Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-206

A Nemzet yy niés 206. ülése 1921. zetgyülés figyelmét. Röviden azért, mert remélem, hogy nemsokára alkalmunk lesz vagy a jövő évi költségvetésnél vagy az azt pótló indemnitásnál az igazságüyyi tárcával bővebben is foglalkozni. Épen ezért most csak egypár kérdést leszek bátor az igen tisztelt igazságügyminister úrhoz intézni. Azt hiszem, jól teszem ezt azért, mert ezekre a kérdésekre, ha nem is most, de annál a bizonyos uj költségvetésnél módjában lesz részletesen felelni. Aziránt érdeklődöm az igazságügy minister urnái, hogyan állunk az igazságügyi kodiflkáció kérdésével. Másfél éve van együtt a Nemzetgyűlés és másfél év alatt alig-alig tárgyaltunk valami igazságügyi javaslatot. Mindjárt a Nemzetgyűlés összeülése után különböző nézőpontokból, de épen azért valódi szükségletet igazolóan elhangzottak bizonyos kivanságok, igy pl. a híteljogi kodifikáció terén, a büntetőjogi kodifikáció terén és különösen, amit én a magam részéről mindig hangsúlyoztam és most is hangsúlyozok, a közjogi törvényalkotás terén. Volt egy idő, amikor a t. igazságügyminister ur eljutott már odáig, hogy nyilatkozataival akként tájékoztatta az országot, hogy készülnek bizonyos javaslatok a nemzet és király közti jogviszony szabályozásáról, a főrendiház reformjáról stb. Legnagyobb sajnálatomra semmi, sem pedig — amit igen rossz néven veszek — az igazságügyi bizottság nem volt abban a helyzetben, hogy ezekkel a javaslatokkal foglalkozzék. A költségvetési vita hosszasan elnyúlt. Nekünk is, a kormánynak is egyformán kezdett már terhére lenni. Azonban meg kell állapitanom, hogy a vitának meglehetősen nyers letörése nem volt egészen indokolt. Nem volt egészen indokolt azért, mert ugyanakkor a kormány nem állott elő és nem tájékoztatta a Nemzetgyűlést aziránt, hogy tulajdonképen milyen törvényalkotásokkal kívánja foglalkoztatni a törvényhozást. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a Nemzetgyűlés különböző szakbizottságai tétlenül állanak immár hónapok óta. Azt hiszem, hogy a bölcs kormányzati rendszer mégis az lenne, ha mindig kellően gondoskodnának arról, hogy a bizottságok el legyenek látva tárgyalási anyaggal. A t. igazságminister ur, ugy látszik, helyesli ezt az álláspontot, azonban legyen szabad őt kellő tisztelettel figyelmeztetnem arra, hogy ez alatt nemcsak azt értem, hogy a pénzügyminister urnák szükséges és bizony kellemetlen kihatású törvényjavaslatait tárgyalja folyton a Nemzetgyűlés, hanem az egyes szakministeriumok is produkálják azokat a javaslatokat, amelyeket ez az uj, demokratikus irány feltétlenül involvál. liemélem, ha a minister ur talán ma nincs abban a helyzetben, hogy erre a kívánságomra megnyugtató feleletet adjon, de az indemnitás tárgyalásánál, amikor részletesen bátor leszek ezekre a kérdésekre kitérni, meg fogom ezt a feleletet kapni. A másik kérdés, amit bátorkodom itt a évi június hó 10-én, pénteken 645 t. igazságügyminister ur figyelmébe ajánlani, az, hogy nem gondolná-e, hogy elérkezett már az az idő, hogy mi is a modern államoknak arra a jogrendszerére térjünk át, hogy az egyes közigazgatási intézkedések ellen intézményesen biztosítsuk a birói jogorvoslatot. Amint méltóztatnak tudni, más államokban, különösen Angliában, bármilyen közigazgatási intézkedés okoz jogsérelmet, a félnek jogában van a jogsérelem ellen a rendes bíróságnál jogorvoslatot keresni. Azt hiszem, hogy nálunk minden körülmények között, de különösen a mi jelenlegi viszonyaink között, teljes mértékben indokolt lenne egy ilyen intézménynek a létesitése. Külön kérem a t. igazságügyminister ur figyelmét a birói szervezet kérdésére. Nem akarok ezzel bővebben foglalkozni, de tudom, hogy igen számos menekült biró van, akiket egyelőre az úgynevezett kommunistaügyeknek és a felhalmozott restanciáknak feldolgozására alkalmaztak. Sajnos, az eredmény nem volt nagyon kielégítő, mert ennek ellenére is lassan folytak le az ügyek. De végre előbb-utóbb mégis csak letárgyalják ezeket az ügyeket a bíróságok megfeszített erővel és megszaporított létszámmal. Akkor azonban fel fog merülni kérdés, hogy ezeket a menekült bírákat, ezt a megszaporított igazságügyi személyzetet miképen használjuk fel. Legyen szabad az igen tisztelt igazságügyminister ur figyelmébe ajánlanom azt a gondolatot, hogy nekünk valamiképen az elsőfolyamodásu bíróságokat kellene szaporítanunk. Ma a jogkereső közönség a vidéken meglehetősen sokat szenved nyáron is a munkaidőben, télen pedig a nehéz közlekedési viszonyok miatt, mert a bíróságok meglehetősen távol esnek lakóhelyüktől. Ha megvan nekünk a megszaporított birói személyzetünk, amelyet szélnek eresztenünk nem lehet, akkor nem lesz nehéz gondoskodni azokról a dologi kiadásokról, amelyek ezen uj elsőfolyamodásu bíróságok felállítására szükségesek. A magyar közönség — amennyire én tudom praxisomból és tapasztalataimból — igen szívesen áldozna ezeknek a dologi kiadásoknak a fedezésére, ha egy-egy bíróságot kapna közel az ő lakóhelyéhez. Azt hiszem, nem volna tehát különös nehézsége, ha a felszaporodott birói személyzetet akként helyeznék el, hogy az igazságügyi kormányzat által bölcsen megállapított helyeken, ahol nincsenek bíróságok, de ahol a területi, a távolsági viszonyoknál fogva indokolt volna a felállításuk, felhivnók az érdekelt községeket arra, hogy, amennyiben gondoskodni fognak a dologi kiadásokról, épület emeléséről, az igazságügyi személyzet lakásáról, stb., akkor az igazságügyi kormányzat nem fog elzárkózni attól, hogy ott azután elsőfolyamodásu bíróságokat állítson fel. Azt hiszem, ezzel ismét a sokat hangoztatott agrár érdek, falusi érdek istápolásának tennénk igen nagy és indokolt szolgálatot.