más téren beruházásokat eszközöljön akkor, amikor az építkezés fellendítése tulaj donképen, a magántőke feladata. Azt is tudom, hogy az országban ma vannak igenis, heverő tőkék, olyan heverő tőkék, amelyeket az építőipar szolgálatába lehet állítani, ha az állam is bizonyos áldozatokat hoz s igy az iparból a magántőke, habár csekély hasznot húzhat is. Én amikor ezen törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm és elfogadom, követ élményszerűen fel kell hogy állítsam azt, hogy, amikor ez a háromszáz millió itt felhasználtatik, azon akció is, amely az egész iparnak felemelését, megindítását és folytonosságát biztosítja, felkaroltassék. Evvel elérjük a munkanélküliség enyhítését is, de eltekintve ettől, ezen iparág fellendítésére annál inkább szükségünk van, mert ez elengedhetetlenül szükséges az ország rekonstrukciójához. A törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Ki következik szólásra ? Gerencsér István jegyző : Oláh Dániel ! Oláh Dániel : T. Nemzetgyűlés ! A vita anyaga már annyira kimerült, hogy csak rövid pár percre óhajtom igénybe venni a t. Ház szives figyelmét. Mindazokat a dolgokat, amelyeket Szabó József barátom a munkáskérdésben elmondott, a keresztényszocialista párt szempontjából, szórói-szóra magamévá teszem és örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot mint olyant, amelynek a célja az, hogy példát mutasson és a kisiparosokat és munkanélkülieket munkához juttassa. Nagyon örülök, hogy a kisiparosok érdekében a kereskedelmi minister ur kijelentette, hogy az ő figyelmét nem kell külön felhívni a kisiparosokra, neki azokra nagy gondja van. örülök annak, hogy ezt teszi itt a mai időkben, amikor a kisiparosok tényleg munka nélkül állnak olyannyira, hogy már-már a tönk szélén vannak, sőt nagyon sokan közülök iparengedélyüket is visszaadják azért, hogy még azt a kis adót, amellyel sújtva vannak, sem bírják fizetni, m Másodsorban örülök ennek a törvényjavaslatnak azért, mert ez is előbbre visz bennünket szociális téren, ha bármily kis lépéssel is és példát fog statuálni a magánvállalkozásnak, mert végre is mindent az államtól várnunk nem lehet. A legnagyobb baja az utolsó időknek épen az volt, — különösen annak az időszaknak, amely ezt az országot boldoggá akarta tenni — hogy elhitették az emberek nagy részével, hogy egyáltalában
