Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-216

204 A Ni mzetgyüléa 216. ülése 1921. elérve a cél, mert nem ismerik kellőleg az anyagot és tollba kell nekik mondani a jegyzőkönyvet. Ennek az lesz a következménye, hogy a bíró sokkal lassabban fog tárgyalni, mint a kármastanács, amelyikbe jegyzőként szakember, akinek birói vagy ügyvédi vizsgája van, van beállitva, akinek tehát nem kell tollba monófani a jegyzőkönyvet, hanem azokat az elemeket, amelyek a tényálladékot valósitják meg, a főtárgyalás anyaga alapján, önmagában mint jogászember feldolgozza és rögtön jegyzőkönyvbe rögziti. Ez egy napidíjasnál vagy tiszviselőnél ki van zárva, mert a szaktudása nem teszi alkalmassá arra, hogy önmaga bírálhassa fölül az anyagot és vegye jegyzőkönvbe azt, ami momentán szükségesnek mutatkozik. Ennek az lesz a következménye, hogy vagy a biró nem fog alaposan dolgozni, vagy az intézkedés a gyorsaság rovására fog esni. Minthogy a birói kart nem szabad meggyanúsítani azzal, hogy nem dolgozik alaposan, következésképen alaposan, de lassabban fog dolgozni. De lassabban dolgozva azonban nincs elérve az a cél, amelyért a törvényjavaslat eminenter ide van állítva. Most vizsgálnunk kell a kérdést az ügyészség szempontjából is, tisztán csak technikai szempontokat véve figyelembe. Méltóztassék el- , képzelni, hogy minden egyesbiró elé oda kell állni és a főtárgyaláson is meg kell jelennie egy ügyésznek. Az az ügyészség, amely ma restanciában fuldoklik, azonfelül, hogy a főtárgyalási tanácsok is tárgyalnak, — ha ugyan az előbb emiitettem okoknál fogva még tárgyalhatnak — ezenfelül még minden egyesbiróhoz is be kell, hogy állítsa a maga ügyészét, aki ott a vádat képviseli. Ennek megint az lesz a következménye, hogy az ügyész a nála lévő restanciát nem tudja feldolgozni, az újonnan érkező ügyek száma fogja őket elborítani, ujabb restancia fog keletkezni, pedig a törvényjavaslatnak nem lehet az a célja, hogy az ügyészeket ilyen helyzetbe juttassa. Mert ez végeredményben mit jelent? Ez végeredményben megint csak a bíróság restanciáját fogja szaporítani, mert ha az ügyész nem tudja a büntetőügyeket befejezni és főtárgyalásra előkészíteni, ez megint csak a bíróságnak restanciája, mert végeredményben nem tudja az ügyet elintézni. Ezek azok a technikai szempontok, amelyeket bátor vagyok az igazságügyminister ur szíves figyelmébe ajánlani és nagyon kérem, hogy a részletes tárgyalás során részben Tasnádi képviselőtársam részéről is beígért indítványoknál ós módosításoknál méltóztassék ezt szives figyelembe venni. Most, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, még egyre kell rámutatnom, feltéve a legjobb esetet. Feltéve, hogy csakugyan — legyünk optimisták — minden ugy történik, ahogy az igazságügyi bizottság a jelentésében, ahogy a törvényjavaslat a mcgokoláöában s az igazságügyévi június hó 25-én, szombaton. minister ur az előterjesztésében látja. Tegyük fel, hogy minden csakugyan a legjobban fog menni. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ez a kérdés technikai szempontokból már elintézést nyert. Magam részéről hozzá kell járulnom az itt előttem elhangzott beszédekben kicsúcsosodó ama véleményhez, hogy igenis, itt a jogelvnek egy rettenetes áttöréséről van szó. Mert nagyon kell itt vigyáznunk. A bűnvádi perrendtartás komoly szaktudósoknak, szakembereknek, gyakorlati jogászoknak a munkája, amely egy hoszszabb idő kiforrottságának az eredménye, a tapasztalatoknak — hogy ugy mondjam — a Csimborasszója. Most incidentaliter idevetnek egy törvényjavaslatot, amely nagyon sok jogot esetleg konfiskálhat. Vigyáznunk kell rá, hogy sem pártpolitikai szempontokból, sem a gyors törvényhozásnak mindenképen tetszetős szempontjából ne hozzunk ide törvényjavaslatokat, amelyek legelemibb jogaiban sértik meg a védelmet. Mert, t. Nemzetgyűlés, a bűnvádi perrendtartás kvázi mérlegként kezeli az igazságszolgáltatást, azt mondván : a vád és a védelem szempontja az, amely vezeti; tehát az ügyész, az ügyfél nyomoztathat, de csak közvetve, míg közvetlenül nem nyúlhat bele. Ez egy óriási jogbiztonsági elv, amelyet nekünk feladnunk semmi körülmények között nem szabad. Azért vagyok bátor itt ismételten felhívni a figyelmet és rámutatni arra, hogy a vád és a védelem egy tarirozott mérleg gyanánt mutatkozik a bűnvádi perrendtartás szellemében, ahol a vád és a védelem teljesen egyenrangú. Ha én most az ügyészt, aki a vádhatóság, felruházom oly jogokkal, amelyek beleszólhatnak nagyon sokak jogkörébe, itt a jogbiztonságot és jogrendet segítettem aláásni. Nagyon sokszor megtörténhetik az, hogy az a királyi ügyész, bármilyen kiváló ember is, nem bir talán a Váry Albertek keménységével és azt mondja, hogy déferait, mert utasíttatott. Utasitható-e joggal vagy nem, ez ma nem tartozik ennek a törvényjavaslatnak a keretébe, nem is teszem bírálat tárgyává. Csak rámutatok arra, hogy milyen esetek állhatnak elő, amikor az ügyészség, utasítható lévén, kénytelen vádat emelni talán olyankor is, amikor a legszentebb meggyőződése tiltakozik a vádemelés ellen. Ha már most tág teret adok annak az utasított ügyésznek, hogy nyomozzon, hogy kvázi a vizsgálóbíró jogkörébe, amely a perrendtartás szellemében meg van adva, ne avatkozzék, itt pedig megadom a módot, hogy beavatkozzék ; ha ő nyomoztathat, akkor elvakultan, utasitottan olyan nyomozást lehet csinálni, amely nyomozás nem célja a bűnvádi perrendtartásnak és nem lehet célja e törvényjavaslatnak sem. T. Nemzetgyűlés ! Ha abból indulunk ki. hogy a jogbiztonságot akarjuk emelni, hogy a jogrendet akarjuk mindenáron megszilárdítani, akkor nekünk jobbra és balra, pro et contra kell birálnuiik a kérdést mint a vád, mind a