Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-218
A Nemzetgyűlés 218. ülése 1921. évi július hó 1-én, pénteken. 277 kebeléből jöttek ki mint vezérek ; igy volt Budapesten, igy volt Debrecenben és mindenütt, ahol ilyen központok voltak. Ezek vették kezükbe, vagy, ahogy ők mondták: ragadták kezükbe a hatalmat és ezek dirigáltak, azért, mert ez a hivatal nem volt egyéb, mint a szociáldemokrata politikának a központja. A munkásokat is ugy tartották, hogy meglehetős erőszakkal és terrorral tartották össze e hivatalokban a vezetők, ugy hogy már ők ezekkel teljesen dirigáltak és a munkásokat innen irányitották politikailag, mert az kétségtelen, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek elvesztették eredeti szociális jelentőségüket, semmi egyebek nem lettek, mint párturalmi eszközök, párturalmi központok, ugy hogy a szociáldemokrata párt valósággal politikai párttá vedlett át, még pedig meglehetős politikai készültséggel. (Ugy van!) T. Nemzetgyűlés ! Én nagyon sokszor résztvettem a munkásbiztositó biróság, baleset vagy pedig haláleset alkalmával eljáró biróság előtt... B. Szterényi József: A választott biróság előtt ! Tasnádi Kovács József : ... a választott biróság előtt, amelynek rendesen egy biró : egy törvényszéki tanácselnök volt az elnök, jobbról a munkaadók, balról a munkások küldöttei ültek. E bíróságról beszélek. Es mit tapasztaltam ott ? A munkás érdekét tulajdonképen és lényegében az az egyetlenegy elnöklő biró képviselte, az mindent elkövetett, hogy annak a szegény munkásnak jogos igénye valahogy ki legyen elégítve. Ez igényt képviselte még az a két ügyvédképviselő, akit a munkás kért fel a maga védelmére. Azonban a munkásbiztositónak az oda kiküldött képviselője folytonosan a törvény között és a törvény mellett bujkálva mindig igyekezett letörni annak a munkásnak az igényét Ez csodálatos jelenség volt és sokáig nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy a munkások vezetője mindig a munkásigények letörésén dolgozott, azon a címen, hogy : »Hjah ! a pénztár nem engedheti meg!« Később megértettem, hogy a pénztár igénye miért áll szemben a munkás igényével ; azért, mert az nem a munkás szociális igényeit szolgálta, hanem szolgálta a vezetők politikai irányát, (Ugy van! bal felöl és a középen.) vagyis szolgálta azt, hogy nekik mentül több pénzük legyen politikai agitációra. B. Szterényi József: A pénztár terhére? Budaváry László: A pénztár terhére! Tasnádi Kovács József: Igen, a pénztár terhére ; kimutathatom. Itt is van valami, nem tudom, talán Altalános Fogyasztási Szövetkezet. Budaváry László : Igen : Altalános Fogyasztási Szövetkezet! Tasnádi Kovács József: Ott is vannak elkönyvelve politikai tételek, hogy külföldön lévő népbiztosoknak ... — igen, Szterényi képviselő ur, méltóztassék majd meggyőződni! ... — hogy künn lévő, Prágában lévő népbiztosnak adnak fizetést, ilyet elkönyvelnek. Budaváry László: A Szövetkezeti Értesítő agitációs röpirat! Tasnádi Kovács József: Kérem, a munkásbiztositó-pénztárnál is előfordultak ezek,- de ezek nem tudták igy csinálni. B. Szterényi József: Meg kell vizsgálni! Tasnádi Kovács József : Kérem, ezt az egész pénztárt igénybe vették a kommunizmus, illetve a forradalom alatt politikai célra, akkor aztán el lehetett könyvelni mindent. De innen indult minden. Erről Debrecenből tudomásom van. Hiszen én e munkásbiztositó-pénztár ügyeibe meglehetősen bele tudtam tekinteni bizonyos ügyvédi körökkel való összeköttetésem folytán. Nagyon örvendek tehát, hogy a minister ur meg tudta a dolgot fogni ott, ahol meg kellett fogni, és nagyon helyes az, hogy ezt a birót meglehetősen megerősítette, mert én afelől nyugodt vagyok, hogy a magyar biró az igazságnak és egyúttal a munkásnak fogja pártját, — és mindig azt tapasztaltam, hogy a munkásnak igaza volt. T. Nemzetgyűlés! Örvendek annak, hogy a gyorsaság és a szakképzettség itt össze van kapcsolva és örvendek annak is, hogy a törvénynek 13. §-ában és általában a munkásságnak magának beleszólást enged a kormány, illetye a törvény a maga ügyeinek az intézésébe. En szinte megijedve hallottam itt előzőleg olyan törekvést, hogy a munkásokat ki kell zárni az önműködés teréről; bizonyos kinevezések, bizonyos oktrpjszerü törekvések akartak megnyilvánulni. Én, aki igazán ismerem a munkásságot — hiszen Debrecenben] voltam és ott a vagongyári munkások között nagyon sokat megfordultam és meglehetősen megismertem én is őket, ők is engem — elmondhatom, hogy azok nagyon derék, jóravaló emberek, jó magyar emberek is, csak vegyék a kezükbe a vezetést arra illetékes magyar tényezők, intelligens emberek, akkor azokkal nem lesz soha baj; ne hagyják őket ezeknek a szemét embereknek a karjaiban, amellett pedig gondoskodjanak egy kicsit megélhetésükről is, nehogy ezeknek mindig elkeserítő sztrájkokkal kelljen kicsikarniok a maguk jogos követeléseit is. Nagyon örvendek, hogy ezek a munkások maguk is beleszólhatnak az ügyeikbe. Helyesnek tartanám azonban, ha minister ur méltóztatnék elfogadni Szabó József képviselőtársamnak azt az indítványát, hogy a felső bíróságnál se legyen kinevezés, hanem ott is az ülnökök — gondolom, igy méltóztatott mondani — maguk közül választanák azután az illető ténylegesen működő bírósági tagokat. Ami az arányos választási rendszert illeti, nem tudom, hogy ez jó volna-e, de legalább felvetem a következő gondolatot. Ma már megállapítható, hogy kétféle munkásságról van szó : a szociáldemokrata ós a keresztényszocialista