Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-218

278 A Nemzetgyűlés 218. ülése 1921. évi július hó 1-én, pénteken. munkásságról. Nem lehetne-e megcsinálni azt, hogy ezek mint külön szervezetek nem együtt, hanem külön-külön egyformán ülnököket választanának? A keresztényszocialistáknak ép ugy van szakszervezetük, mint a szociáldemokratáknak. Én tehát csak felvetem ezt az eszmét, javaslatot sem teszek. (Zaj a haloldalon.) Mert utóvégre azt megállapítani ma, hogy mennyi a szociáldemokrata és mennyi a keresztényszocialista, még sem lehet. (Felkiáltások 'balfélol: A munkás munkás ! Hogy szociáldemokrata-e vagy keresztényszocialista, az mindegy!) Budaváry László: Nem egészen mindegy! Tasnádi Kovács József: Nem szeretek a gyakorlati élettől elzárkózni. Tudom, hogy nagy különbség van a keresztényszocialista és a szociáldemokrata munkás között. Budaváry László: Nemzeti és nemzetközi alap ! Tasnádi Kovács József: Én ezt az alapot nem is veszem, amelyet Budaváry László igen tisztelt képviselőtársam megjegyzett, hogy nemzetközi és nemzeti alap. Budaváry László : Ez igenis fontos ! Tasnádi Kovács József: Ismerek szociáldemokratákat, még vezetőket is, akik derék magyar emberek, erős nemzeti érzésüek, munkást még inkább ismerek ilyet egy csomót. (Zaj és közbeszólások balfelöl.) En azonban itt nem a valódi nemzetköziséget értem, hanem azt a bizonyos munkásügyi nemzetköziséget. A rendes nemzetköziség nincs ellentétben sem a munkásérdekekkel, sem semmiféle érdekkel, a nemzeti érdekkel sem. Ez itt azonban egy speciális nemzetköziség, egy osztály részére lefoglalt nemzetköziség akar lenni. Ezt nekem nem kell hogy magyarázza t. képviselőtársam. Ezzel tisztában vagyok. Azért mondom, hogy ez folyton vacillál. Minthogy azonban két szervezet áll fenn, két szakszervezet, én talán felvetem azt az eszmét, — nem ragaszkodom hozzá, csak a minister ur figyelmébe ajánlom — hogy talán igy a kettőnek egyforma különválasztásával lehetne ezt a kérdést megoldani. Ezeket voltam bátor elmondani, s amidőn ezeket elmondottam, nagy örömmel üdvözlöm újra, mint egy tényleges nagy munkának kezdetét, ezt a törvényjavaslatot, és teljes bizalmamat fejezve ki a minister ur személye és működése iránt, kijelentem, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Nemzetgyűlés! Amióta a törvényhozás tagja vagyok, nem mulasztottam el soha az alkalmat, hogy szociális kérdésekben fel ne szólaljak. Különösen ami a munkásbiztositás kérdését illeti, minden alkalommal voltam bátor ebben a kérdésben szót emelni. Előttem ül báró Szterényi József képviselőtársam, talán méltóztatik emlékezni és tanúságot tenni arról, hogy mikor 1907-ben a jelenlegi törvény, az 1907 : XIX. te. mint javaslat elő lett terjesztve, amely javaslat és törvény igen kiváló alkotás, az én. igen tisztelt képviselőtársamnak alkotása, amely abban az időben európai nivón vitte a munkásbiztositás kérdését, és bizonyos tekintetekben úttörő volt a családtagok biztositásánál és más kérdéseknél fogva, talán emlékezik az én igen tisztelt képviselőtársam, aki akkor kereskedelemügyi államtitkár volt, hogy ugyanakkor, amikor pártomnak egyik tagja csak bizonyos feltételekkel fogadta el a javaslatot, én felállottam és kijelentettem, hogy feltétlenül elfogadom ezt a törvényjavaslatot azért, mert minden olyan lépés, amely szociális kérdések megoldása felé halad, Magyarországon csak örömmel üdvözölhető. Ezt én kijelentettem akkor. Nekem tehát van bizonyos jogcímem ahhoz, hogy ehhez a kérdéshez hozzászóljak. Azóta is sokat foglalkoztam a munkásbiztositás kérdésével, megtettem a magam megjegyzéseit, kritizáltam, mert sok kritizálni valóm volt. Szabó József igen tisztelt képviselőtársam beszélt az állami munkásbiztositási hivatalról. Az állami munkásbiztositási hivatalnak nagyon kemény kritikusa voltam annak idején a képviselőházban, mert állami munkásbiztositási hivatal — nem beszélek politikáról — de bürokratikus copfból (Ugy van!) annyi hibát követett el és bürokratikus copfból olyasmiket intendált, amik a törvényben nem voltak. Felemlítette igen tisztelt képviselőtársam azt a hires, háborús hat-hét nap kérdését, amikor arról volt szó, hogy a járulékokat hat vagy hét napon keresztül szedjék-e be. S milyen sokáig tartott el ez a háború és tisztán copfból megakasztották ezen kérdés elintézését. Ezt az állami munkásbiztositási hivatal csinálta. En kiemeltem, megbélyegeztem ós hibáztattam ezt az eljárást. Hiba volt az is, amit az állami munkásbiztositási hivatal ugyancsak bürokratikus copfból a tagdíjhátralékok kérdésében elkövetett s ami csődre vezetett, hogy t. i. a tagdíjhátralékokat nem szedték be és engedtek egy olyan praxist, hogy a munkaadók beszedték a munkásoktól, a szegény alkalmazottaktól ezeknek a filléreit és nem szolgáltatták be a pénztárba, ami egy óriási deficitet idézett elő. Nem akarok a büntetőtörvény terére kalandozni, de megállapítottuk, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, hogy ez egy hallatlan visszaélés, amikor beszedik a azegény munkásoktól a járulékokat és nem szolgáltatják be oda, ahoya kell. Később enyhítettek ezen az állapoton. Én csak meg akarom állapítani, hogy az állami munkásbiztositási hivatal nagyon sok hibát követett el, s különösen ezen bürokratikus copfja és a személyes konfliktusai, amelyeket folyton keresett az országos munkásbiztositási pénztárral, nagyon nagy kátyúba vitték magát ezt az intézményt oktalanul és felesleges módon, amit el, lehetett volna kerülni.