Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-217

248 A Nemzetgyűlés 217. ülése 1921. évi június hó 30-án, csütörtökön. kek játszótere, kísérleti tér, iskolakert ? Hát bizony ennek nem jut. Mondom, az pedig hiányzik. Hát adna az ur? Adok hát, persze. Mérjük ki ! Kimérjük. Megvolt az iskolakert kijelölése is. Hónapok telnek,- esztendők folynak el, iskolaépítés nincs. Végre megsürgetem illetékes helyen, akkor végre megépítik. Ott a tanyásgazdámnál intézkedést tettem, hogy az iskolának minden tekintetben kezére járjon, ami szántás-vetés kell neki, végezze, eszközöket adjon, amíg ezeket beszerzi az iskola, szóval ahogy már dukál egy ilyen tanyai iskolával szemben gazdaforma érzületű és lelkületű embernek. Felépitik az iskolát, igen csinosan csinálták meg. Megüzentem a tanító urnák, hogy látogatást teszek. Fekete szalonkabátban várt, a gyermekek szépen kiöltözötten, amint az tanyai szegény fiuktól telik. Hallgattam a tanitó feltett kérdéseit, meghallgattam a feleleteket, és azt vettem észre, hogy alig van különbség a városi iskoláztatás és a tanyai iskoláztatás közt. Nem tettem szóvá a dolgot, csak megjegyeztem magamnak. No tanitó ur, mondtam, nézzük meg a kertet. Az udvarra mutat és azt mondja, hogy itt van. Azt mondom, hogy ez udvar, amelyen van 4—5 barackfa is, de ho! van a kertje ? Hja, az nincs. Iskolakert, az nincs, Hát hol van a két hold? tudakoztam. Hja, azt kiadta a város árpaföldnek, abból fizeti a tanítót. (Mozgás.) Ez is egyik indokolása, t. Nemzetgyűlés, annak, amit előbb emiitettem, hogy a közoktatás érdekében az autonómiának egy kicsit elébe lehet vágni. Nem lesz abból olyan nagy sérelem; Visszatérve a kérdés további tárgyalására, én szívesen hozzájárulok a törvénynek azon intézkedéséhez, amely az iskolamulasztások pénzbirságának megállapítását a fiatalkorúak bírósága elé viszi, azonban félek tőle, hogy az elméletileg igen jó dolog lesz ugyan, de gyakorlatilag hogy oda fogunk-e elérkezni, ahova a minister ur eljutni óhajt, azt már nem tudom. Pompás gondolat nagyon, hogy az a fiatalkorúak bírósága foglalkozzék az iskolaüggyel, a mulasztásokkal, a helyszinen való tájékozódás miatt az egyénekkel és a viszonyokkal való közvetlen érintkezés miatt; azonban ha ez egy kisebb városban még csak lehestéges is, de egy 120.000 holdas területen lévő járásbíróság már nem fog tudni megbirkózni ezzel a feladattal. Hogy fogja az elbírálni a tanyai világban a mulasztásokat ? Mi fog előállni ? Azt hiszem, hogy a mai világban az építkezés lehetősége, bármenynyire rajta volna is a minister ur, igen nagy akadályba fog ütközni. Ha vasszigorral végrehajtatik is a beiratkozás és az iskolába járatás, ki fog ott igazat tenni, hogy melyik lesz az az érdemes gyerek, aki csakugyan bejöhet az iskolába. Vegyük azt a bizonyos emiitett iskolát, ahol 352 tanköteles közül 90 jár be és 70 végzett. 60-nak volna szabad egy tanitó alatt lenni. Mondjuk, hogy ott váltakozó rendszer mellett még egy tanitó alkalmazásával tanítanak. Akkor is csak 120 gyerek jön naponkénti tanítás alá. Még mindig 230 gyerek marad ki. Ki határozza meg, hogy melyik az elsőrendű gyermek, akinek iskoláztatási kedvezményben kell részesülnie, és melyik az a többi 230, akinek iskolábajáratása, oh fájdalom, lehetetlen. Azt mondják, a szegény gyerek ; maradjon el a nagy távolság miatt az a gyerek, amelyik nem tudja azt a nagy távolságot megtenni az iskolába járásra. De hát fiatalkorú bíróság menjen ki és tartson azon a területen helyszíni vizsgálatot. Ez egy kissé, igaz, nagy feladat. Én tehát a minister ur tervét elméletileg igen jónak, pompás gondolatnak tartom, de attól félek, hogy gyakorlati kivitele bizonyos nehézségbe ütközik. A tanyát alig ismertük eddig. Nem igen foglalkozott vele senki, sorsával nem törődött senki megfelelő módon. Most igen nagy örömömre a kultuszminister urnái nagy érzéket tapasztalok a tanyák sorsa iránt és végtelen öröm tölt el, amikor ennek a közgazdaságilag óriási fontosságú rengeteg területnek érdeke illetékes helyen kezd illetékes elbánásban részesittetni. A tanya külön világ. Külön viszonyok, külön gondolkozás, külön lélek, külön világnézet és felfogás, amelyre eddig alig gondoltak. A tanyáról eddig talán az volt a vélemény, hogy van, a tanyán is vannak emberek és házak, de hogy micsoda emberek, azzal nem törődtek. Azt gondolták, a legszegényebb lelkű emberek, elmaradt emberek, félvad emberek. Pedig mi, akik a tanyavilággal közvetlen érintkezésben vagyunk, nagyon jól tudjuk azt, hogy meglepő, bámulatos egyének vannak ott, és hogy ha jól meggondoljuk azt, hogy hogyan keletkeznek ezek a tanyák, azt kell vennünk, hogy nem az amerikai kivándorlással lehet ezt összehasonlítani, amikor kalandorok és Európából menekült egyének lepik el az uj világot. A tanyára csak az erős ember megy, a vállalkozó szellem, a nagy lélek

; aki le tud számolni a mostoha viszonyokkal. Es őhozzá is az olyan cselédek és alkalmazottak állnak be, akik testi és erkölcsi erővel rendelkeznek. Ismerek esetet, amikor 3—400 holdas tanyai gazdaságban, amelynek úriember a tulajdonosa, parasztember a tanyai gazda, az az omnipotens, a teljes meghatalmazott, írni-olvasni nem tudó ember, azonban oly tökéletesen viszi a gazdaságot, oly preczizen végez és végeztet el mindent, hogy egy földmivesiskolát vagy akadémiát végzett ember különben, de talán ugy sem tudná elvégezni. A felesége már Írástudó, az bejegyzi a tételeket, a kiadásokat és bevételeket, "beszámol a tulajdonosnak hónaponként vagy az esedékes időben. Azt gondolják az emberek, hogy a tanyai világnak nincs kulturérzéke. Igen közelfekvő példával szolgálhatok az ellenkezőről. Ezen a bizonyos tanyán, ahol ez az Írástudatlan gazda a fő-fő és az ő igen értelmes öregasszony felesége, történt az, hogy a tulajdonos, egy volt kultuszministeri államtitkár, elrendelte és keresztülvitte azt, hogy a két fia gyerekkorukban a gimnázium végeztével minden esztendőben egy hónapot a tanyán töltöttek