Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-218

276 A Nemzetgyűlés 218. ülése 1921. évi július hó 1-én, pénteken. mert különben könnyen megtörténhetik, hogy róluk, de nélkülük fogunk rendelkezni, már pedig ez nem vezetett mindig szerencsés megoldáshoz, B. Szterényi József: Soha! Szabó József (budapesti) : Nagyon kérem a minister urat, hogy az ilyen dolgok előkészitésénél, amint azt a múltban is megtette, a jövőben is adjon alkalmat és módot az érdekeltek meghallgatására, Egyébként a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Tasnádi Kovács József ! Tasnádi Kovács József: Tisztelt Nemzetgyűlés! A törvényjavaslathoz csak nagy általánosságban és röviden kivánok hozzászólni. Üdvözlöm a javaslatot, mint első hírmondóját annak a nagy, folyamatos és fokozott munkálkodásnak, amelyet én Bernolák Nándor minister úrtól várok. Ismerem őt debreceni működéséből, nemcsak egyetemi professzori, hanem társadalmi és közéleti működéséből is és őszintén megvallom, tőle ezekben a kérdésekben nagyon sokat várok, nagyon sok jót várok. Tudom, hogy nem is fogok várakozásomban csalódni. Nagyon örvendek, hogy a minister ur sietett megindítani a munkáskérdés tárgyalását ezzel a javaslattal. Látom ebből a javaslatból, hogy ő, aki ismeri jól a munkásságot, hiszen ő maga is egy nagyrészben munkásokból álló kerületnek képviselője, megértette azt, hogy a munkásokat nem elnyomni kell, hanem a munkásokat meg kell végre érteni. Mindig az volt a baj, hogy ugy bántak velük, mint valami kísérleti nyúllal, vagy pedig ugy bántak velük, . . . Usetty Ferenc : Pedig ha másképen bánnak velük, akkor sok minden nem történt volna meg ! Tasnádi Kovács József: . . . hogy nem akarták respektálni, hogy azokból is polgárok lehessenek, tehát következetesen le lettek nyomva proletárokká. Az alapok nem a munkásokban van, nem is azokban, akik a leghitványabb, legsilányabb és a munkásokra nézve, de az egész társadalomra nézve is végtelenül veszélyes és káros módon a munkásokat félrevezették, hanem az egész kérdés elmérgesedésének alapoka az, hogy sem az államhatalom, sem a társadalom nem foglalkozott a munkásokkal, a munkáskérdéssel, törődni pedig csak annyiban törődött velük, amennyiben rendelkezésükre állította a rendőrpatkókat és rendőrkardokat. Aki régebben figyelemmel kisérte a munkások mozgalmát s az ezzel szembenálló hatalomnak működését és a társadalomnak a viselkedését is, kétségtelenül meg tudta állapítani azt is, hogy hova fog fejlődni a dolog ; mert ha folyton ütnek, gyúrnak egy nem is osztály-, hanem egy foglalkozási részcsoportot, mely különben nagytömegű, akkor természetes dolog : bele kell, hogy hajtsák a romlás karjaiba. A romlás pedig készen várta őket azokban a vezetőkben, és szintén az államhatalom nemtörődése vagy rossz elbánása, a társadalom nemtörődése engedte meg, hogy ezeknek a karjaiba fusson a munkásság, mert a munkásság óhajtva várta a szellemi vezetést, óhajtva várta, hogy azok az emberek állhassanak az élére, akik aztán elvezessék a valódi céljához, amely eredetileg nem politikai cél volt, hanem megélhetés kérdése volt, a polgári jólétre való törekvés volt, amihez minden állampolgárnak joga van. Es azután azok, akik a munkások élére állottak, igazi gonosztevőkként belevitték a munkást a veszedelembe, neki vitték a késnek, nekivitték a saját romlásának, élősködvén belőlük. Ezek nem voltak egyebek, t. Nemzetgyűlés, mint a kapitalistáknak az ügynökei, akik tulajdonképen a munkást csakugyan ugy, ahogyan ők szokták kifejezni magukat : kizsákmányolták, ezeknek a saját vezetőiknek segítségével, a kapitalizmusnak, a nagytőkének, a munkásokkal dolgoztató tőkének javára lehúzván a províziót a munkásokról is, lehúzván a províziót a tőkéről is. Hát ezek. akik tudva rosszat csináltak és akiket én gazembereknek szoktam nevezni, és ezt nem is vagyok hajlandó visszavonni, — azért álltak a munkások élére, mert a munkáskérdéssel sem intézményesen, sem társadalmilag nem foglalkozott senki. En ezt azért mondtam el most, mert kétségtelen dolog, hogy végre meg kell értenünk, — amint a minister ur e javaslatával már meg is érteti velünk — hogy nem az a kötelességünk nekünk a munkáskérdésben, hogy a munkásokat folyton szidjuk, mert ezek belehajtattak a kommunizmusba, mert ők nem láttak más kibontakozást, mint a politikai uralomrajutást, mert bolonddá téve ezt gondolták ők a jólétre való törekvésük egyetlen megoldásának ós eszközének. Nem kell a munkásokat ugy venni, mint valóságos bűnösöket, visszaeső bűnösöket, hanem ennek az irányzatunknak a munkásokat magukat kézbe kell vennie. Ez az irányzat értse meg a munkásokat, értesse meg velük magát is és azután igyekezzék előmozdítani, hogy ezek csakugyan elérhessék azt, amire törekedtek, hogy a valóságos szocializmusban, nem a szociáldemokratizmusban, hanem a valóságos szocializmusban a maguk tisztességes megélhetésének feltételeit, esetleg a kis polgári sorsot is megtalálhassák. Az állami munkásbiztositó hivatalt mindnyájan ismerjük; ismerjük annak a kerületi szervezeteit, ismerjük a munkásbiztositópénztárt is. Hát eredetileg ugy akarták ezeket felállítani, hogy a munkások javára szolgáljanak. Azonban, — tényleg jól mondta Szabó József képviselőtársam — ezek tulajdonképen aztán a szociáldemokrata politikai szervezetek lettek. Hiszen láttuk, hogy a népbiztosok legnagyobb része, továbbá mindenféle politikai megbízott, vagy akik szerepeltek a kommunizmusban, ennek a