Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-224
'104 A Nemzetgyűlés 224. illése 1921. évi július hő 8-án, pénteken. s ez a prémium olcsóbbá is tenné neki azt a házat, amelyet a házhelyre felépítene. T. Nemzetgyűlés! Azzal a kéréssel fejezem Jelszavaimat, û °gy a Nemzetgyűlés vegye magának azt a fáradságot, hogy a szakkörökkel megbeszélt előterjesztett indítványomat mielőbb tárgyalja le és juttassa a kormányt abba a helyzetbe, hogy az első csekélyke lépés után, amelyet ezzel a törvényjavaslattal az építőipar megindítása érdekében tett, tovább haladhasson ezen az utón és az épitőmunkával főként a szociális nyomoron enyhíthessen. Mert Magyarországot a közel jövőben csak egy veszély fenyegeti s ez : a további munkanélküliség, a szociális nyomor arányainak nagyobbodása, amely végső eredményében megint csak forradalmi állapotokra vezethet. Még egyszer üdvözlöm a kereskedelemügyi minister urat a törvényjavaslat benyújtása alkalmából és kérem őt, hogy ő is pártolja a kérésemet. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az igen t. képviselő ur a javaslat ellen iratkozott fel. Orbók Attila: Tévedésből iratkoztam fel ellene ! Elnök : Arra kérem az igen t. képviselő urat, s általában a Nemzetgyűlés tagjait, méltóztassanak ebben a tekintetben a házszabályokhoz alkalmazkodni, amelyek világosan megmondják, hogy a mellette és ellene szólalok váltakozva hivassanak fel. Már most, ha valamely képviselő, aki a javaslat mellett szólal fel, az ellene felszólalók csoportjába íratja fel magát, ezzel nemcsak a szónokok sorrendjének a házszabály szerinti igazságos beosztását akadályozza meg, de megröviditia mellette felszólalóknak, végül pedig, ami szintén nem kicsinylendő szempont, a valójában a javaslat ellen felszólaló ellenzéknek jogát is. Ezért tisztelettel kérem, méltóztassanak a jövőben ehhez alkalmazkodni. (Élénk helyeslés.) Orbók Attila: T. Nemzetgyűlés! Egész jóhiszeműen iratkoztam fel ellene, mert hiszen az kizárt dolog, hogy én, mint kormánypárti képviselő, a kormány törvényjavaslata ellen beszéljek. Ámig itt ülök ezekben a padokban, addig csak mellette beszélhetek. (Mozgás.) Ugron Gábor: Ez csak rendes szokás! Karafiáth Jenő: Sokszor előfordult, hogy kormánypárti ellene beszélt. Elnök : Ki a következő szónok ? Héjj Imre jegyző: Czettler Jenő! Czettler Jenő : T. Nemzetgyűlés ! Az előadó ur tegnap a tőle megszokott alapossággal vázolta a lakáskérdés jelentőségét, s az a magaslat, amelyre ő a lakáskérdést, mint a családi tűzhely kérdését felemelte kulturális, gazdasági, szociális, sőt etikai szempontból, mentesítenek bennünket az alól, hogy a lakáskérdésnek elméleti részét itt fejtegessük. Frühwirth igen t. képviselőtársam szintén mély tanulmányra valló beszédében gazdag statisztikai anyagot, a külföldi anyagot is elénk tárta és mint a szociális bajoknak hivatott orvosa megállapította nemcsak a diagnózist, hanem a gyógyítás módszerét is, amely nem más, mint a magántőke bevonása, illetőleg mindazon előnyöknek biztosítása, amelyekkel a magántőkét fel tudjuk bátorítani a lakásínség megszüntetésére. Más oldalról rámutatott a bajnak arra a részére is, amelyet eddig a Nemzetgyűlés — sajnos — olyan kevésbe vett, t. i. arra, hogy az agrárszociális kérdés, kivéve a földbirtokreformot, itt nem tárgyaltatott és javaslatokkal nem érintetett. Pedig az előadó ur az előadói székből hivatkozott Darányi Ignác nagy tradícióira, az 1907. évi XL VI. tc.-re, amely 32,000 földmunkást juttatott családi házhoz, és azt, aki Darányi székébe ül, ezek a tradíciók kötelezik. (Helyeslés balfelöl.) Én nem megyek oly messzire, mint az igen tisztelt képviselőtársam. En nem a jelenlegi földmivelésügyi minister ur személyében látom akadályát annak, hogy ezek a tradíciók nem érvényesültek. Én másban látom az akadályt, t. i. az államnak szomorú pénzügyi helyzetében. (Igaz! Ugy van!) De épen ez a javaslat, melyért örömmel üdvözlöm a kereskedelemügyi minister urat, nyújt reménységet arra, hogy bármilyen szomorú helyzetben legyünk is, a magyar állam, mint szerető édesanya, a legszegényebb, legnyomorultabb, legedzettebb fiait, polgárait is fel fogja karolni. Különösen az tölt el örömmel, hogy az a háromszázmillió, amelyet én sem tartok elégségesnek a kérdés megoldására, egy része lesz a vagyonváltságnak, mert ez elvi jelentőségű dolog ; azt jelenti, hogy nemcsak a termelési tőkétől vonjuk el ezt a pénzt, hogy adósságot törlesszünk vele, hanem a vagyonváltságot egyszersmind a nemzeti termelés megindítására is fogjuk fordítani, legalább kis részben. Ez az igazi jelentősége ennek a javaslatnak. (Ugy van ! a középen.) Nemcsak szükségmunkát akarok én látni az állami kislakások építésében abban az irányban, hogy a munknálküli építőipari munkásokat és a rokonszakmákat fölsegélyezzük, hanem folytatását is a magyar állam azon akcióinak, amelyeket Darányi Ingác és Kossuth Ferenc is, akiknek nevét hirdetik a kispesti munkásházak, megindított volt, ezenkívül pedig kibontakozási utat a háború nyomoruságaiból. Mert a háború pusztítása, legyen az győztes, vagy vesztes, a lakáskérdésben csúcsosodik ki és mutatja meg, hogy milyen rombolást vitt véghez. Nagyon kevesen tudják, de szükségesnek tartom elmondani, mindenki vésse emlékezetébe, hogy az 1871-iki diadalmas német háború után olyan forradalom volt Berlinben a lakásínség miatt, amelyet alig bírtak katonasággal elnyomni. Hát ha egy győztes, dicsősége teljében lévő nemzetnél ilyen hatást vált ki a háború, mit mondjunk mi szegény, agyonvert, legyőzött ország, amelynek építőanyagát elvették a szomszédok,
