Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-224
A Nemzetgyűlés 224. ülése 192 Következik a trianoni békeszerződés következtében elbocsátandó hivatásos katonai havidíjasok és hivatásos altisztek átmeneti ellátásáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, méltóztassék felolvasni a törvényjavaslatot. Forgács Miklós jegyző" (olvassa a törvényjavaslatot). Elnök : Kivan valaki hozzászólni? (Nem!) Ha senki sem kivan hozzászólni, a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadottnak jelentem ki. Kihirdetés végett elő fog terjesztetni. Következik napirend szerint az állami kislakások épitéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Rupert Rezső ! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: Következik? Forgács Miklós Jegyző: Orbók Attila! Cserti József: Én következem! Orbók Attila : Tévedés ! T. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat alkalmából üdvözlöm a kereskedelemügyi minister urat, mert a Nemzetgyűlés szociális munkálkodásának terén nagyon örvendetes jelenség, hogy végre a kormány is észrevette, (Halljuk! Halljuk! a szelsöbáloldalon.) hogy az építkezési munkálatokat meg keli kezdeni, mert az épitkezési munkálatok megkezdésével rengeteg szociális nyomort orvosiunk, s ezáltal a bolsevista veszély ellen való nagy küzdelmünket sokkai jobban szolgálhatjuk, mint a közszabadságok megszorításával vagy bűnfenyitő eljárásokkal és drákói szigorral, (ügy van ! balfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarom részletezni azt a rettenetes anyagi és erkölcsi kárt, amelyet az épitkezések elhanyagolása, az építőiparban beállott teljes pangás okoz, annál kevésbé van szükség erre, mert Frühwirth Mátyás t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában igen beszédes számokkai varázsolta elénk azt a szörnyű képet, amelyet a lakásínség okoz. Az ő adatai is meggyőzhettek bennünket arról, hogy ameddig a lakásínségben nem változhathatunk, addig nem beszélhetünk arról, hogy mi komoly fajvédelmi politikát folytatunk. T. Nemzetgyűlés ! Én voltam az első ebben a Nemzetgyűlésben, aki az épitkezések megkezdését indítványoztam és ezt az indítványomat beterjesztvén azt meg is indokoltam. Épen azért nem akarok most hosszasabban kitérni mindazokra a teendőkre, amelyeket rövidesen véghez kellene vinni, hogy az épitkezések meginduljanak. Mostani rövid felszólalásomban csak arra szorítkozom, hogy felemlítsek néhány olyan szükséges állami intézkedést, amely az építkezés megindulását rövidesen biztosítaná. T. Nemzetgyűlés! A helyzet az, hogy a kormány akkor, amikor 300 milliót ad az épitkezések megindítására, tulajdonképen csak buzNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — XI. KÖTET. . évi július hó 8-án, pénteken. 4Ö1 ditó példát mutat, mert ez az összeg csak egy csöpp a tengerben. De az államnak nem is lehet feladata, hogy azt, ami a magántőke kötelessége volna, ő végezze el; sőt nem is volna szabad, hogy súlyos milliárdokat dobjon most oda, mert ez egyáltalában nem állami feladat, hanem az állam feladata az, hogy olyan intézkedéseket tegyen, olyan törvényeket, olyan rendelkezéseket hozzon, amelyek valamely gazdasági ág fejlődése előtt álló akadályokat elhárítanak. (ügy van! Balfelöl.) Én tehát nem keveslem a 300 millió koronát, mintahogy a sajtóban és a közvéleményben általában hangoztatják, hogy ez kevés, ez semmi. . . Usetty Ferenc : Senki sem mondja ! Orbók Attila : , . . és hogy ez a pénzügyministerium és a kereskedelemügyi kormány szűkmarkúságára vall ; én ezt teljesen elegendőnek tartom arra, hogy az állam azokat a kisebb tisztviselő-családokat, amelyeknek természetbeni javadalmazását képezi a lakás, ezekkel a kislakásokkal elégítse ki és ezáltal részben felszabadítsa a forgalmon kivül helyezett vagonokat, amelyeket ma a menekült osaiádok foglalnak el. Az állami pénzsegélynél sokkal fontosabb, mint ahogy annak idején indítványommal kapcsolatban egy meglehetős hosszú és alapos beszédben, mert a szakköröknek visszhangjaként szólaltam fel, meg is indokoltam, fontosabb az, hogy az állam az akadályokat elhárítsa és kedvezményeket nyújtson, hogy az épitkezések meginduljanak. A legszükségesebb, legfontosabb az lenne, hogy törvényhozási utón biztosítsuk az uj épitkezések teljes adómentességét, de nemcsak adómentességét, hanem vagyonváltságmentességét is. Hogy miért kívánnám a vagyonváltságmentességét, azt majd később fogom kifejteni. Nem elég azonban az uj épitkezések megindítására az adó- és vagyonváltság kedvezménye, mert ha meg is adjuk az adó- ós vagyonváltságkedvezményt, akkor is csak a legnagyobb tőkék fognak abba a merész vállalkozásba fogni, hogy építkezzenek, mert aki legelőször építkezik, az a legrettenetesebb áron fog építkezni. Hiszen aki az építkezés megindulásával legelőször fog hozzá ennek a gazdasági ágnak műveléséhez, annak az összes nyersanyagokat még óriási áron kell beszereznie és óriási munkabéreket kell fizetnie. A fejlődés későbbi folyamán lesz az építkezés olcsóbb. De nekünk minden áldozatot meg,kell hoznunk, hogy megindítsuk az építkezést. Épen erre jó ez a 300 millió korona, amit a kereskedelemügyi kormány az építkezésekre szánt. Az épitkezések megkezdése előtt azonban nagyon fontosnak tartanám, hogy az épitőmunkásokat munkához, még pedig tatarozási munkához juttathassuk. Erre vonatkozólag volna egy ideám, amellyel, ha a pénzügyminister ur és a kereskedelemügyi kormány azt magáévá teszi, az építőipart és az épitőmunkásságot, azt hiszem, hamarosan munkához juttatjuk. Arra gondoltam, t. 51