Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-224

418 A Nemzetgyűlés 224. ülése 1921. évi július kó 8-án, pénteken. tehát aránylag jó helyzetben levő diákokról, akik kapnak ugyan ebédet és vacsorát, de reggelit. nem kapnak és hogy az ebédjük és vacsorájuk s az ott tartózkodásuk költségeit fedezzék, kénytelenek a napnak nagy részét leckeadással ós mellékfoglalkozásokkal eltölteni és saját tanulmányaikra csak az éjjeli időt fordíthatják: kérdezem magamtól, hogy fizikailag és ennek folytán szellemileg is milyen sors vár egy olyan fiatalságra, amely azokban az években, amikor leginkább szüksége van az erőgyűjtésre, megfeszített munka mellett ugy táplálkozást mint nyugalom tekintetében nélkülözi a legszükségesebbeket. En tehát az igen t. népjóléti minister ur által elénk tárt általános szociálpolitikai képet, szociálpolitikai feladatainknak azt a felsorolását és áttekintését, melyet ő élénkbe tett, szeretném kiegészíteni azzal és az igen t. kormány figyelmét rá szeretném irányítani arra a fejezetre, hogy a szociálpolitikai feladatoknak azon organikus felfogásába, melyet örömmel hallottam a t. kultuszminister ur részéről, ezt is, mint a feladatoknak egyik leglényegesebb ágát bekapcsolni méltóztassék. (Helyeslés.) De interpellációmnak nem ez a konkrét tárgya. Interpellációmnak konkrét tárgya kettő. Az egyik a fenyegető, már részben létező és mindinkább fenyegető munkanélküliségnek kérdése, a másik pedig vonatkozik a munkásproblémákkal foglalkozó washingtoni egyezménynek becikkelyezésére, illetőleg az azzal való foglalkozásra. Interpellációmnak első részére alkalmi okot szolgáltatott az a mozgalom, amely a vas- és fémmunkások körében kezdődött és amely ahhoz az értekezlethez vezetett, amely a ministerelnök urnái tartatott s amelynek lefolyásáról nagyjában a lapok utján értesültünk. A munkanélküliséget és annak mérvét illetőleg ma az igen t. kereskedelemügyi minister úrtól hallottunk igen érdekes fejtegetéseket. A számadatok, amelyeket ő előhozott, nem egyeztek egészen azokkal a számadatokkal, amelyek a munkásszervezetek hivatalos kimutatásaiban szerepelnek. Én ezekkel az eltérésekkel nem kívánok foglalkozni, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy akár az egyik, akár a másik irányban megállapíthassam, hogy melyik oldalon van a helyesebb információ, de ez utóvégre is részletkérdés ; ez azon a tényen, hogy a munkanélküliség veszedelmes arányokban fellépő jelenség, semmit sem változtat. (Ugy van! Ugy van!) Hozzáteszem, hogy ez nem elszigetelt jelensége Magyarországnak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ez általános világjelenség, világbetegség, amely — merem állítani — más országokban talán még nagyobb és még ijesztőbb mértékben lép fel, mint nálunk; elsősorban Angolországban, a britt királyságban, ahol a munkanélküliek száma a milliókat túlhaladja és ahol ez rendkívül komoly, az államférfiaknak egész éberségét igénybe vevő jelenség. Ennek a jelenségnek okait nem nehéz feltalálni. Ennek a jelenségnek oka egyszerűen a világ gazdasági organizmusának a legteljesebb — hogy ugy mondjam — lezüllése, amely a háború folytán beállott és amelyből való kibontakozást véghetetlenül megnehezítették a békeszerződésnek azok a megállapításai, amelyek nemcsak az igazság elveibe, hanem a gazdasági célszerűség, a gazdasági organikus elhatárolásoknak törvényébe is oly módon ütköztek bele, hogy talán ezen a réven remélhetjük a kibontakozást és azok revíziójának napirendre tűzését is, mert mindazok az államok, de különösen azok a nyugati államok, amelyeknek magasan fejlett ipari produkciója van és amelyek ezen ipari produkciójuk számára elhelyezést keresnek, napról-napra jobban érzik azt a bajt, amelyet elhibázott békepolitikájuk által maguk is — nem mondom, hogy okoztak, de — fokoztak. (Igaz! Ugy van!) Hiszen ennek a jelenségnek egyik olyan része, amellyel egyhamar nem fog lehetni végezni, az, hogy az óriási Oroszbirodalom az ő óriási produktiv képességével és óriási fogyasztási képességével — hogy ugy mondjam — a világgazdaságból mintegy ki van rekesztve, kiesett ; sem mint producens a világnak élelmiszerekkel való ellátása tekintetében nem számit, sem pedig mint fogyasztó nem számit. Látnivaló, hogy még a szovjetkormányokkal is kétségbeesetten keresik a nyugati hatalmak a gazdasági összeköttetéseket, mert nem tudják nélkülözni azt a piacot, amelyet az Oroszbirodalom nekik nyújtott. Annál nagyobb baj és annál nagyobb hiba, hogy mikor ez a nagy termelő és nagy fogyasztó terület ideig-óráig ugy is kiesett a világgazdaságból, még azokat is megnyomorítják még pedig ugy, mint termelőket és, ugy mint fogyasztókat, akik megmaradnának. Es merem állítani, gazdasági szempontból sincs talán egyetlen-egy állam sem Európának, amelyet a béke oly halálosan érintett, mint épen Magyarországot. (Ugy van ! Ugy van !) Magyarországnak szép, gazdasági autarchiára praedestinált területét szétbontották nemcsak nemzetiségi szempontból egészen igazságtalanul és a hirdetett nemzetiségi elvvel egyenesen ellentétben, (Ugy van! JJgy van!) hanem szétbontották gazdaságilag is. A fogyasztókat elválasztották a producensektől, különösen az ipari termelést illetőleg ; azokat az iparágakat, amelyek nekünk megmaradtak, — elsősorban a fém- és vasipart, amelynek 80%-át megtartottuk, — megfosztották vagy elválasztották nyersanyagaiktól, (Ugy van ! Ugy van!) úgyhogy részben — mert ha igazságosak akarunk lenni, méltányolnunk kell az iparnak és az ipari vállalkozásnak is nehéz helyzetét — ebből is származik a munkaredukció. De még malmainkat is elválasztották attól a bánáti termelő területtől, amely a budapesti malmok őrleményének 50°/o-át szolgáltatta. S ha már a Bánátról beszélek, az a Bánát, amely a világgazdaságnak évenként átlag négy