Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-216

À New zeig y ülés 216. 'diese Í921, Valamelyik t. képviselőtársam ugy állította be a dolgot, hogy az a kényszerhelyzet, amelyben most vagyunk, a bíróságnak és ügyészségnek a túlterhelése, a fogházak túlzsúfoltsága kvázi vádat is jelenthetne a bírósággal és az ügyészséggel szemben. Ebben én nem osztozhatom és kötelességem megvédeni az igazságügyi hatóságokat. Ebben őket semmiféle mulasztás nem terheli. A körülmények azok s a túlságos elszaporodása ezeknek a bűncselekményeknek, (Ugy van! Ugy van! bal felől.) másfelől pedig a bűnvádi perrendtartásnak azok a rendelkezései, amelyek nagy munkaerőket, bírákat, ügyészeket és bizony sok időt kívánnak ahhoz, hogy az ügyek lebonyolíthatók legyenek. Már pedig a mostani nagy tömeg mellett ezeket lebonyolítani nem volna lehetséges. Azt méltóztatott mondani, hogy az ügyésznek, a vizsgálóbírónak módja van arra, hogy a letartóztatottat előbb is kiengedje. Erre csak az a megjegyzésem, hogy azok az emberek is tiszta lelkiismeretük szerint és az esküjökhöz hiven óhajtják a kötelességüket teljesíteni, s ha ők nincsenek meggyőződve arról, hogy valakivel szemben az előzetes letartóztatást vagy a vizsgálati fogságot megszüntethetik, nincs módjukban ezt megtenni és kénytelenek a perrendtartásnak azzal a jogával élni, hogy azt továbbra is meghosszabbítsák. Szóval itt is csak a technikai akadály az, ami őket arra kényszeríti, hogy tovább húzzák az időt. Rupert képviselőtársam azt reméli, hogy az értékhatárok felemeléséről szóló törvénnyel sokat segítünk és talán ez a javaslat feleslegessé is válhat. Ebben téved a képviselő ur, mert tényleg ezzel a törvényjavaslattal is segítünk ugyan már valamit a helyzeten, de oly minimális módon segítünk rajta, hogy ezt a javaslatot nem teszi nélkülözhetővé. Engem megnyugtat t. képviselőtársaim felszólalásaiban az, hogy nincs a törvényjavaslatnak egyetlenegy olyan szakasza sem, amelyre nézve * többen az ellenzék részéről felszólalt igen t. képviselőtársaim közül. . . Tasnádi Kovács József: Csakis azok szólaltak fel ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister : . . . meg ne állapították volna, hogy igen helyes rendelkezést tartalmaz. Minthogy tehát ugy áll a helyzet, hogy minden szakasznál az ellenzék részéről is igen erős és reám nézve értékes támogatást találok, ez mindenesetre megnyugtat engem a tekintetben, hogy a javaslat nem lehet olyan rossz, mint ahogy némelyek beállitani óhajtják. (Mozgás balfelől.) Ezek után egy pár észrevételt óhajtok termi az elhangzott megjegyzésekre. Kritizálták némelyek a 2. § felsorolását. Az egyik t. képviselőtársam, Rassay Károly, ugy látszik, nem olvasta el egész pontosan ezt a szakaszt, vagy nem olvasta el ezzel kapcsolatban a büntetőtörvénykönyvet, mert ugy értelmezte a évi június hó 25-én, szombaton. 211 szakaszt, ahogy nem is lehet értelmezni, ö ugyanis beszélt a köztisztviselők, közhivatalnokok által elkövetett magánlaksértésről, személyes szabadság megsértésről, ami nincs is benne a 2. §-ban. Ezt ő nem olvasta el, erre tehát nem akarok kiterjeszkedni. Jelzem, hogy a 2. § felsorolása nem el"vi alapon történt, hanem célszerűségi alapon, ami általában az egész javaslatot jellemzi. Azokat a cselekményeket vettük be ide, amelyek egyfelől elég egyszerűek ahhoz, hogy az egyesbiró előtt való tárgyalást indokolttá tehetik, másfelől pedig olyan nagy tömegben fordulnak elő és vannak most a bíróságok előtt, hogy ezekkel az egyszerűsítésekkel tényleg valami cél elérhető. A mi számitásunk szerint az ügyeknek körülbelü 75—80 százaléka lesz az, mely a 2. § alá esik. Ha ezekből valamit kihagyunk, ez nem sért semmiféle elvi szempontot, legfeljebb — mint a t. előadó ur is mondotta —• annak a célnak gyakorlati megvalósítását egy kicsit gyengíteni fogja. Tekintettel azokra az igen tárgyilagos észrevételekre, amelyeket a t. képviselőtársaim részéről tapasztaltam, ezt nagy általánosságban mondhatom, és tekintettel arra, hogy a felszólalásokból kicsendült az, hogy vannak itt bűncselekmények, amelyekkel szemben bizonytalanságban vannak és ugy érzik, hogy jobb volna ezekre nézve nem alkalmazni a gyorsítást, egyszerűsítést és az egyes biró elé vitelt, előre is kijelentem, hogy ha a részleteknél olyan indítványt fognak tenni egyes cselekményekre nézve, melyek ezt a gyakorlati célt nem veszélyeztetik túlságos mértékben, készséggel fogok ahhoz hozzájárulni, mert ezáltal honorálni kívánom épen azt a tárgyilagos vitát, amelyet egyesek méltóztattak produkálni. Azt az észrevételt, amelyet Rupert t. képviselőtársam mondott és azt az indítványt, hogy ugy állítsuk be az egész javaslatot, hogy a 2. §-ba az összes vétségeket vegyük be, a magam részéről nem fogadhatom el, még psdig azért nem, mert ez nagyon túlmenne a célon és ezt magam is aggályosnak tartanám. A vétségeknek nagy tömege varÍ5 — nem akarok most ezekkel foglalkozni, de felsorolhatnám nagy tömegét a vétségeknek — amelyeknek tényálladéka olyan komplikált, hogy azokat egyesbiró elé nem óhajtanám vinni és amelyekre nézve nem óhajtanám az eljárás egyszerüsitését behozni épen garanciális szempontból ; másfelől pedig, amelyek nem fordulnak elő olyan túlnyomó nagy számban, hogy ezzel valami nagy gyakorlati célt elérhetnénk. Épen ezért Rupert t. képviselőtársamnak ezt az indítványát — illetőleg nem is volt konkrét indítvány — nem is teszem magamévá és csak a 2. §-ban felsorolt cselekményekre szorítkozom. Az 5. §-szal méltóztatott erősen foglalkozni. Bródy t. képviselőtársam helyesen mutatott rá itt arra, hogy az jogi kérdés, vájjon a perrendtartásnak módosítása ilyen irányban, hogy az ügyészség is fakultative, ha óhajtja, ha szükségesnek j tartja, a nyomozást maga is vezetheti, indokolt-e 27*