Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-207

16 A Nemzetgyűlés 207. ülése 192. Somogyi István *. Nem tudatik ! (Derültség.) Lingauer Albin : . . . igenis , nem tudatik, mert sajnos, sokszor oly vizsgát tesz le hogy az intellektus semmi never nevezendő fokán sem áll/ Az egjik a cenzor, a másik faja a prohibitiv cenzúrának : a központi sajtóinformációknak az uniformizálása, amikor fogják magukat és nem engednek mást közölni, csak azt, amit a félhiva­talos sajtótudósitóban kiadnak, s mesterséges utakon, adminisztratív rendelkezésekkel lehetet­lenné teszik azt, hogy ennek a félhivatalos sajtó­orgánumnak versenyt csináljanak és a sajtóban más információt is elhelyezhessenek, mint amit a központi sajtóinformációs szervek jónak látnak. A prohibitiv cenzúra harmadik szerve a postai saját külön cenzúra. Mert az a bizonyos rend­szer, amelyet 1919 augusztusában túlhevült ifjak jónak láttak megcsinálni, hogy az ujságkötegekkel mozdonyokat fűtöttek be, ez a példa nagyon ra­gadós volt és én, aki ott Nyugat-Magyarország határán kétségbeesett harcokat vivők a magyar­ság szupremáciájának a megtartásáért, a ma­gyarság politikai és társadalmi vezetőszerepének biztösithatásáért, — keservesen látom, hogy ugyan­ezeket az eszközöket alkalmazzák ma velem szemben. Gaál Endre : A kisgazdákkal is ezt teszik. Lingauer Albin : Van még egy másik része a postai sajtó-cenzurának : a sajtótudósitói levelek elkéstetése. Itt közben rátérek arra, hogy a minis­terelnök ur azt mondta, hogy a levél-cenzúrát meg­szüntetni nem lehet, mert bolsevista agitáció folyik Magyarországon . . . Sándor Pál : A képviselők leveleit is cenzú­rázzák ! Lingauer Albin : . . . Vagyok bátor felmutatni a levélboritékaimat, előzetesen fel vannak bontva, aztán gondosan le vannak ragasztva és ugy van­nak kézbesítve három-négy napi késedelemmel és mivel én véletlenül lapszerkesztő is vagyok, lehe­tetlenné van téve rám nézve, hogy a tulajdon lapomat informáljam ; mert a levél előbb felbon ­tatik, elmegy a titkos cenzúrához és csak 3—4 nap múlva jut el a szerkesztőséghez. Akit érdekel, annak bemutatok egynéhány példányt. Mivel pedig a ministerelnök ur azt mondotta, hogy (olvassa) : »Nem szüntethetjük meg ezen postai cenzúrát még a belföldi vonatkozásokban sem, mert bizonyitani fogom hogy igenis, rejtett, földalatti bolsevista agitáció nagymértékben folyik ebben az országban« — ha a ministerelnök urnák ezt a beszédét és ezeket a levéiboritékokat össze­vetem, akkor arra kell rájönnöm, hogy én bolseviki vagyok. (Derültség.) Hát engedelmet kérek, azt, hogy a ministerelnök ur a maga jóhiszemű nyilat­kozataiban nagyon hamis alapú jelentéseken indul el, e két példa összevetéséből tudjuk következtetni. Méltóztassanak megengedni, hadd mondjam el, hogy a cenzúrának van még egy fajtája : a hir­lapszedők cenzúrája. Láttuk a forradalom idején, hogy a szervezett munkások egyszerűen megtagad­ták az ellenforradalmi cikkek kiszedését.; ezt, ter­. évi június hó 11-én, szombaton. mészetesen a mai állapotok között tenni nem merik, de megtörténik az, — a magam esete klasszikus példa rá — hogy, amikor Nyugat-Magyarországon német nyelven bizonyos propagandisztikus iratok megindítását akartuk elhatározni és nem kaptunk német szedőket, annak ellenére, hogy magasabb árakat ajánlottunk fel, mint a budapestiek, nem kaptunk pedig azért, mert a nemzetközi szociál­demokraták szolidaritása egyszerűen tiltakozott az ellen, hogy Nyugat-Magyarországon német nyelvű propaganda arról a bizonyos gócpontról megindít­ható legyen. Méltóztatnak látni, hogy a cenzúrának ez is egy fajtája. Méltóztatnak tapasztalni most már, hogy van a megfélemlítésnek is egy bizonyos cenzúrája, mert, hogy is mondjam, a gyengébb idegzetű, vagy ge­rincű ujságiró társaimnak azzal is számolniok kell, hogyha esetlég nekik nem tetsző dolgokat imának, esetleg testi megfenyitésben is részesülnek azon elemek részéről, akik csak működésükben konsta­tálhatok, de szervezetükben soha ki nem nyomoz­hatok. (Mozgás.) Azután van a cenzúrának még egy sajátságos formája : a terjedelem korlátozása, mikor a kor­mány minden néven nevezendő szükségesség nélkül még ma is fentartja azt a korlátozást, hogy a lapok 6 vagy 8 oldalon jelenhetnek meg, ami, engedelmet kérek, de teljesen érthetetlen. Na most már, ezek után jön a cenzúrának az a bizonyos fajtája, amit a politikai szükségesség tesz, állitólag, kivánatossá. Tegnap Hornyánszky Zoltán t. képviselőtársam felolvasta Gadó törvényszéki elnöknek egy, az igazságszolgáltatás tekintélyének megvédése érdekében tett, tehát a nyilvánosság számára tett nyilatkozatát ; ezt a cenzúra törölte azért, mert az a nyilatkozat pillanatnyilag a cen­zúrát mozgató — nem kormány — hanem ele­mek .. . Szilágyi Lajos : Rejtelmes erők ! Lingauer Albin : . . . nem érdekeinek, hanem gusztusának nem felelt meg. (Mozgás.) Azt hiszem, elég ravaszul fejeztem ki magamat. (Derültség.) Még egy fajtája van a sajtócenzurának : a helyreigazítás törlése. Megtámadják az embert, mi­kor aztán védekezni akar ellene, akkor a cenzúra egyszerűen kihúzza azzal, hogy a válasz sérti az állam érdekét. (Mozgás.) T. Nemzetgyűlés ! Mindez azonban könnyű volna, de van ezenkívül még egy fajtája a cenzúrá­nak : az imperativ cenzúra. Mikor nemcsak azt mondják meg, hogy mit ne Írjanak az újságok, hanem megparancsolják, hogy mit Írjanak. Erre vonatkozólag engedjék meg, hogy csak egy egész rövid példát hozzak fel, hogy lássák tisztán az urak a dolgot. (Halljuk ! Halljuk !) A kormányzó ur Őfőméltósága június hó 5-én látogatásával tisztelte meg Nagykanizsát, Zala­egerszeget és átutaztában Szombathelyet is, ahol a lakosság kellő tisztelettel és hódolattal fogadta és ahol nem képzelem, hogy egyetlenegy görbe tekintet is fogadta volna a kormányzó urat látogatása alkalmával, A vidéki újságoknak ter*

Next

/
Thumbnails
Contents