Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-204

572 A Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. évi június hó '8-án, szerdán. teológián, amelynek tanárai a legveszedelmesebb pánszláv lutheránusokból kerülnek ki, alak árulóivá lettek hazánknak. (Igaz ! ügy van ! Felkiáltások : Gyalázat!) Ezek lesznek ifjainknak, a felvidéki református papnövendékek nevelői. (Zaj.) E törekvés ellen, t. Nemzetgyűlés, felekezeti érdek is szól, mert minden közösség és minden testvériesség mellett is, amelyet a lutheránus egyházzal szemben táplálunk, a liturgiában, főleg pedig a dogmatikai kérdésekben és felfogásban mégis különbségek vannak közöttünk. (Igaz ! ügy van !) A közös papnevelés veszélyezteti a református felekezeti jelleget, elhalványítaná a református karaktert. (Ügy van !) De nehogy félreértessem, t. Nemzetgyűlés, sietek kijelenteni, hogy a legnagyobb készséggel dolgozom és dolgoznám együtt felekezeti szempontból is, az egy célért küzdő Raffay, Geduly és Kapi kiváló magyar evangélikus püspöktestvéreinkkel, akik elsőrendű magyar hazafiak. (Igaz ! Ugy van !) De a Zoch Sámuelek, a Skrovina Ottók, a Simkovic Jánosok, Jánoska Györgyök, és a többi hazaáruló tót papok szellemében dolgozó tót teológiai tanároknak nem dobhatjuk oda áldozatul a magyar református papnövendékeket. (Helyeslés.) Ez ellen tiltakoznunk kell a világ hatalmasságai előtt, követelve, hogy a békeszerződésben biztositott jogaink élvezetében, kulturális és nyelvi szabadságunkban meghagyassunk. Biztosítja Szlovenszkó teljhatalmú ministere a hivatalos érintkezés nyelvét is másnyelvü nemzetiségi kisebbségekkel szemben. Azt mondja (olvassa) : »A hivatalos érintkezés nyelvét a másnyelvű nemzetiségi kisebbségekkel szemben országos törvény szabályozza.« Hogy mit jelent ez a valóságban, mutatja az, hogy a reformátusok által érthetetlen cseh nyelven közlik minden esetben az átiratokat és a rendeleteket. És igy van ez a közigazgatás terén is, mindenütt az egész Felvidéken. Biztosítja Szlovenszkó teljhatalmú ministere a sérelmekkel szemben való védelmet is. »Ami a református egyházzal szemben esetleg elkövetett sérelmeket illeti, az egyház és intézményei a törvény védelme alatt állanak. Esetleges szabálytalanságok ellen előterjesztett panaszokat azok bizonyítékai alapján az illetékes hatóság orvosolni fog.« Ezt mondja a teljhatalmú minister, de hogy mit jelent ez a rendelet, illetőleg ennek ismertetett passzusa a valóságban, azt mutatja az a sok szomorú és felháborító eset, amelyet a református lelkészekkel és tanítókkal szemben a túlzó csehek elkövettek. Itt van az én esetem. Két és fél esztendő óta eszem már kiüldözött családommal egyetemben a számkivetés kenyerét azért, mert nem tudtam és nem akartam más lenni, mint magyar. (Éljenzés.) És ehhez jogosultságom van, ezt közöttük is bátran és szabadon hirdettem. De ott van a sok református papnak és tanítónak szomorú esete is, akiket utánam kiüldöztek s akiknek hosszú névsorát legutóbb itt a parlamentben elmondott beszédemben felolvastam. Ezeknek száma azóta is megszaporodott. Legutóbb is érkezett a határra egy vonat, amely papokat és tanítókat hozott, akiket a Felvidékről kiüldöztek, így fest valójában a cseh állam védelme, ez a sérelmek orvoslása. Minden vonalon hiábavaló a panasz, hiábavaló a feljajdulás. Az elnyomottaknak, a gyengéknek nincs védelmük sehol. Abból a védelemből, amit Szlovenszkó teljhatalmú ministere biztosit a felvidéki reformátusságnak, nem kér senki, mivel abból semmiféle haszna nincs. Az u. n. »segélyezés« pedig a következő módon történik (olvassa) : »A cseh-szlovák köztársaság kormánya a református egyház lelkészeinek és intézményeinek biztosította mindazokat a segélyeket, amelyeket a volt magyar királyság kormánya folyósított és hogy a református egyház lelkészei és intézményei mind e mai napig nem kapták meg igényelt segélyeiket, azért kizárólag azokra háramlik a felelősség, — és ezeket vonja is felelősségre a közlelkészi kar, — akik eddig megakadályozták a szlovenszkói református egyház csak átmeneti megszervezését is. Mivel a szlovenszkói református egyháznak nem voltak meg a képviselői, a kormánynak nem volt kivel tárgyalnia és nem volt kivel cselekvéseit közölni.« T. Nemzetgyűlés ! A cseh-szlovák köztársaság azokat a segélyeket ajánlja fel judásbér gyanánt a református papságnak, amelyeket a volt magyar királyság kormánya adott a háború előtti években. A pánszláv, hazaáruló papoknak dús jutalék jár és magas illetmények ; de a »megbízhatatlan« református papoknak csak s az a koldusmorzsa, ami békében is kevés volt, s ennek is mily nagy és rettentő ára van ! — Hazaárulás ; behódolás és a cseh érdekeknek szolgálata — eskü alapján. (Nagy zaj.) Nem hinném, t. Nemzetgyűlés, hogy e judásdljra reflektálna csak egy református lelkész is. Nem hiszem, hogy eskü alatt kötelezné magát a református lelkészi kar tagjai közül csak egy is, arra, hogy elárulja hazáját és feladja a békeszerződésben biztositott jogait a hitvány éhbérért. De hogy ez meg ne történhessék, és hogy a felvidéki református egyház és annak papsága, vezetősége el ne veszítse a maga hitét, el ne veszítse kedvét, kitartását és türelmét, nekünk ezeknek a reformátusoknak segítségükre kell mennünk, támogatásukra kell sietnünk, a magyar állam részéről. (Igazi Ugy van!) Először is azt mondom, fel kell hívnunk a világi hatalmasságoknak, különösen a protestáns nagy nemzeteknek figyelmét a cseh állam pánszlávositó törekvésére, fel kell hívnunk figyelmüket a cseheknek a magyarságot megsemmisítő politikájára és követelnünk kell a Nemzetgyűlés teljes súlyával, a nemzeti kisebbségek jogainak respektálását, (IgazJ Ugy van!) követelnünk kell az ilyen Misura-féle rendeletek visszavonását. (Igás! Ugy van! Élénk helyeslés.) Ezenkívül, t. Nemzetgyűlés, oda kell álla-