Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-223

A Nemzetgyűlés 223. ülése 1921, évi július hó 7-én, csütörtökön. 389 sen háttérbe szorulnak olyanok is, akiket nekünk különös,megkülönböztetett kedvezőbb elbánásban kellene részesítenünk. Ertem ez alatt a megszállott területekről idemenekült katonatiszteket, akiket most egymásután nem tényleges viszonyba küld a haderő és polgári pályára terel, holott nekik egyrészt nehezen nyilik itt kereseti alkalom, másrészt ami kereseti alkalom már nyilt volna, azt mások előlük elhalászták. Kötelességemnek tartom, hogy felolvassam egy ilyen menekült katonatisztnek hozzám intézett levelét. A megszállott területről való tartalékos tisztek leszereléséről van szó. Ez még egy régebbi levél, márciusról kelt. ""Azt mondja a levél (olvassa -.) »Eddigi rendelkezések szerint április 15-én leszerelnek bennünket és kitesznek az utcára. Körletenként össze vagyunk már gyűjtve, majdnem minden városban, beosztást nem adnak, hanem mint újoncokat közönséges bakamódra sorban képeznek ki, hogy — amint az aktiv urak mondják — jó emlékekkel távozzunk katonáéktóL A bánásmódhoz különben már hozzá vagyunk szokva. A tények beszélnek már eleget. A kormány igért számunkra elhelyezést, de csak papíron tette meg, sőt jött is már egy ajánlat tőle, hogy menjünk jegyző-gyakornoknak ebédért, vacsoráért, 150 korona havifizetésért. Hogy közülünk kétharmadrész nős, állását vesztett, 30 éven felüli férfi, az nem baj. Higyje el, képviselő ur, mi nem félünk a munkától, szívesen vállaljuk, de segítsen bennünket a kormány, ne írnoki- és hasonló hivatalokba, hanem olyan pályára, amely nem a tisztviselői nyomort segiti elő, de tisztességes megélhetést nyújtó. Adjon a minister ur trafikjogokat, italmérést, magánvállalkozást, állami megbízást, állami szállításokat és mezőgazdasági helyeket. Ke csak szavakban lássuk a keresztény elvek emlegetését, hanem gyakorlatban is, stb. Mi, akik már 7 éve állunk fegyverben és végigcsináltuk a háborút, véreztünk, szenvedtünk oláh, cseh, szerb megszállást átkinlódtuk, megérdemeljük, hogy a haza legalább, ha nem is jóléthez, de egy verejtékes darab kenyérhez juttasson bennünket és családjainkat. A nemzetgyűlés, ugy látszik, rólunk nem is vesz tudomást, mintha nem is lennénk, stb.« Ez az elkeseredett hang mutatja, hogy azok a megszállt területről idemenekült katonatisztek milyen sorsnak néznek elébe. Az azokról való gondoskodást tehát most a leszerelés kapcsán melegen ajánlom az igen t. honvédelmi minister ur figyelmébe. De hasonlóképen figyelmébe ajánlom azoknak a tiszteknek sorsát is, akik tartalékosok voltak, a tartalékosállományból időlegesen léptek be a nemzeti hadseregbe, ott kiváló szolgálatokat teljesítettek, és most a létszámcsökkentés folytán szintén elbocsáttatnak. Ezeknek a tartalékos tiszteknek számára a törvényjavaslat semminemű ellátást nem biztosit, tehát gondoskodunk megint a ténylegesekről, de nem gondoskodunk a nem hivatásos katonákról, a tartalékosokról. Ebből kifolyólag ezeknek sorsát szintén melegen ajánlom az igen t. honvédelmi minister ur figyelmébe. Általában a kiválogatásnál azt kérem, hogy ha egyenlő viszonyok állanak fenn két tiszt között és választani kell, hogy ki maradjon és ki menjen, méltóztassék annak az elvnek érvényt szerezni, hogy à fiatalabbak menjenek más pályára és az öregebbek maradjanak vissza katonáéknál. Én általában helytelennek tartottam azt a kormányzati politikát, amely az idősebb, meglett tiszteket kergette a nyugállományba és a fiatalabb tiszteket tartotta meg. Én homlokegyenest ellenkezőleg csináltam volna felelős helyen, mert bármennyire magamra vontam is ilyen felszólalásaim miatt a fiatal tisztek haragját, ma is azt állítom, hogy igenis a hadnagyokat és a főhadnagyokat kellett volna más pályára terelni, és az idősebb katonatiszteket kellett volna a tényleges állományban megtartani. Ebben az irányban a tisztek elhelyezésére vonatkozólag én a Nemzetgyűlésen már több javaslatot tettem. Legutóbb a Nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta egy határozati javaslatomat, amelyben a Nemzetgyűlés kimondta azt, hogy minden állás, minden munkaalkalom odaítélésénél elsősorban és főképen azokat részesítse a kormány előnyben, akik a háborúban hadiszolgálatot teljesitetettek, a hadiszolgálatot teljesítők közül ismét elsősorban azokat, akik frontszolgálatot teljesítettek, a frontszolgálatot teljesítők közül ismét elsősorban azokat, akik a hadjárat közben testi épségüket elveszítették, szóval szolgálatképtelenekkó váltak, megrokkantak. Én nem látom eléggé, hogy a kormány tagjai, hogy mindegyik minister a maga reszortjában ennek a nemzetgyűlési határozatnak ezideig valami kérlelhetetlen szigorúsággal érvényt szerzett volna. Ebből kifolyólag ujolag felhívom a Nemzetgyűlés figyelmét, méltóztassanak követelni minden egyes alkalommal, hogy az egész vonalon minden állás odaítélésénél a frontszolgálat, illetőleg a rokkantság legyen az, amely elsőbbségben részesít. Amidőn megemlítem azt, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat hihetetlenül rossz magyarsággal fogalmaztatott meg, hogy alig érthető mondatok vannak benne, visszatérek arra, ahonnan kiindultam, hogy a törvényjavaslatot elvi álláspontomnál fogva még általánosságban sem fogadom el részletes tárgyalás alapjául. Elnök: Szólásra senki sincs felírva. Kíván még valaki szólni ? (Nem.) Ha senki sem kivan szólni, berekesztem a vitát. A minister ur kivan szólni. Belitska Sándor honvédelmi minister: Igen t. Nemzetgyülé«! A törvényjavaslat meritumát az előadó ur volt szives jellemezni ; nekem tehát