Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-216

210 A Nemzetgyűlés 216. ülése 1921. hogy megvalljam őszintén és becsületesen, bogy mindezeket az argumentumokat magam is, mint jogászember, fel tudtam volna hozni a javaslat ellen. Teljes mértékben átérzem azonban, hogy a helyzeten változtatni kell, különösen azt látva, hogy az igazságügyminister ur hajlandó volt a legmesszebbmenő engedményekre is azokban a pontokban, amelyekbe bizonyos titkos tenden­ciákat véltek belemagyarázni. Amikor már igy kihúztuk a méregfogát az egész javaslatnak, nem látom semmi akadályát annak, hogy ne könnyitsünk a biróság terhén és a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául el ne fogadjuk. Kérem a Nemzetgyűlést, méltóztassanak a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Az igazságügyminister ur kivan szólni. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Igen t. Nemzetgyűlés ! A szóbanforgó javaslat általános vitája során elhangzott észrevételeket két csoportba oszthatom. Az észrevételeknek túl­nyomó része tisztán tárgyilagos, jogi szemponto­kat tartott szem előtt, voltak azonban olyan észre­vételek, megjegyzések is, amelyeket tisztán és ki­zárólag a pártszenvedély tüze hevitett. Ezek az észrevételek odáig mentek el, hogy mindenféle gyanúsításokat, inszinuációkat vágtak az igazság­ügyi kormányzat felé. Ezekkel a megjegyzésekkel • szemben Bródy igen t. képviselőtársam megadta ugyan már a választ beszédében, amikor kijelen­tette, hogy ez a javaslat olyan, amelyet minden becsületes magyar embernek tárgyilagosan kell birálni. . . Tasnádi Kovács József: Ez egy kicsit sú­lyos ! (Mozgás.) Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: ... és épen azért méltóztassanak megengedni, hogy azokra az észrevételekre, amelyek nem annyira tárgyilagosak, és nem jogászi szempontokat tar­tottak szem előtt, hanem tisztán a pártpolitikát vitték bele a vitába és elkalandoztak innen, ne reflektáljanak, hanem csupán a további észre­vételekre. Ezekre vonatkozólag mégis vissza kell utasi­tanom azokat a gyanúsításokat, mintha az igaz­ságügyi kormányzat bármiféle mellékszemponto­kat és mellékgondolatokat tartana szem előtt és a magam részére is vindikálnom kell azt, hogy méltóztassanak hinni nekem, amikor kijelentem, hogy én is, mint becsületes magyar ember, a leg­jobbat akarom ezzel a törvényjavaslattal elérni az igazságszolgáltatás érdekében. Minthogy hallot­tam a mostani kijelentésemmel kapcsolatban Tas­uádi-Kovács t. képviselőtársamnak kifakadását, kijelentem, hogy egyáltalán nem az ő beszédére célzok. Tasnádi Kovács József; Akkor bocsánatot kérek ! Hornyánszky Zoltán : Hát kiére, az enyémre? (Mozgás balfelől.) évi június hó 25-én, szombaton. Kerekes Mihály; Mindegy az, akárkire mondta. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Ezek után azokra az általános megjegyzésekre akarok kiterjeszkedni, amelyeket t. képviselőtár­saim szivesek voltak előadni. Kifogásolták azt, hogy ez a törvényjavaslat, ugy mint más törvény­javaslatok is, mintegy incidentáliter, hirtelen ke­rülnek ide, mielőtt alaposan megtárgyaltattak volna. Ez erre a törvényjavaslatra sem áll, amint hogy más törvényjavaslatra sem mondható álta­lánosságban. Ez a tö»vényjavaslat már ősz óta tárgyalás alatt áll. Minden érdekelt szakkör és ér­dekelt szakférfiú meghallgattatott. Ugy az ügy­védi kamara, mint az összes birói és ügyészi körök s a tudománynak és szakirodalomnak férfiai meg­hallgattattak erre a javaslatra nézve, és ez a javas­lat az ő véleményeiknek lehető figyelembevételé­vel került ide. Arról sem lehet szó, hogy nemzet­gyűlési képviselőtársainkat váratlanul érte ez a tárgyalás. Hiszen már körülbelül 14 nappal ezelőtt nyújtatott be, már több, mint egy hete, hogy ki­osztatott ; az egész javaslat 13 szakaszból áll, ezeknek egy része csak egy-két soros, ugy hogy nagyon egyszerű. Maga az igazságügyi bizottság is két ülésen foglalkozott vele. Aki érdeklődött a javaslat iránt, eljöhetett oda és nagyon sokat tanulhatott volna abból, mert magas szinvonalú, tárgyilagos vitát produkáltak ott a t. képviselő­társaim. A módosítás, amelyet az igazságügyi bi­zottság tett a javaslaton, elenyésző csekély, hiszen csak egy bekezdést hagyott el az 5. §-nál, azon­kívül apróbb módosításokat tett a 8. §-nál. Más módosítás nem is történt. Tasnádi Kovács József: De ez nagyon lénye­ges volt i Tomcsányi Vilmos Pái igazságügyminister: Nagyon helyes módosítás, amihez a magam is hozzájárultam, sőt az egyiket, a 8. §-nál én pro­ponáltam Bródy t. képviselőtársam beszédének hatása alatt. Ezek mind olyan módosítások vol­tak, melyeket jogi műveltségű t. képviselőtár­saim első látásra appreciálhatnak, úgyhogy azt hiszem, hogy nem áll meg ezzel a javaslattal szemben az elhirtelenkedett tárgyalásnak vádja. Eupert t. képviselőtársam, de többen is 3 ugy állítják be ezt a javaslatot, mintha ez a bűnvádi perrendtartásnak nagy elvét teljesen le akarná dönteni, a vádelvet, szóbeliséget, közvetlenséget, nyilvánosságot stb. Kérem, ez teljes félreértés, hiszen mi a perrendtartást egyáltalán nem is bolygatjuk, az marad tovább is hatályban, ugy mint eddig ; csak arról van szó, hogy a bűncselek­ményeknek egy szűk körére vonatkozólag valami gyorsított, egyszerű eljárást létesítsünk. De még ebben az eljárásban sincsenek sértve ezek a nagy elvek. Ami a perrendtartásnak bizonyos intézke­déseit módosítja általánosságban, ez tisztán csak az 5. §-ban a kir. ügyészség hatáskörének bizo­nyos megállapítása, mert hiszen a többi rendel­kezések mind csak a 2. §-ban felsorolt bűncselek­mények kategóriájára vonatkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents