Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-225

426 A Nemzetgyűlés 225. ülése 19, amikor megkezdődik a 300 millió koronának e célra való befektetése, máris tegyen lépéseket és jöjjön oly irányú javaslatokkal, hogy erre a célra további összegeket folyósíthasson, annál is inkább, mert ez a befektetés nagyon jó befektetés. Ez a tőkebefektetés nagyon fog kamatozni a nemzetnek és nagy hasznára lesz a konszolidációnak, a gazdasági fellendülésünknek. Ezért arra kérem a pénzügyminister urat, hogy ezen a téren ne takarékoskodjék, illetőleg, ha takarékoskodik, ugy tegye ezt, hogy nagyon bőkezű legyen, mert ezen a téren a bőkezűség jelent takarékoskodást. Két szempontból kivánom a törvényjavaslatot bírálat alá venni, mert azt két szempontból tartom nagy jelentőségűnek : az egyik a munkanélküliség kérdése, a másik a lakáskérdés. Akárhogy vesszük azokat a statisztikai adatokat, amelyeket itt a kereskedelemügyi minister ur, később pedig a ministerelnök ur a Ház elé terjesztett, akárhogy vesszük, hogy azok helyesek-e vagy nem helyesek, egy bizonyos, hogy a munkanélküliség minden körülmények között katasztrofális; katasztrofális, ha nem a tömegre, ha nem az egyetemességre, ha nem a nemzetre, de arra az egyénre, aki legjobb akarat mellett sem tud munkához jutni és exisztenciájában teszi katasztrofálissá azt a családot, amelynek családfője kénytelen munka, kereset, kenyér nélkül tengetni életét. Épen azért a munkanélküliség kérdését ennek a kormánynak és a Nemzetgyűlésnek minden erejével, minden áldozatkészségével meg kell oldani. Nem azért kell megoldani a munkanélküliség kérdését, — amint azt itt egyes képviselőtársaim a múltkoriban felvetették — mert veszedelmet hord magában; nem azért kell megoldani a munkanélküliség kérdését szerintem, mert ez fenyegető magatartást tanusit az állam rendjével szemben ; nem azért kell megoldani, mert a munkanélküliség magában hordja a kommunizmus csiráját, — hanem azért, mert szociális érzésünk, mert a munkások iránti szeretetünk ezt diktálja, mert az okos szociálpolitikai törvény azt irja elő, hogy a munkanélküliség kérdését igenis minden erővel oldjuk meg. A munkásokat elszoktatták a munkától és ehhez nagyban hozzájárult az állam is akkor, amikor a munka padjairól elszólította a munkaerőket, harctérre küldte ki, katonának sorozta be és hozzászoktatta őket az improduktiv munkához, sok esetben a tétlenséghez, a semmittevéshez. Ha az akkori kormány, az állam ezt megtette, akkor szerintem az államnak kötelessége ma a munkásokat visszavezetni a munka padjaihoz, visszavinni a műhelyekbe és kötelessége a munkásság részére munkaalkalmakat biztosítani. Egyetértek a kereskedelemügyi minister úrral abban, hogy nem a kormánynak feladata házak építése, hanem ez a magánvállalkozásnak, a magántőkének feladata. így van ez rendes 21, évi július hő 11-én, hétfőn. körülmények között ; így van ez rendezett viszonyok mellett, de nem igy van ma, amikor rendkívüli időket élünk. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökkel kell minden kérdést megoldani, ha a rendes eszközök nem kielégítők. Epen ezért a kormánynak szerintem a mai időkben kötelessége is a házak építése, az ipar fellendítése és — amint az imént mondottam — a munkások részére a munkaalkalom biztosítása. Szerintem senkinek sincs joga munka nélkül élni, de épen azért, mert nincs joga senkinek munka nélkül élni, mindenkinek joga van munkához, mindenkinek joga van ahhoz, hogy dolgozzék, hogy munkájával, szaktudásával mindennapi kenyerét megkereshesse. A munkásság között általános az a felfogás, hogy nem kell munkanélküli segély. A munkásság komoly része lemondott arról, hogy segélyekkel tengesse életét; lemondott arról, hogy adományokból élősködjék. A komoly munkásság, vagy jobban mondva a munkásság komoly része — és mondhatom, talán 80—90%-a gondolkozik igy — nem akar munkanélküli segélyt, hanem munkaalkalmat akar magának szerezni. Azt mondották itt képviselőtársaim egybehangzólag: Vissza a falura! Helyes, okos ez a jelszó, okos ez a felfogás, hogy vissza a falura, mert tény az, hogy a háború alatt nagyon sokan jöttek fel Budapestre ; a háborús ipar, a háborús konjunktúra sok embert hozott ide, akikből ma iparosok lettek, ele nem tényleg^képzett iparosok, azonban itt élik életüket. En is osztom azt a felfogást, hogy vissza a falura. De nem elég kimondani a jelszót, hogy vissza a falura, hanem módot kell adni az embereknek arra, hogy ott munkát találjanak, hogy ott foglalkoztatásuk legyen. Már pedig én hallottam és ismerek jelentéseket, hogy falun, vidéken is nagy a munkanélküliség. (Ugy van! bal felöl) Hallottam ezrekről, akik aratás nélkül vannak, hallottam ezrével kubikosmunkásokról, földmunkásokról, akik nem tudnak munkához jutni. Már most hiába biztatom én azt az ipari munkást, hogy tessék kimenni falura, amikor falun épugy fogja tengetni életét, épugy fog nyomorogni, amint nyomorogna itt a fővárosban. Össze kell tehát egyeztetni a kettőt, a jelszót a gyakorlati életre kell vezetni, és ha kivisszük a falura a munkást, adjunk módot arra, hogy őt ott is foglalkoztassák, adjunk módot arra, hogy részére ott is biztosittassék munkaalkalom, biztosíttassák a,megélhetése. En azt hiszem, hogy ezt a gondolatot, tehát a munkábavezetést, a munkaalkalmak biztosítását, a munkás részére munka szerzését, célozza elsősorban ez a törvényjavaslat. Epen ezért szerintem a kormánynak kötelessége és a Nemzetgyűlésnek kell hogy gondja legyen arra, hogy tényleg ennek a célnak szolgálatába állittassék ez a törvény, vagyis, hogy a kislakások építéséből, ennek a nagy áldozatnak meghozatalából a munkásságnak tényleg legyen