Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. évi június, hó 9-én, csütörtökön. 591 Kováts J. István: Nem egészen igy van! Nagy János (egri) : Most, amikor a világ megváltozott és amikor a nép lett a politikának és társadalomnak gerince, megint meg kell lenni annak a bölcseségnek, hogy a népnek, saját hívőiknek adjanak privilégiumot, létesítsenek valami szervezetet, amellyel megoldhatjuk mindazokat a nagy kérdéseket, amelyek megoldásra várnak, és nem fogunk oly katasztrófákat előidézni, amelyek előidéztettek az autonőmikus szervezet hiánya miatt. (Helyeslés jobb felöl.) .Mert, t. Nemzetgyűlés, kinek a lelkén szárad az, hogy Nagyváradon a királyi katholikus jogakadémiát az oláhok elvették, megszüntették? Nem volt autonómiánk. Azt mondották, hogy ez állami, holott, ha autonómiánk lett volna, a békeszerződés értelmében jogunk volna visszakövetelni. A premontrei gimnáziumot Nagyváradon szintén el akarják venni a románok azon az alapon, hogy a mi törvényünkben benne volt és még talán ma is benne van, hogy vannak autonőmikus középiskolák s ezek a protestáns iskolák, vannak állami felügyelet alatt vagy állami kezelésben lévő iskolák, ezek a katholikus iskolák. Mert nem volt autonómiánk, főkegyúri jog címén az állam gyakorolta ezek felett a felügyeletet, sokkal nagyobb mértékben, mint a protestáns iskolák felett. Es mivel ez a törvényünkben ilyen megosztásban van, azt mondják : ime, az állam elismerte, hogy a szerzetesiskolák is állami iskolák, tehát elvehetjük tőlük. A királyi katholikus gimnáziumokat CsehSlovákiában is, Romániában is elszedték tőlünk. Kiknek a lelkén szárad az, hogy ezekben az iskolákban, amelyek ott a magyar léleknek, a magyar katholikusoknak lettek volna nevelő iskolái, a magyar műveltségnek fókuszai, ma románok és csehek hirdetik a román és cseh kultúrát. Ha lett volna valami autonómiánk, akkor a békeszerződés alapján nem vehették volna el tőlünk ezeket, (TJgy van!) és ha megpróbálnók, talán még vissza is szerezhetnők tőlük. (Zaj.) Usetty Ferencz: Óriási bűn volt! Nagy János (egri): Mikor a proletárdiktatúra beköszöntött, akkor az egyház kapkodott, mert készületlenül találta őt ez a veszedelem. Mindenütt igyekeztek megcsinálni a hitközségi szervezeteket. Most a keresztény kurzus ránk virradt, ismét a dolce far niente-be húzódunk és nem csinálunk semmit. (TJgy van!) Azt hiszszük, hogy ez a kurzus örökéletű lesz. Én remélem és meg vagyok győződve, hogy az egyház bölcs vezetői megtalálják a módot, hogy a magyar katholikusságot bevigyék abba a nagy szervezetbe, amely a katholikus egyháznak megrendithetetlen szervezete. Én csak annyit akarok még mondani, hogy nem kell félni a hívektől, hanem dolgozni kell a hívekkel és akkor a hívekben a legnagyobb fegyvertársakat fogjuk megtalálni (Tetszés és taps jobbfelöl.) Kováts J. István : De félnek tőlük. Nagy János (egri): Még ki akarok térni a művészetre is. A művészet a kultúrának a virága. A műizlés, a müérzék egy nemzet intelligenciájának ismertetőjele, fokmérője. A művészetnek megvan az a különös sajátossága, hogy ha az alap, a nép, amely a művészetét kifejlesztette, eltűnik is a föld színéről, a művészet örökké él. Meghalt népek, elporladt kultúrák az ő művészetüknek töredezett nyelvén beszélnek hozzánk ma is. Le lehet győzni a népeket. Lengyelország is ott feküdt zsarnokoknak lábainál, de a lengyel géniusz Matejko képeivel meghódította az egész világot. Ezt ajánlom a kultuszkormány figyelmébe, mikor a művészetet támogatja. A magyar léleknek, a magyar művészetnek kifejlesztése által a Nyugatnak vágjuk szemébe azt a keserű panaszt, hogy milyen nagyra hivatott népet daraboltatok ti szét, mások irigy és hamis vádaskodására. A művészet terén Németországban, Belgiumban bizonyos változás tapasztalható. A reneszánsz idején ugyanis a művészet az életből fakadt, a szükségleteknek, az életnek dolgozott. Botticelli, Il Bottone gombkötőből lett igazi mesterré, Ghirlandajo guirlande-okat készített, mesterember volt és lett igazi nagy művész. Michel Angelo, Rafael mesteremberekből lettek mesterekké ; és a többiek is. Nürnbergben láttam azt a gyönyörű pastoforiumot, Veit Kraft müvét, egy egyszerű kőfaragóét, akinek lelke ott lelkedzik abban a gyönyörű pastoforiumban, amely a templom aljától kezdve a tetőig ér fel. A XIX. században azonban a Tart pour Tart elve alapján a képzőművészet elszakadt az iparművészettől, aminek az lett azután a következménye, hogy lett ugyan tárlati művészet, de az életnek nem lett művészete. Az iparművészet gyári alkotássá alacsonyodott le. Ennek lett továbbá a következménye az is, hogy csak azt tartják igazi művészetnek és művésznek, akire vagy amire a pátenst a képzőművészeti főiskola vagy akadémia rányomja. Ma már azonban Németországban különösen Mathesius Hermann és dr. Pathe Wilhelm a »Die Woche« cimű folyóirat 1916. és 1918-iki évfolyamában egészen világosan lándzsát tör amellett az eszme mellett, hogy a képzőművészetet ós iparművészetet szent testvériségbe kell hozni egymással. Pekár Gyula: Nagyon helyes! Nagy János (egri) : Es mikor a kultuszministerium a művészetet fogja támogatni és pártolni, nagyon kérem, hogy azt ebben az irányban igyekezzék támogatni. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : Meglesz ! Nagy János (egri) : Az iparművészetre fektesse a fősúlyt és. pedig azért, mert az iparművészet az, amely lendítő kereke kell hogy legyen a képzőművészetnek. Az iparművészet az, amely a népiességet a mi magyar népünktől ellesi, feldolgozza és továbbfejleszti, az ipar-