Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-213

150 r A Nemzetgyűlés 213. ülése 1921. mi június hó 22-én, szerdán. egyesület, hogy az inkamerálási összeget enged­jem el, ez nem áll módomban, a ministertanács joga, hogy azt megváltoztassa. Ez azonban indo­kolt lehet, mert egyik vagy másik vidéken talán silányabb marha van, amely nem birja el azt inkamerálási összeget, amelyet a nyugatmagyar­országi nagyobb marha elbir: De magamtól nem tehetem ezt meg, minis­tertanácsba kell vinni és a képviselő uraktól is elvárhatom, hogy mindezeknek a dolgoknak tudatában legyenek, teljesen tisztában legyenek velük és ne kivánjanak tőlem olyat, amit nem áll módomban teljesíteni. Arra a kérdésre, hogy hajlandó vagyok-e minden termelőnek állatra, burgonyára kiviteli engedélyt adni, azt kell válaszolnom, hogy ez abszurdum, lehetetlenség. (Helyeslés.) Kállay András: Szabadkereskedelem! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Addig, amig nekünk nincs elég kenye­rünk, nincs elég zsirunk, addig az államnak tudnia kell, hogy mi megy ki az országból. (Élénk helyeslés.) Ne tessék azt hinni, hogy ha ma valaki a külföldön esetleg azt látja, hogy mi állatokat viszünk ki, akkor ez azután szaka­datlanul igy fog menni. Mikor a ministertanács arra a meggyőződésre jut, hogy az ország érde­kében több állatot már nem lehet kivinni, akkor egyszerűen letiltja az állatkivitelt és nem lehet többet kivinni az országból. Az államnak tudni keli, hogy mennyi megy ki, mert a közfogyasz­tást biztosítani kell itt benn. Bár én a földmivelés érdekeit vagyok hivatva védelmezni és védelmezem is, nekem, mint a kor­mány tagjának figyelemmel kell lennem a bel­földi fogyasztásra is. (Elénk helyeslés.) Burgo­nyából is akkor adhatunk majd kiviteli engedé­lyeket, ha tudjuk, hogy lesz-e ós mennyi felesleg. Adja Isten, hogy legyen, de most még nem tud­juk, hogy lesz-e. Beszédében azután megjegyzett még egyet a t. képviselő ur, azt, hogy Románia szállit Ausztriának marhát. Sajnos, ez igaz. A békeszer­ződés kötelez rá bennünket, hogy tranzitó át kell engednünk Romániából mindenféle állatot Auszt­riának, amennyit csak akarnak. Ez a békeszer­ződésben benne van. (Mozgás a közében.) Legyen egészen nyugodt a képviselő ur, hogy nem szi­vesen tesszük ezt de kényszerítve vagyunk rá. Ez tény, valóság, azonban nem a földmivelésügyi minister az oka, hogy igy van, mert egészen más oka van. Amit legutóbb emiitett a képviselő ur, arra már feleltem, t. i. a gazdasági egyesületek, szö­vetkezetek stb. ügyére vonatkozóan. T, Nemzetgyűlés! Amint jeleztem, én ezt az egészet ugy akarom megcsinálni, hogy itt a láncolás ki legyen zárva, mert a kiviteli enge­délyeknél is panaszok jönnek, hogy láncolás folyik, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én őszintén mondom, hogy a szövetkezeteket előny­ben részesitein, de valójában csak olyan szövet­kezeteknek kell vagy kellene adnunk engedélyt, amelyek azt az ügyletet maguk le is tudják bonyolitani, mert olyan egyesületeknél vagy szö­vetkezeteknél, amelyeknek erre szervük nincs, amelyek azt lebonyolítani nem tudják, bekövet­kezhetik helyzet, hogy megkapja az enge­délyt és rábizza arra a kereskedőre — legyen az zsidó vagy nem zsidó, mellékes — és két­három kézen megy át az engedély, amig végre lebonyolítják, bár rá van irva az az engedélyre, hogy másra át nem ruházható, mégis megtalál­ják a r módját, hogyan ruházzák át. Epen ezek a tapasztalatok indítottak en­gem arra, hogy a sertésekre és marhákra vo­natkozólag is tervezetet készítsünk. A minister­tanács el is fogadta, hogy szabad vásárt léte­sítsünk és ameddig az állam ki akar engedni állatokat, addig minden külön engedély nélkül vihesse ki az, aki az állatot megveszi, ugy, hogy ne kelljen engedélyt adni és válogatni aközött, hogy kinek adjunk és kinek ne adjunk enge­délyt. Ha ez a két intézmény beválik, akkor az országnak több helyén is fogunk ilyent felállí­tani, nehogy Szabolcs vármegye panaszkodjék, hogy messze van. Arról nem tehetek, hogy Szabolcs vármegyéből többe kerül a marha szállítása, mint Sopron vagy Yas megyéből. Az állatot nyugatra viszik, tehát természetes, hogy aki ehhez közelebb van, annak olcsóbb a szál­lítás. Ezen csak ugy lehet segíteni, ha az úgy­nevezett szabad vásárokat az ország több pont­ján felállítjuk s akkor nem kell oly messzire hajtani az állatot, de mégis csak el kell szállí­tani. Mondom, az a panasz, amelyet a t. kép­viselő ur itt előterjesztett, megszűnik épen a kormánynak intézkedése folytán. Ami a termény kivitelét illeti, a termé­nyekre vonatkozólag a földmivelésügyi minis­teriumban van egy kiviteli tanács, amelyben benne van a pénzügyniinister urnák, a kereske­delemügyi minister urnák, a közélelmezésügyi minister urnák kiküldöttje és ezek adják az engedélyeket, nem pedig a minister. Én nem adok engedélyeket, hanem a kiviteli tanács ha­tározza meg, hogy mit lehet kivinni. Minister­tanácsban viszem az ügyet, a ministertanács hozzájárul és a kiszállításra ez a kiviteli tanács adja meg az engedélyeket. Minden terménynél megvan ez, hogy nem a minister adja az engedélyt, az állatoknál pedig most hozom be ezt a dolgot a szabad vásárok révén, hogy a ministert mentesítsem attól, hogy örö­kösen, mindennap 50—60 ember járjon a nya­kára kiviteli engedélyért. Ez a legterhesebb fog­lalkozás. Az, amit a képviselő ur panaszol, meg fog szűnni és nem lesznek válogatások, hogy kicsoda vihet ki állatokat, hanem kiviszi az, aki a szállítást le tudta bonyolitani. Ebben voltam bátor válaszolni a t. képvi­selő ur interpellációjára. Mindezeknél fogva — azt hiszem — nem szükséges, hogy listát hozzak ide a Nemzet-

Next

/
Thumbnails
Contents