Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-223
384 A Nemzetgyűlés 223. ülése \192i . tikai sztrájk. Ez volt a háborúban az egyetlen sztrájk. Itt kezdődnek, mondom, a forradalmi tünetek. Akkor abban a feleletben, amelyet Károlyi Mihályéknak adtam, a következőket mondtam (vívassa) : >>T. képviselőház ! Az államvasutak műhelyei és a posta "és távírda is alá van aknázva. Fájdalommal kell ezt kijelentenem itt a Házban. És az a kemény támadási mozgalom, amely a szakszervezetek vagy a szociáldemokrata párt részéről az utóbbi időben személyem ellen megindult, ma kifejezést nyert abban a beszédben is, amelyre céloztam, amelyben az mondatott, hogy január óta az erős kéz érezteti ezen a téren hatását, ami nem vezet célhoz.« — Tudniiillik reám vonatkoztatta akkor Batthyány gróf. — »Onnan van, hogy lojális őszinteséggel kijelentettem a szakszervezetek képviselői előtt, hogy amily előzékenyen állok minden munkáskérdésben., ami a magánipart illeti, a munkások rendelkezésére és mindig készséggel fogom vállalni a közvetítést munkás és munkaadó között és amennyire azon az állásponton állok, hogy a munkáskérdéseket helyesen másképen megoldanunk nem lehet, mint hogy az egyik oldalon szervezett munkások és a másik oldalon szervezett munkaadók állanak egymással szemben, hogy a maguk dolgait egymás közt egyenlítsék ki, az államhatalom pedig másba ne avatkozzék, mint a rend feltétlen megóvásába és fentartásába, époly lojálisán kijelentettem azt is,« — tehát a szakszervezetek képviselői előtt — »hogy amely pillanatban azonban a vasúthoz vagy a postához fognak nyúlni, kérlelhetetlen szigorral fogok végiggázolni, ha kell, mindazokon, akik a közforgalom e fontos szerveit veszélyeztetik.« Méltóztatnak látni ebből két tényt. Először, hogy a »végiggázolás« azokra vonatkozott, akik a vasútra és a postára mertek volna kezet emelni, akik a vasutat és a postát, ezt a legfontosabb közforgalmi szervünket akarták volna megakasztani működésében. (Felkiáltások : Nagyon helyesen !) Én azt hiszem, nincs magyar ember az országban, aki nem ma, a történtek után, de akkor is ne adott volna igazat nekem abban, hogy a kormánynak minden rendelkezésére álló, még erőszakos eszközt is alkalmaznia kell akkor, ha a vasút és a posta megbénításáról van szó. (ZJgy van I) Nem mun- I kasok legázolásáról beszéltem tehát, hanem azokról, akik a vasúthoz vagy a postához akarnak hozzányúlni, hogy azt az intézményt demoralizálják. Ez az egyik. A másik, t. «Nemzetgyűlés, a következő. Ebből a felolvasott rövid passzusból méltóztatnak látni, hogy a felelős ministeri állásban a szociális kérdések eme vonatkozásának megoldására nézve ugyanazt az álláspontot foglaltam el, mint itt a Nemzetgyűlésen, hogy a gazdasági harcban az egyenlő erős feleknek kell kiegyenlíteni a maguk dolgait, az államhatalom pedig pártatlanul a rend megóvására álljon rendelkezésre. '. évi július hó 7-én/ csütörtökön. Ezt tartottam szükségesnek Oláh Dániel képviselő ur támadására megjegyezni. (Helyeslés.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Napirend szerint következik »a trianoni békeszerződés következtében elbocsátandó hivatásos katonai havidíjasok és hivatásos altisztek kivételes átmeneti ellátásáról« szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Mózer Ernő előadó : T. Nemzetgyűlés ! A trianoni békeszerződés 102—143. cikkelye intézkedik arról, hogy az entente-hatalmak ratifikációja utáni három hónapon belül hadseregünket kötelesek vagyunk — beleértve a pótkereteket is — 35.000 főre redukálni. A békeszerződés 102. és 104. §-a intézkedik arról, hogy a tiszteknek a száma a tényleges legénységnek legfeljebb 1 / 2 o" a 5 az altiszteknek a száma pedig Vi5" re lehet. Ennek folytán a magyar állam azon kényszerhelyzetbe kerül, hogy aktív tisztjeinek és továbbszolgáló altisztjeinek egy igen nagy számától meg kell válnia. Szomorú, de tény, hogy ezer és ezerre megy ma azon tisztek és altisztek száma Magyarországon, akiknek a pályáját az entente jóvoltából ketté kell törnünk. Nehéz ezeknek a sorsa annál inkább, mert speciális kiképzést nyertek, hiszen ők arra készültek, hogy hazájukat, mint aktiv katonák, fegyverrel a kézben védjék és óvják, ha kell, és most legtöbbjük egy hétéves háború után, — hiszen a forradalmakat is háborúnak lehet számítani — ott tartanak, hogy uj elhelyezkedést, uj pályát kell keresniök. A kormány és a nemzet igyekszik, hogy ezen egyéneknek, akik a hadseregnek bucsut kell hogy mondjanak, lehetőleg polgári foglalkozást, keresetet biztosítson, és pedig lehetőleg egyéniségüknek és rangjuknak megfelelő módon. Épen ezért egy javaslattal jött a Nemzetgyűlés elé, amely arról intézkedik, hogy ezen elbocsátandó havidíjasok illetve altisztek miképen és mi módon s mennyi időre biztosíttassanak az állam részéről, a jövőt illetően milyen módon akarja a kormány ezeket biztos polgári állásokba elhelyezni. Az előttünk fekvő javaslat egyik lényeges pontja az, amely kimondja a kény szernyugdíj ázás eshetőségét; egy másik lényeges pontja pedig az, amely kimondja, hogy az állam mennyi időre hajlandó illetve képes az elbocsátott katonai személyek illetékeit folyósítani. Szerkezetileg a törvényjavaslat két részre oszlik. Az első rész foglalkozik a tisztekkel, vagyis a havidíjasokkal, a másik rész pedig a továbbszolgáló altisztekkel. A tisztekre vonatkozólag a törvényjavaslat kimondja, hogy amennyiben azok családosak, iletékeiket három évig, ha nőtlenek : két évig húzzák ; az altisztek pedig, amennyiben nősek: két esztendeig, ha nőtlenek: egy észten* deig. Ha pedig szolgálati idejük túlrövid, akkor
